Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Juncker jobbkeze egyszerre sír és nácizik

2016. november 8. 18:58

BRÜSSZEL, 18:58

Az Európai Bizottság alelnöke a Brexit ellenére is mindenáron el akarja kerülni, hogy egy tagállammal kevesebb legyen a nemzetközösségben.

Frans Timmermans, szerint az unió az identitáspolitika csapdájába esett. Véleménye szerint, amennyiben az unió szerkezete a nemzeti, kulturális és etnikai kérdéseket helyezi előtérbe minden jel szerint nem lesz hosszú jövője a uniónak. 

Az elmúlt harminc évben most először érzem úgy, hogy az európai projekt megbukhat"

– mondta a Juncker jobb kezének is becézett Timmermans.

Az alelnök aggálya azonban nem érte meglepetésként a közvéleményt, hisz az utóbbi hetekben számos, az EU jövőjét megkérdőjelező nyilatkozat született már.

Továbbra is nagy az értetlenkedés az unión belül, merre is haladjon tovább a szövetség azután, hogy csak 27 tagúra zsugorodott.

Fotó: AFP

Többen óva intették már korábban is a nemzetközösség vezetőit, hogy hagyjanak fel a további politikai integrációval, mivel a lakosság körében ez csak tovább növeli az euroszkeptikus hangulatot.

A britek mindig is úgy tekintettek Európára, mint egy piaci lehetőségre"

– fogalmazott korábban Timmermans.

A politikus szerint az euroszkeptikus nézetek már nem csak elsősorban Nagy-Britanniában vannak jelen, hisz a kelet-európai államok nézetei sem feltétlen egyeznek a nyugatiakkal.

Timmermans amúgy is kaotikus eszmefuttatása ezen a ponton még nem állt meg. Kijelentette, hogy a magyar és a lengyel kormány migrációellenes, keresztényég melletti érvei megegyeznek a szélsőjobboldal taktikájával.

(Express, EurActiv)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Teóriák Hadházy lábáról

Teóriák Hadházy lábáról

piszkostizenkettő

Szegény nagyanyám mondogatta, ha nem is divatos a ruha, legalább legyen tiszta.

A szobordöntögetés után most Kolumbuszt ábrázoló festményeket takarnak le Amerikában

A szobordöntögetés után most Kolumbuszt ábrázoló festményeket takarnak le Amerikában

amerika, london, párizs

A Notre Dame katolikus egyetem indianai kampuszán a rektor utasítására letakarják az Amerika felfedezőjeként számontartott Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket. Nem ez az első eset, amikor a történelmet el akarják feledtetni az Egyesült Államokban, Kolumbusz egyeseknek már évek óta persona non grata.

A baloldal a náci karlendítést is elnézi a Jobbiknak

A baloldal a náci karlendítést is elnézi a Jobbiknak

kétharmad

Miután kiderült, hogy a Jobbik elnökének esküvőjén náci karlendítéssel pózolt a menyasszony, az ellenzék kissé megzavarodott, de csakhamar bevédték szövetségesüket, úgy döntöttek, hogy szemet hunynak az antiszemita incidens feled.

Franciaországban is falat építettek a migránsok féken tartására

Franciaországban is falat építettek a migránsok féken tartására

amerika, london, párizs

A calais-i migránsdzsungelben odáig fajultak a dolgok, hogy egy háromméteres falat kellett felhúzni egy benzinkút körül a migránsok miatt.

Eljárás indult a Facebook és a Twitter ellen Oroszországban

Eljárás indult a Facebook és a Twitter ellen Oroszországban

amerika, london, párizs

A franciák pedig megbüntették a Google-t. Rosszul indul a liberális techóriások éve.

Bevándorláspárti seftelőknek nevezte az ellenzéket Menczer Tamás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerint az ellenzék az "összefogósdival" bizonyítja, hogy alkalmatlan az ország vezetésére.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Lássuk, mi várható ma!

A Jobbik elnöke szerint jobb egy muszlim, mint egy zsidó

A Jobbik elnöke szerint jobb egy muszlim, mint egy zsidó

kétharmad

Egy elfeledett hangfelvétel tanúsága szerint Sneider Tamás egykor azt mondta: ha valaki a muzulmán hitre tér át, az még mindig jobb, mintha zsidó lenne.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére