Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

II. János Pál pápa elvetette a liberalizmus emberi jogi hazugságait

Csordás Bettina

2018.10.12. 12:48

II. János Pál pápa az "igazság fényében" volt elszánt harcosa az emberi jogoknak - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Parlamentben, a néhai egyházfõrõl rendezett nemzetközi konferencián.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és a lengyel nemzeti emlékezet intézete közös konferenciáján Semjén Zsolt úgy fogalmazott:

A pápa elvetette a liberalizmus által kitalált, emberi jogoknak álcázott hazugságokat, mint például azt, hogy az embernek jogában áll megteremteni önmagát az emberi és a társadalmi természet törvényei ellenében."

II. János Pál pápa volt az, aki nevén nevezte a magát haladásnak álcázó eszmék együttesét, a halál kultúráját és védte az emberi életet fogantatása első pillanatától az utolsóig."

Az egykori pápa hangoztatta, hogy a teremtett embernek jogai mellett kötelességei is vannak Istennel, önmagával, felebarátaival, a nemzettel, a szülőhazával, a társadalommal, sőt az egész emberiséggel szemben. 

Prófétaként előre látta a következő évtizedek során a kereszténység puszta léte ellen bekövetkező támadásokat, s ezek ellenében fogalmazta meg hitét Istenben, emberben, családban, nemzetben, hazában, a kereszténynek megmaradó Európában"

- mutatott rá Semjén Zsolt.

Szent II. János Pál pápaságának következményei még messze vannak teljes kibontakozásuktól. Az életében bekövetkezett történelmi változások visszájára fordulhatnak a jelenlegi hatalmi központok túlnyomó többségében uralkodó keresztényellenesség következtében, ha a nagy pápa tanítását elhanyagolnák"

- figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes. 

A miniszterelnök-helyettes szerint, amikor Szent II. János Pál pápaságának lelki-szellemi következményeit számba vesszük, ne feledkezzünk el e végső, nagy katekézisről, lelke-szelleme, munkásságának lényege jelen van napjainkban, közöttünk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére