Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Jól működnek a titkosszolgálatok, ezért van kevesebb robbantásos merénylet

2018. augusztus 17. 08:45

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 péntek reggeli műsorában azt mondta, hogy a robbantásos merényletek visszaszorulása elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött az európai titkosszolgálatok együttműködése, technikai és humán háttere.

A szakértő véleménye szerint emiatt szaporodtak el a kisebb szervezést igénylő és általában magányos támadók által elkövetett gázolásos merényletek, ám ezek nem követelnek annyi áldozatot, mint a robbantások.

A terrorszervezetek egyre inkább Észak-Afrikába, elsősorban Líbiába helyezik át a székhelyüket azt követően, hogy helyreállni látszanak a Közel-Kelet államai"

– fogalmazott a szakértő, majd hozzátette, hogy a terroristáknak az az ideális otthon, ahol nem működik az állam.

A szakértő a Törökországnak Katar által felajánlott 15 milliárd dolláros segítséget úgy értékelte, hogy most jött el a fizetés időpontja, ugyanis évek óta több ezer török katona állomásozik Katarban, és az Iránnal való barátsága miatt szembekerült Szaúd-Arábiával.

Ez nem segíti az amerikai-török viszonyt, mert az Egyesült Államok legfőbb problémája éppen Irán"

– mondta Gyarmati István.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A hatóságokat aggasztják a késes támadások Németországban

A hatóságokat aggasztják a késes támadások Németországban

amerika, london, párizs

Önálló kategória lesz a németországi bűnüldözési statisztikákban a késes támadás - írta a Bild című német lap a hírportálján hétfőn azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi három nap alatt kilenc ilyen bűncselekmény történt az országban.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei.

Vérbeli kupameccs a negyedosztály világából

Vérbeli kupameccs a negyedosztály világából

hajrá, magyarok!

Egy igazi ínyencséggel folytatódik a Pörge szurkol sorozatunk, Budapest Kupa-meccsről eddig még nem esett szó.

Nem csak itthon kokettál az ellenzék az antiszemitizmussal

Nem csak itthon kokettál az ellenzék az antiszemitizmussal

amerika, london, párizs

Új trend van kibontakozóban, amely nagyon úgy tűnik, hogy nemzetközi volumenű. Ez pedig nem más, mint a baloldal és a nácizmus egymásra találása, amelyet nemcsak hazánkban, de Nagy-Britanniában is megfigyelhetünk.

Száz osztrák dzsihadista van Szíriában és Irakban

Jelenleg mintegy 100 ausztriai származású külföldi harcos tartózkodik háborús területen Irakban és Szíriában - közölte hétfőn az osztrák alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal (BVT) az APA hírügynökséggel. A hivatal szerint a harcosoknak mintegy harminc százaléka rendelkezik osztrák állampolgársággal.

Életfogytiglant kapott a migráns, aki a nyílt utcán brutálisan meggyilkolta a családját Hamburgban

Életfogytiglant kapott a migráns, aki a nyílt utcán brutálisan meggyilkolta a családját Hamburgban

amerika, london, párizs

A hamburgi bíróság életfogytiglanra ítélte Mourtala Madout, aki a járókelők szeme láttára gyilkolta meg volt feleségét és egyéves gyermekét.

Hajrá, gyerekcsinálók!

Hajrá, gyerekcsinálók!

piszkostizenkettő

Akik most kezdenek családalapításba, azok nagy támogatásokra számíthatnak. A képlet ilyen egyszerű, aki meg fröcskölődni akar, az fröcskölődni fog.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére