Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Idén ismét rekordot dönthet a magyar export

Sümeghi Lóránt

2016.11.24. 12:28

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar export napján csütörtökön kijelentette, hogy idén, az eddigi adatok alapján, várhatóan a magyar gazdaságtörténet legmagasabb exportszámait tudja felmutatni a gazdaság.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar külgazdaság teljesítménye alátámasztja a gazdaság növekedési pályáját. Továbbá emlékeztetett arra is, hogy tavaly is rekordot ért el az export.

Szijjártó Péter az Eximbank által az idén első alkalommal megrendezett exportnapon köszöntőjében kiemelte, hogy az első 8 hónap adata alapján az idén 3 százalékkal nőtt a magyar kivitel, ezen belül a gépipar és a gyógyszeripar húzta az exportot. Továbbá Magyarország idén az első nyolc hónapban már 34 országba exportált többet, mint tavaly egész évben, és 10 ország esetében már meghaladta a tavalyi teljes év exportjának 90 százalékát.

A magyar kivitel 7 százalékkal bővült tavaly, ezzel az ország a világ 35. legnagyobb exportőre lett. Mindemellett Magyarország 2017-ben elnyerte az exportfejlesztési világfórum rendezési jogát.

Szijjártó elmondta, hogy az ország, a kis- és középvállalkozások (kkv) külpiaci érvényesüléséhez – egyebek között – az intézményrendszer is támogatást nyújt. A Magyar Nemzeti Kereskedőház képviseletei a világ 47 országában kezdték meg a működésüket, a hálózat jövőre 9 új állomással bővül – közölte. Kitért arra is, hogy az export 79,1 százaléka az EU-n belüli országokba irányul, de

a keleti- és a déli nyitás politikájával 2010-2015 között 7 és 9 százalékkal nőtt a keleti illetve a déli nyitás országaiba irányuló export."

A magyar export GDP-hez viszonyított aránya 89 százalék volt idén az első fél évben. Ismertetése szerint az Eximbank hitelállománya elérte a 745 milliárd forintot, a banknak 890 ügyfele van, ami 45 százalékos növekedés a múlt év közepe óta. Az első fél évben 153 milliárd forintot, 12,5 százalékkal több új hitelt helyeztek ki, ennek 57 százaléka mikro-, kis-, és középvállalkozásokhoz került.

Az Exim tevékenysége 191,4 milliárd forint exporttöbbletet és 31,3 milliárd forintnyi belföldi többlettermelést hozott az első fél évben, amivel 151,5 milliárd forinttal növelte Magyarország nominális GDP-jét.

Emlékeztetett arra is, hogy 2010-óta új megközelítéssel, nem konvencionális gazdaságpolitikával növekedési pályára állt a magyar gazdaság. Az elmúlt hat évben bebizonyosodott, hogy – a régi közgazdasági dogmákkal ellentétben – nem kell választani a növekedés, és új munkahelyek vagy a költségvetési fegyelem között – mondta.

Hozzátette, hogy lehetséges úgy javítani a versenyképességet, hogy közben az emberek keresete folyamatosan nő.

Az új gazdaságpolitika jelentős adócsökkentésen alapul, ami újabb beruházásokat munkahelyeket hoz az országnak. A csökkenő adóterhek lehetővé teszik a fizetések folyamatos emelését. A társasági adó kulcsának csökkentésével Magyarországon lesz a legversenyképesebb befektetési környezet.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére