Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ismét bíróság elé áll Simon Gábor

Bertha László

2016.09.21. 09:08

Ma reggel áll bíróság elé társával együtt Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bûncselekmények miatt március elején emeltek vádat.
BUDAPEST, 09:08

Ma reggel áll bíróság elé társával együtt Simon Gábor, az MSZP egykori elnökhelyettese, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt március elején emeltek vádat.

A szocialisták volt elnökhelyetteséről 2014 februárjában derült ki, hogy mintegy 240 millió forintnyi devizát rejteget egy osztrák pénzintézetnél. Az összegről a volt politikus egyáltalán nem számolt be vagyonnyilatkozataiban.

Simon Gábor a kihallgatások során nem árulta el, hogy honnan származik a pénz, majd az eljárás során több mint 128 millió forint adóhátralékot fizetett be. Vagyonának forrása ismeretlen maradt.

A főügyészség jogsegélykérelemmel próbálta feltárni a politikus Svájcban tartott vagyonát is, ám Simon nem járult hozzá, hogy a svájci hatóságok tájékoztassák a magyar ügyészséget

– írja a Magyar Idők.

Mindez azért volt lehetséges, mert Svájc törvényei szerint csak akkor adhatnak ki adatokat, ha az érintett ezt írásban engedélyezi számukra.

Az MSZP volt elnökhelyettesének társát, K. Józsefet a főügyészség felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással vádolja. A férfit a Simon számára kiállított bissau-guineai útlevél és az annak segítségével a MagNet Bankban elhelyezett mintegy 75 millió forint értékű deviza kapcsán vonhatják felelősségre.

K. József a 2014 tavaszán gyanús körülmények között elhunyt, a Simonnal Gáborral is kapcsolatban álló Welsz Tamás barátja volt.

(Magyar Idők)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére