Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
V-nyolcas
 
 
 
 

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

2017. december 16. 22:40

Kellett rá várni egy picit, de jobb később, mint soha, nemde?

A szaúdi közlekedési minisztérium jóváhagyta, hogy a szaúdi nők teherautókat és motorkerékpárokat is vezethessenek. Bár az erről szóló döntés még szeptemberben született, a minisztérium szóvivője csak pénteken erősítette meg a hírt.

Hozzátette, hogy a közlekedési szabályok nőkre és férfiakra egyaránt vonatkoznak majd, még külön rendszámtábla sem lesz nőknek.

Fotó: AFP

Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király még szeptemberben írta alá azt a rendeletet, amely lehetővé teszi a muszlim nőknek az autóvezetést. Szaúd-Arábia az iszlám szunnita ágának fundamentalista irányzatát követi, ami a nemek szigorú elválasztásának híve. Ennek ellenére a nőknek elviekben nem kell majd engedélyt kérniük férfi felügyelőjüktől (azaz férjüktől vagy apjuktól) ahhoz, hogy volán mögé ülhessenek. 

OLVASTAD MÁR?

V-nyolcas
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Biztonsági szempontok indokolták a "STOP Soros" törvénycsomagot

Biztonsági szempontok indokolták a "STOP Soros" törvénycsomagot

közeleg a tél

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba szerint biztonsági szempontok indokolták a "STOP Soros" törvénycsomagot, mert nincs rendjén, hogy külföldről pénzügyileg támogatott szervezetek elősegítik a migrációt Magyarországon.

Székelyföld, Lengyelország és Bosznia - ide indulnak idén zarándokvonatok

Székelyföld, Lengyelország és Bosznia - ide indulnak idén zarándokvonatok

szabad vasárnap

Májusban az erdélyi Csíksomlyóba, júniusban a lengyelországi czestochowai magyar pálosok által alapított kegyhelyre és idén először Medjugorjéba is indul zarándokvonat.

A hidzsábról tartottak előadást egy német főiskolán

A hidzsábról tartottak előadást egy német főiskolán

amerika, london, párizs

A német egyetemen a muszlim fejkendőről szóló előadásra ülhettek be a hallgatók - a kezdeményezésnek óriási visszhangja lett.

Trump kitart a fal megépítése mellett

Trump kitart a fal megépítése mellett

amerika, london, párizs

Donald Trump Twitter-bejegyzésben szögezte le, hogy soha nem változott meg a véleménye az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítéséről.

Liberális boszorkányüldözés miatt kellett elköltöznie a H&M-es kissrác családjának

A H&M ötéves, fekete reklámarcának családja biztonsági okokból kénytelen volt lakhelyet váltani a rasszistának kikiáltott reklámmizéria következtében.

Gyanús port találtak a belga migrációs államtitkár irodájában

Gyanús port és egy töltényt tartalmazó borítékot találtak Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár brüsszeli irodájában csütörtökön, mire a hatóságok lépfene-riadót rendeltek el, és azonnal kiürítették az épületet.

Németországban már sértő megkérdezni, hogy "honnan jöttél"

Németországban már sértő megkérdezni, hogy "honnan jöttél"

amerika, london, párizs

Az egyik kutatószervezet legfrissebb felmérése szerint a láthatóan bevándorlók leszármazottjai sokkal többször érzik magukat kirekesztve, mint külföldi "németnek kinéző" társaik.

Pert indít a szlovák belügy ellen egy cigány szervezet

Pert indít a szlovák belügy ellen egy cigány szervezet

amerika, london, párizs

Beperli a szlovák belügyminisztériumot az Európai Romajogi Központ nevű civil szervezet a cigányokkal szembeni intézkedéscsomag miatt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére