Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
hajrá, magyarok!
 
 
 
 

Így búcsúzott Bernd Storck

2017. október 17. 22:28

A labdarúgó-válogatott volt edzője búcsúzóul elmondta, hogy a fejlődés már elindult a magyar labdarúgásban, és további alázatos munkával fenn is tartható.

A távozóban lévő edző megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott az ország futballjának sikeréért, valamint részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon.

Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk"

– búcsúzott a korábbi szövetségi kapitány.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Ahogyan arról ebben a cikkben beszámoltunk, kedd este közös megegyezéssel távozott Bernd Storck a válogatott éléről.

Büszke vagyok a franciaországi kontinenstornán elért eredményre, a nyolcaddöntőbe jutásra. A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok – beleértve a fiatalokat – profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek"

– fogalmazott Bernd Storck, majd hozzátette hogy a világbajnoki selejtezősorozatban sikerült elérniük a minimális célkitűzést, hiszen megszerezték a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a tíz mérkőzésen kevesebb pontot szereztek az elvárhatónál.

OLVASTAD MÁR?

hajrá, magyarok!
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Mélyrepülésben van Soros korábbi elnökjelöltje

Mélyrepülésben van Soros korábbi elnökjelöltje

amerika, london, párizs

Hillary Clinton népszerűsége továbbra is mélyrepülésben van, több mint 15 százalékot vesztett a másfél évvel ezelőtti elnökválasztás óta.

Szíria miatt ülnek össze az oroszok a NATO-val

Az azerbajdzsáni Bakuban találkozik csütörtökön Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök és Curtis Scaparrotti, a NATO európai erőinek főparancsnoka, hogy megvitassa a szíriai helyzetet.

Ha férfi vagy, rád nem vonatkozik a #MeToo

Ha férfi vagy, rád nem vonatkozik a #MeToo

bulvár

A szexuálisan bántalmazottak és megerőszakoltak védelmében indított MeToo-kampányról kiderült, hogy igenis válogat az áldozatok között, hiszen csak a nőket védelmezi. Hiába él rengeteg olyan férfi is a Földön, akiket bántalmaztak, a többségük úgy érzi, cserben hagyták őket, ezért kampányt indítanak a MeToo ellen.

Egyre több városnak van elege a liberális Kalifornia migránssimogatásából

Egyre több városnak van elege a liberális Kalifornia migránssimogatásából

amerika, london, párizs

Kalifornia a Trump-ellenes "harc" zászlóvivőjeként aposztrofálta magát, ám számos város elégelte meg a főleg illegális bevándorlóknak kedvező szélsőliberális vezetést.

Az év eleje óta már 300 dzsihadistát ítéltek halálra Irakban

Az iraki erők még tavaly decemberben arattak győzelmet az Iszlám Állam felett, most pedig elkezdődött a tisztogatás.

Az EP megszavazta, de a Fidesz nemmel voksolt a Soros-szervezetek támogatásáról

Az EP megszavazta, de a Fidesz nemmel voksolt a Soros-szervezetek támogatásáról

kétharmad

Morvai Krisztina lapunknak eljuttatott közleményében kifejtette, sajnos megszavazták Strasbourgban a hazánk destabilizálását segítő civil szervezetek támogatásáról szóló előterjesztést.

Kiújult a kommentháború a Jobbik és az ÁSZ között

Kiújult a kommentháború a Jobbik és az ÁSZ között

kétharmad

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyomatékosan felhívta a Jobbik szóvivőjének figyelmét, hogy a párt ellenőrzésekor a törvényi előírások és eljárási szabályok maradéktalan betartásával járt el. Hamarosan a NAV kopogtathat a Jobbiknál.

Elhagyja Budapestet Soros alapítványa

Elhagyja Budapestet Soros alapítványa

kétharmad

A Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) bezárja budapesti irodáját, és Berlinbe költözik - írja a Die Presse.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére