Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ízig-vérig szocialista az adócsalással vádolt ügyvéd

Nagy Gábor

2017.06.28. 09:28

Fontos pozíciót töltött be a szocialistáknál az azóta adócsalással megvádolt ügyvéd, Czeglédy Csaba. A Gyurcsány Ferencnek és Botka Lászlónak is jogi tanácsokat osztogató Czeglédy az MSZP-t segítette a tapolcai és a veszprémi idõközi választáson.

Több időközi választás kampányában is részt vett és irányította is az MSZP csapatát Czeglédy Csaba, aki a gyanú szerint egy bűnszervezet irányítójaként 3,3 milliárd forintos adócsalást követhetett el egy diákszövetkezeten keresztül – írja a Magyar Idők.

A szombathelyi szocialista képviselőnek nem ez az első ügye a hatóságokkal. A 2000-es évek elején adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélte el a bíróság, szintén egy iskolaszövetkezeti ügyben.

A lap most azt írja, Czeglédy mind a tapolcai, mind pedig a veszprémi időközi országgyűlésiképviselő-választáson azért felelt, hogy mozgósítsa a baloldali szavazókat a csapatával. Szerepét az adócsalással megvádolt ügyvéd nem tagadta, és a hozzá köthető Nyugat.hu-nak azt hangsúlyozta:

"A veszprémi időközi választáson kisebb szerepem volt, ott főként a mozgósításban vett részt a csapatom, akik jórészt szombathelyi aktivistákból és budapesti szakemberekből álltak. [...] A tapolcai időközi választáson nagyobb teher nehezedett rám. Ott a technikai részt is én irányítottam, főként a sümegi és a tapolcai járásban". Botka és Gyurcsány ügyvédje azt is elmondta, hogy a szórólapozástól a plakátozásig sokféle teendője akadt, sok ember munkájáért felelt, és ő vitte a jogi ügyeket is a két választás alatt.

Az interjúból az is kiderült, személyesen Tóbiás József és Gőgös Zoltán keresték fel azzal, hogy segítse Pad Ferenc (veszprémi jelölt) kampányát, aki egyébként a harmadik helyen futott be.

Érdekes, hogy nem sokkal a veszprémi voksolás után a vehir.hu azt írta, Czeglédy szervezte Kész Zoltán "független jelölt" telefonos kampányát is, aki papíron Pad Ferenc ellenfele volt a választáson, sőt, meg is nyerte azt. A vaol.hu pedig azt közölte: Veszprémben megpróbált bejutni a szocialista politikus a Fidesz kampányközpontjába, de a párt aktivistái távozásra szólították fel. Állítólag Czeglédy állhatott a mögött a tüntike mögött is, melyet Orbán Viktor ellen szerveztek Tapolcán, ám ő ezt tagadta.

A napokban a vaol.hu arról írt, hogy Kelemen Krisztián, a DK szombathelyi önkormányzati képviselője elhatárolódott a vagyonnyilatkozati botrányba keveredett Szuhai Viktortól, aki a DK helyi elnöke. A portál szerint a Szuhai vezette szombathelyi DK-elnökség több tagja kötődik az előzetes letartóztatásba került Czeglédyhez.

Szuhai Viktor a Student Pro iskolaszövetkezet alkalmazottja, a diákmunka-közvetítő szintén érintett a mostani büntetőeljárásban. Sárközi Zoltán pedig a DK-t megelőzően az LMP-ben politizált, majd beperelte pártját. Ügyvédje Czeglédy Csaba volt. A szintén DK-s Vörösné Budai Mária a közpénzből működő Savaria Fórum hirdetési tanácsadója. Ennek tulajdonosa többek között a Nyugat Világháló Média Egyesület, amelynek szintén Czeglédy volt az egyik alapítója. Kelemen – az elmúlt hetek negatívumai miatt – úgy döntött, hogy Vas megye 3. számú választókerületében (Körmend és térsége) folytatja tevékenységét, ahol megválasztották alelnöknek.

A vaol.hu szerint Kelement több szombathelyi tag követte a szomszédos választókerületbe.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére