Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Indul a szegedi Szabadegyetem 17. szemesztere

Horváth József György

2016.02.10. 09:39

Ebben az évben is a legérdekesebb tudományos programok és elõadások várják az érdeklõdõket.

A széles nyilvánosságnak szóló, közérthető, ugyanakkor tudományos igényű előadások hagyománya az universitas kolozsvári gyökeréig vezethető vissza, de Szent-Györgyi Albert rektorsága idején is népszerű volt.

Az előadássorozatot jelenlegi nevén 2008 tavaszától szervezi meg az SZTE, a Mindentudás Egyeteme rendezvénysorozat programjainak folytatásaként. A program szervezését irányító Martinek Tamás közkapcsolati rektorhelyettes közölte:

a tavaszi szemeszter előadóinak olyan szakembereket kértünk föl, akik oktatóként, öregdiákként vagy az universitas partnereként kötődnek az intézményhez. A meghívott előadók példát mutathatnak az SZTE hallgatóinak az alkalmazott tudományok területén elért, de az egyetemi szférán túlmutató sikereikkel."

Az érdeklődők a május elejéig tartó szemeszter előadásain hallhatnak majd a "sötét oldal" kémiájáról - a kábítószerek, dizájnerdrogok előállításáról -, a gyógyszertervezésről, a szegedi gumigyárban az elmúlt fél évszázadban végrehajtott fejlesztésekről, a modern patológiának az orvosi diagnosztikában betöltött szerepéről vagy a második generációs bioüzemanyagokról.

A rendezvénysorozatot szerda este Aczél Petra, a Corvinus egyetem oktatója nyitja meg a család és a párkapcsolatok médiabeli ábrázolása című előadásával. Az rendezvénysorozat helyszíne a szegedi a József Attila Tanulmányi és Informatikai Központ.

A félév záróelőadását Trócsányi László igazságügyi miniszter, az egyetem professzora tartja majd Élet vagy túlélés a jogszabályok dzsungelében - egy világjelenség margójára címmel. Az előadásokról felvétel készül, amelyek az egyetem honlapján is megtekinthetők.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére