Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Itt egy csomó jó hír az új évre

Vincze Viktor Attila

2017.01.01. 12:54

Több lakossági és vállalati adó, illetve egyéb közterhek mértéke is csökken, miközben a minimálbér a szakmunkás bérminimummal együtt nõ. Emelkedik a kétgyermekesek által igényelhetõ adókedvezmény, 1,6 százalékkal nõ a nyugdíj és tovább nõnek a rendõrök és a katonák, valamint a közfoglalkoztatottak bérei is.

A legnagyobb mértékű csökkenés a baromfihús, a tojás és a friss tej forgalmi adóját érinti, az áfa e termékekre egységesen 5 százalék lesz. A fogyasztók ennek hatására legalább 17 százalékos árcsökkenésre számíthatnak ezeknél a termékeknél, de egyes élelmiszerláncoknál akár még ennél is nagyobb ármérséklésre lehet számítani.

Az áfacsökkentés hatására az előzetes a számítások szerint az új esztendőben, a 2016-os darabonkénti 40 forint helyett már csak 33 forintot kell majd várhatóan fizetnie a vásárlóknak a tojásokért. A baromfitermékek áfájának csökkentése országosan mintegy 55 milliárd forint fogyasztói megtakarítást jelenthet.

Az internet-előfizetés áfája 18 %-ra csökken. Az éttermi étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra a vendéglátás áfakulcsa szintén 18 százalék idén.

Adómentes lett a bölcsődei mellett az óvodai szolgáltatás, az óvodai ellátás is, így ha a szülő kisgyermeke bölcsődei vagy óvodai ellátásáért fizetendő díjról odaadja a munkáltató nevére szóló számlát a munkáltatójának, akkor a vállalkozás által megtérített összeg teljesen köztehermentes.

 

Január első napjától a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal nő, a munkáltatói járulékok ugyanakkor 5 százalékponttal csökkennek.

Ennek megfelelően, 2017 január elsejétől az alapbér kötelező legkisebb összege havi 127 500 forint, a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörökben pedig a garantált bérminimum 161 000 forint.

 

A vállalatok számára a társasági adó mértéke idén egységesen 9 százalékra mérséklődik a korábbi 19, illetve 10 százalékról, valamint a kisvállalati adó (kiva) mértéke 2 százalékponttal, 14 százalékra csökken.

Januártól csökken a vállalkozó által fizetendő közteher mértéke, a dolgozói juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó 1,19-szeresről 1,18-szorosra mérséklődik, így akár ennyivel magasabb összegű cafeteria-keretet biztosíthat dolgozójának a vállalkozó.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közfoglalkoztatottak bére 2017. január elsejétől 81 530 forint, a korábbi 79 155 forint helyett, míg a legalább középfokú iskolai végzettséget és szakképesítést igénylő munkaköröket betöltő közfoglalkoztatottak garantált közfoglalkoztatási bére 106 555 forintra emelkedik az eddigi 101 480 forintról.

A nyugdíjemelésről szóló kormányrendelet értelmében 1,6 százalékkal kell emelni a január 1-jét megelőző időponttól megállapított vagy folyósított nyugdíjat, illetve egyebek mellett az árvaellátás, a szolgálati járandóság, az özvegyi járadék, a rokkantsági ellátás, a baleseti járadék, a rehabilitációs ellátás és a vakok személyi járadékának összegét.

A belügyi illetményemelés érinti a rendőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási dolgozókat, a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, valamint a titkosszolgálatok hivatásos tagjait.

Az új évben 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye havi 30 ezer forintra emelkedik. A frissen házasodottakat érintve, január 1-jével életbe lépett egy változás arra az esetre, ha viszonylag hamar megérkezik a családba a gyermek. Õk eddig a két évig járó "első házas" adókedvezményt vehették csak igénybe, de január 1. után a szabályok módosulásával, ha 2 éven belül érkezik a baba, akkor párhuzamosan az első gyermekkel járó adókedvezményt is felhasználhatják.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére