Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Juhász nem áll le: gyerekei anyját szidja és fenyegeti a Facebookon

Nagy Gábor

2018.02.10. 11:25

Mint ismert, bírósági iratok alapján azt írta a Bors, hogy az Együtt elnöke, Juhász Péter napokra a lakásba zárta, nyugtatózta és verte a volt barátnõjét.

Miután bírósági eljárás folyik Juhász Péter ellen, aki a Bors információi szerint verte, bezárta, benyugtatózta a neki nem tetszően viselkedő volt párját, három gyereke anyját, az Együtt politikusa Facebookon osztotta ki az asszonyt.

Annyira már ismersz, nem ülök fel zsarolásnak"

– üzent a pártelnök.

A Facebook-posztban sajnáltatja magát a férfi, elmondása szerint a volt párja megpróbálja őt elidegeníteni a gyerekektől, és a nő ügyvédei is "baráti" tanácsokat osztogatnak neki.

Juhász Péter – aki tagadja a történteket – szerint a most kirobbant botrány mögött politikai lejáratás van. Hiába a bírósági papírok.

Kérdés persze, ki akar lejáratni egy alig mérhető mikropártocskát, amiről csak azért van tudomása az embereknek, mert napról napra szerepeltetik az ellenzéki médiában.

Mindenesetre a politikus ezt írta az ügy kapcsán: "A valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások. Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal. Volt élettársam ügyvédeivel való első találkozás alkalmával azt a "baráti tanácsot" kaptam tőlük, hogy jó lenne minél hamarabb megállapodnom (értsd: lemondanom a gyerekeimről, akikkel most is imádjuk egymást, rendszeresen vagyunk is együtt), mert tudják, a nyilvánosságban való ügyvitel nagyon árthat nekem. Jelezték, hogy kiszivároghatnak mindenféle információk, és még fényképük is lesz arról, amit egyébként a bírósági eljárásban mind cáfolok tanúkkal, dokumentumokkal, képfelvételekkel. Barátok közt úgy mondanám, megzsaroltak. Annyira már ismersz, nem ülök fel zsarolásnak. És remélem annyira is ismersz, hogy tudod, soha nem bántalmaznék senkit. A gyermekelhelyezési ügyemet a bíróságon kell megnyernem, így az ott felhozottakkal szemben ott védekeztem eddig is, ezután is. Szeretem a gyerekeim, szerettem korábban az élettársamat is. Azonban az élettársammal való kapcsolatunk megromlása után is igényt tartok arra, hogy időt tölthessek a gyerekeimmel, hogy részt vegyek a nevelésükben. Mindent megteszek ezért, és továbbra sem engedek semmilyen zsarolásnak."

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére