Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Ismét utcára vonulnak a politika nagyágyúi Tommy Robinsonért és a szólásszabadságért

2018. július 10. 19:00

Nemcsak Geert Wilders ikonikus holland politikus lesz jelen a szombaton megrendezésre kerülő londoni tüntetésen, hanem még az Egyesült Államokból és Svédországból is érkeznek politikai szereplők annak érdekében, hogy kiálljanak Tommy Robinson és a szólásszabadság mellett.

Nem ez az első eset, hogy ezrek vonulnak utcára a szólásszabadság védelmezőjeként és az iszlám kritikusaként számontartott Tommy Robinsonért. Emlékezetes, a 888.hu elsőként számolt be arról, hogy május 26-án több ezer tüntető gyűlt össze Londonban, hogy tiltakozzanak Robinson jogtalan letartóztatása és bebörtönzése ellen. Az akkori megmozdulást most szombaton megismétlik, ugyanis dacára a globális felháborodásnak úgy tűnik, a brit igazságszolgáltatás továbbra is inkább a szabadságjogok megnyirbálása mellett áll ki, csakhogy megóvja a brit muszlimokat a kritikától.

Tommy Robinson: visszafelé sült el a bebörtönzésem

A szombati tüntetésen részt fog venni több politikus is, többek között ott lesz

  • Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke,
  • az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának tagjai;
  • emellett csatlakozni fognak a Svéd Demokraták egyes képviselői,
  • az Egyesült Államokból a Republikánus Párt is képviseltetni fogja magát, Paul Gosar kongresszusi képviselő személyében,
  • továbbá a Flamand Nacionalista Párt is tagokat küld Londonba.

Mint ismert, Tommy Robinsont azért tartóztatták le korábban „uszítás és a köznyugalom megzavarására” hivatkozva, mert a Facebook-oldalán élőben tudósított egy muzulmán banda peréről, amelynek tagjai nőket erőszakoltak meg. Robinsont – aki kérdéseket mert feltenni a banda tagjainak – szinte azonnal elvitették a rendőrök a bíróság épülete elől, majd gyorsított eljárásban még aznap 13 hónap börtönre ítélték.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

Meghökkentően sok lány akar fiúvá válni

amerika, london, párizs

Elképesztő mértékben nőtt azon fiatal lányok száma, akik nemet akarnak váltani. A megdöbbentő adatok miatt utánajárnak annak, mi lehet az oka.

Ultrák nélkül vág neki az El-nek a Vidi

Ultrák nélkül vág neki az El-nek a Vidi

hajrá, magyarok!

Bár a sok néző garantált a fehérváriak összes meccsén, az nagy kérdés, milyen lesz a hangulat.

Öt év börtönre ítélték a röszkei terroristát, Ahmed H.-t

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.

Hisztiznek a balosok Spanyolországban, mert a spanyol Néppárt támogatja Orbánt

Hisztiznek a balosok Spanyolországban, mert a spanyol Néppárt támogatja Orbánt

amerika, london, párizs

Felkérdezné az Unidos Podemos spanyol baloldali pártszövetség a spanyol néppárti képviselőket annak kapcsán, hogy nem szavazták meg a Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben - olvasható ki az MTI cikkéből.

Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt

Orbán: semmi szükség arra, hogy más védje helyettünk a magyar határt

kétharmad

Semmi szükség arra, hogy a Frontex védje meg helyettünk a magyar határt, nem beszélve a szuverenitás elvi kérdéseiről - jelentette ki a miniszterelnök.

Fordulat a dán kultúrharcban: több kereszténység, kevesebb integráció

Fordulat a dán kultúrharcban: több kereszténység, kevesebb integráció

amerika, london, párizs

A dán kulturális minisztérium és a közszolgálati műsorközlő között kötött új szerződés értelmében utóbbinak ezentúl erőteljesebben kell hangsúlyoznia a dán társadalom keresztény gyökereit. Az integráció propagálása viszont kikerült a dokumentumból.

A szlovák miniszterelnök is kiállt a Brüsszeltől független határőrizet mellett

A szlovák miniszterelnök is kiállt a Brüsszeltől független határőrizet mellett

amerika, london, párizs

A Frontexnek kiegészítő megoldásként kellene működnie, nem pedig olyanként, amely helyettesíti a független határőrségeket és a tagállamok ilyen egységeit - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák kormányfő a visegrádi négyek miniszterelnökeinek - az informális EU-csúcsot közvetlenül megelőző - találkozója után újságíróknak nyilatkozva Salzburgban szerdán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére