Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

HVG: a sajtó legalja

Horváth József György

2016.10.30. 13:58

Ki mondta ezt?

A Jobbik 2013 tavaszán. A párt akkori közleménye szerint: „lassan a balliberális véleményformálók többet ártanak az országnak, mint a gazdasági világválságnak kikiáltott pénzügyi manipuláció. (...) A HVG már önmagában garancia arra, hogy a Jobbikról és majd egymillió választójáról rasszista, antiszemita, gyilkos és bűnös kép alakuljon ki Európában és szerte a világon.”

Ugyanebben az időszakban a HVG sem volt rest és szidta a Jobbikot, mint a bokrot, például: „Aki ezt elveti (a Holokauszt emlékének szentségét), az a mai Európán kívül helyezi magát, mint a Jobbik, amellyel még a nyugat-európai szélsőjobb sem áll szóba, így az iráni mollahok között lel hű szövetségesre, és az iszlámot nevezi a nyugati világ utolsó reménységének.” (2013. december 23. HVG.hu publicisztika)

Aztán persze találunk bőven olyat is, amikor a HVG aggódó amerikaiakat idéz, mert „ifj. Hegedüs Lóránt református lelkész és Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a XX. század legnagyobb államférfijeként emlékezett meg Horthyról”. (2013.december.12)

A Jobbik színeiben induló Toroczkait „szélsőjobbosnak” nevezi (2013. december. 12.), mindenféle szofisztikált magyarázat igénye nélkül.

Vidáman Magyar Gárdáztak a Jobbikkal összefüggésben: „a mozgalom megmozdulásai alkalmasak voltak a félelemkeltésre, a megfélemlítő menetelések pedig egy "lényegében rasszista" jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők” – idézi a HVG az Emberi Jogok Európai Bíróságát. (2013. december.10.)

Nos, ez az ami mára, varázsütésre megváltozott (ahogy az Index esetében, erről itt).

Antiszemita? Rasszista? Xenofób? Szélsőséges?

Ugyan, dehogy.

Olyannyira, hogy a HVG.hu az utóbbi napokban inkább már a Jobbik védelmében ír.

„Spéder és Juhász után a Jobbikra szállt rá a Habony-média” – aggódnak a radikális párt imázsáért (2016. október. 28.), hátha néhány kritikus, jobbközép cikk taccsra teszi őket.

vagy: „Jobbikosok gatyájában turkál a TV2” – aggódnak tovább, ugyancsak egy riport miatt (2016. október. 29.).

Az nem merül fel, hogy előtte évekig nyomták fullba a kretént: aggódtak, akkor persze még a demokráciáért, az emberi jogokért vagy a fasizmus előretöréséért.

Nem kell mondanom, hogy ma a 2013-as baloldali-liberális buzgalom nyomát sem látni a HVG Jobbikot érintő írásaiban. Eltűntek a jelzők, a szélsőségek miatt rettegő amerikás magyarok, demokrata szenátorok, nemzetközi elemzések. Nincs több gond a zsidókkal, a cigánybűnözéssel, Horthyval, a Holokauszt értelmezésével vagy Trianonnal.

Elnyelte őket a föld, ebben a vidám orwelli univerzumban.

Mi változott? A kérdés természetesen jogos.

A választ egy volt SZDSZ-es, a Soros által támogatott Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc adja meg az Élet és Irodalomban:

De mondok valamit, ami olvasóimat vélhetőleg még inkább felháborítja. Orbán ellenében még Vona Gáborra is lehet szavazni. Mert e pillanatban semmi sem előbbre való, mint Orbánt kirobbantani a székéből.”

Valóban. Politikai pozíciót pedig úgy érdemes cserélni, mint az alsógatyát. Naponta.

Nos, a Jobbiknak igaza volt 2013 tavaszán.

Az értékek nélküli, álszent, hazug liberális lapról.

Bingo.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére