Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Jól megverhették a Czeglédy-ügy egyik gyanúsítottját Szegeden

Pörge Béla

2017.10.14. 15:28

A bûne állítólag az volt, hogy túl sok olyan dolgot mondott, ami terhelõ lehet a szocialista Czeglédy Csaba számára.

A PestiSrácok értesülései szerint cigányok kétszer is összeverték A. Zoltánt, a Czeglédy-ügy egyik gyanúsítottját. A lap értesüléseit a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága nem cáfolta.

A. Zoltán ráadásul nem az első az ügyben, akit el akarnak hallgattatni. A PS szerint Szabó Bálint jogásznak, a Szeviép-károsultakat is képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetőjének Czeglédy Csaba azt mondta, hogy több tízmillió forintot fizetnének neki, ha leállítaná magát és befogná a száját, majd ismeretlenek betörtek Szabó szegedi lakásába, és mindent felforgattak.

A keddi napon két cigány férfi fogta közre Zolit az udvaron, és összeverték. Állítólag túl sokat beszélt"

— állítja a PS egyik informátora.

A. Zoltán már korábban is tett terhelő vallomást Czeglédy Csabára.

A Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. Céljuk a gyanú szerint az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék.A gyanú szerint ezzel csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként több ügyben az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére