Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Így nyilatkozott egy brit muzulmán az istenkáromlásról

2017. március 20. 16:48

LONDON, 16:48

A BBC Asian Network rádiónak adott nyilatkozatot egy birminghami muszlim, akit arról kérdeztek, mi a véleménye az istenkáromlásról. Ki is bújt a szög a zsákból.

Nem mondhatni, hogy a Birminghamben lakó úriember nyilatkozata meglepő, ugyanakkor tanulságos. Amikor ugyanis arról kérdezi a riporternő, hogyan is kellene egy muszlimnak viszonyulnia az istenkáromláshoz (ami már alapból egy érdekes gondolat), kerek perec megmondja véleményét, élő adásban:

Ha valaki sértegeti az iszlámot, azt halálbüntetéssel kell sújtani.”

A rádiós, Shazia Awan sem akart hinni a fülének, próbálta is menteni a helyzetet, szerinte azért mégis csak szólásszabadság van már 2017-ben, talán illene úgy gondolkodni, mint ahogy az egy modern országban elvárható.

Egy muszlimot tetszett megkérdezni erről. Mint muszlim, én azt mondom, ha valaki istenkáromlást követ el, azt öljék meg”

– érvelt kiválóan a hívó. Természetesen a BBC Asian Networknek akadt egy kis problémája a témával, mivel kénytelenek voltak nagytakarításba kezdeni:

Ettől függetlenül úgy érezzük, tanulságos volt belepillantani a gondolkodásmódjába egy embernek, aki a Béke VallásánakTM hű követője.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Több mint 200 ezer ember menekült el Szíriából április eleje óta

Több mint 200 ezer ember menekült el Szíriából április eleje óta

amerika, london, párizs

Több mint 200 ezer ember menekült el otthonából az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szíriai "fővárosának" számító, ostrom alatt álló észak-szíriai Rakkából és környékéről április eleje óta - közölte csütörtökön Ursula Mueller, az ENSZ humanitárius koordinátorának helyettese.

Eddig rejtélyesnek hitt objektumok sugároztak idegen jeleket a Földre

Idén májusban különös jelek érkeztek egy 11 fényévnyi távolságban lévő csillag felől. A jelek annyira különleges tulajdonságokkal rendelkeztek, hogy több kérdés is felmerült eredetüket illetően, így persze az is, hogy esetleg földönkívüli civilizáció küldhette őket.

Trump keményebben akar fellépni az oroszokkal szemben

Trump keményebben akar fellépni az oroszokkal szemben

amerika, london, párizs

Az amerikai elnök megvétózhatja az Oroszország ellen tervezett szankciókat, mert még keményebb szankciókat szeretne - árulta el Anthony Scaramucci, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója.

És az megvan, hogy a gyurcsányisták jobbikos cikkeket posztolnak?

És az megvan, hogy a gyurcsányisták jobbikos cikkeket posztolnak?

közeleg a tél

Olyan jól sikerült Vona Gábor néppártosodása, hogy még a Jobbik holdudvarát is sikerült szélsőbaloldalivá változtatnia. A Jobbikhoz közel álló zsurpubi.hu-nak a baloldali média pocsolyájában sikerült alámerülnie, mivel mára már olyan hangvételű cikkekkel operálnak, amelyeket gyurcsányista politikusok, sőt Gyurcsány testvére is megosztásra érdemesnek talál.

A britek örülnek a transznemű katonáknak

A britek örülnek a transznemű katonáknak

amerika, london, párizs

Donald Trump - amerikai katonai vezetőkkel egyeztetve - szerdán kifejtette, hogy miért nem szolgálhatnak transzneműek az USA hadseregében. Az elnök megnyilatkozása után magas rangú brit tisztviselők is kifejtették a véleményüket.

A hazug migránsmosdatás iskolapéldáját mutatta be a 444 - MEGINT

A hazug migránsmosdatás iskolapéldáját mutatta be a 444 - MEGINT

kinyílott a pitypang

Nem először él az ikonikus öntökönrúgás módszerével a 444 amennyiben a migránsok tisztára mosása a feladat. Nem történt ez másképpen most sem, ugyanis a Bede Márton-féle, "az a baj, hogy tovább mentek" fémjelezte dzsembori azt írta, hazudtak a magyar vívók, amikor szóvá merték tenni a lipcsei, migránsok által okozott kaotikus állapotokat.

Döntőben a magyar vízilabda-válogatott!

Döntőben a magyar vízilabda-válogatott!

hajrá, magyarok!

Óriási, küzdelmes meccsen 7-5-re nyert a magyar válogatott a görögök ellen, így döntőbe jutottunk!

Minden, amit a 25. Sziget Fesztiválról tudnod kell

Minden, amit a 25. Sziget Fesztiválról tudnod kell

szabad vasárnap

Immár 25. alkalommal indulnak meg a hosszú, tömött sorok a Hajógyári-sziget felé. Negyed évszázad alatt sok minden megváltozott, de a szlogen 1993 óta egy és ugyan az: "itt mindent szabad, de semmit nem muszáj". Augusztus 9-16 között újra Sziget Fesztivál!

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére