Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Izrael kilenc méter magas betonkerítést épít libanoni határára

2018. szeptember 6. 15:45

JERUZSÁLEM, 15:45

Izrael csaknem nyolcvan kilométer hosszú, kilenc méter magas betonkerítést épít libanoni határára – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap.

Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy egy tizenegy kilométeres szakasz már elkészült a kamerákkal és érzékelőkkel felszerelt betonkerítésből, teljes mértékben jogszerűen, a nemzetközi fegyverszüneti vonal mentén.

A határ pontos vonala bizonyos szakaszokon vitatott, a többi között az izraeli-libanoni-szíriai hármas határnál is. Az izraeli hadsereg ezeken a területeken mindenütt az ENSZ által kijelölt »kék vonalat« követte az építkezésnél"

– hangsúlyozta Tomer Gilád, a hadsereg illetékese.

A fal egyes részeit később eltávolíthatják, ha megoldást találnak a vitatott határrészekre. A hadsereg egy név nélkül nyilatkozó képviselője elmondta, hogy az utóbbi évben egyre erősebb együttműködést figyeltek meg a határ túloldalán a libanoni hadsereg és a libanoni síita Hezbollah szervezet milíciája között.

Fotó: AFP

"Látjuk, hogy együtt dolgoznak, egy terepjárón utaznak. Azt is megfigyeltük, hogy a Hezbollah katonái olykor a libanoni hadsereg mellényeit viselik" – mondta az illetékes. 

A határ megerősítésének két oka volt:

egyrészt védelmet nyújt az izraeli civileknek a határ túloldalán lévő mesterlövészektől, másrészt megakadályozza a Hezbollah harcosainak beszivárgását Izraelbe.

A tiszt szerint a Hezbollah közel hét évvel ezelőtt Radvan néven egy különleges kommandót állított fel Izraelen belül merényletek végrehajtására. Az 1,7 milliárd sékeles (mintegy 130 milliárd forintos) építkezés célja ennek a megakadályozása. A védelmi fal a katonaság képviselői szerint a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah által hangoztatott fenyegetések fényében szükséges biztonsági intézkedés.

A határ megerősítése kapcsolatban lehet a Szíriában zajló polgárháborúval is, ugyanis Szíriában az utóbbi években a Hezbollah harcosai gazdag katonai tapasztalatot szereztek a kormányhoz hű erők oldalán harcolva. Az izraeli hadseregben attól tartanak, hogy a Hezbollah a Szíriában tanultakat legközelebb Izrael ellen készül alkalmazni, noha jelenleg nem számolnak közvetlen háborús veszéllyel.

Izrael és Libanon között legutóbb 2006-ban dúlt háború, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701-es határozata zárt le. A fegyverszüneti megállapodás szerint Libanonban a Litani folyótól délre eső területen csakis a bejrúti kormány katonái, valamint az ENSZ UNIFIL nevű békefenntartó egységéhez tartozó nemzetközi erők állomásozhatnak. Izrael számos alkalommal élt panasszal, amikor úgy vélte, hogy a Hezbollah megsérti az egyezményt.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Megtiltják a kereszt viselését az alsó-szászországi bíróságokon

Megtiltják a kereszt viselését az alsó-szászországi bíróságokon

amerika, london, párizs

Németország északnyugati tartományában minden bizonnyal ez a legégetőbb probléma.

Már az interneten is kitölthető a nemzeti konzultáció

Már az interneten is kitölthető a nemzeti konzultáció

kétharmad

Szerda reggeltől az interneten is ki lehet tölteni a családok védelméről szóló nemzeti konzultációs kérdőívet - jelentette be Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookra feltöltött videójában.

Mindenkit szeretni

Mindenkit szeretni

piszkostizenkettő

Nem lehet mindenkit szeretni, de minek is, mert miféle szeretet az, amit az utolsó gyújtogató és az édesanyám egyformán megkap?

Demeter Márta továbbra is titkolózik

Demeter Márta továbbra is titkolózik

kétharmad

A bevándorláspárti LMP elnökét arról kérdezték, hogy kiket alkalmaz országgyűlési képviselői keretéből.

Szijjártó: erős és sikeres Európa a cél

A külgazdasági és külügyminiszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendezvényén fejtette ki gondolatait.

"Magyarországra megbízható szövetségesként tekintenek Washingtonban"

Magyarországra megbízható és partneri viszonyt kínáló szövetségesként tekintenek Washingtonban - hangsúlyozta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az amerikai fővárosban.

Ausztrál kormányfő: nem írjuk alá a migrációs paktumot

Ausztrál kormányfő: nem írjuk alá a migrációs paktumot

amerika, london, párizs

Ausztrália nem fogja aláírni az ENSZ migrációs paktumát, mert az veszélyeztetné az ország határait - jelentette ki Scott Morrison miniszterelnök.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére