Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hülyék 2018: Gyurcsány szerelmes levelet írt Botkának

Horváth József György

2017.06.07. 19:28

Íme, egy gyönyörû látlelete annak, mekkora fejetlenség és piti széthúzás uralkodik a baloldalon.

Gyurcsány Ferenc levélben kérte együttműködésre Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Eszerint a DK folytatni szeretné a Botka László színre lépésével megszakadt tárgyalásokat, a kormányfőjelölt "diktátumát" viszont nem hajlandóak elfogadni.

A levél tartalmát ismertető Vadai Ágnes emlékeztetett, hogy pártjuk elnöke a múlt héten felhívta a miniszterelnök-jelöltet, aki akkor elutasította a tárgyalásokat, ehelyett azt kérte, hogy Gyurcsány Ferenc írjon inkább egy levelet.

A DK alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ők az együttműködésben látják a kormány leváltásának lehetőségét, ehhez viszont párbeszédre és tárgyalásokra van szükség. Vadai hozzátette, hogy Botka László korábban megfogalmazott feltételeit eddig egyetlen demokratikus ellenzéki párt sem fogadta el, sőt a DK az egyetlen olyan párt, amelyik egyáltalán hajlandó lenne tárgyalni az MSZP-vel.

A kormányváltásnak sokféle útja van, de a DK nem hisz abban, hogy kizárólag Botka László ultimátumának elfogadása lenne az egyetlen megoldás"

– jelentette ki Vadai Ágnes.

A nyílt levelet Molnár Gyulának, a szocialisták elnökének, Hiller Istvánnak, az MSZP választmányi elnökének és Tóth Bertalan frakcióvezetőnek is elküldték.

Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő szerdai, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: az MSZP ellenfele Orbán Viktor, a levelezésből viszont úgy tűnik, mintha Gyurcsány Ferencnek Botka László lenne az ellenfele.

Mi ezzel nem kívánunk foglalkozni. Leveleinek, üzeneteinek, bármilyen más politikai ármánykodásának nyitottunk egy fiókot, ott fogjuk őket gyűjteni a következő időszakban"

– jelentette ki. Hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc nem megoldás, személyével többséget szerezni, választást nyerni nem lehet.

Leszögezte: az MSZP elfogadta Botka László miniszterelnök-jelölt azon feltételét, hogy a 2010 előtti politika szimbolikus vezetőit nem kívánja szerepeltetni a listáján, nem tolja a politika élvonalába, és azt üzeni a választópolgároknak, hogy az MSZP valóban új politikát és új irányt képvisel. Ez a szövetségesekre is igaz, márpedig Gyurcsány Ferenc személyében szimbolizálja mindazt, ami a baloldal 2010-es kétharmados vereségéghez vezetett – tette hozzá.

Megjegyezte: Gyurcsány Ferencnek először tisztáznia kellene legutóbbi akcióját, amivel az ellenzéket és az oknyomozó újságírást is lehetetlen helyzetbe hozva Orbán-ellenes vádakkal "hazardírozott", majd kiderült, hogy bizonyítékai nincsenek és talán őt is megvezették. Ilyen vezetőre nincs szüksége az országnak - mondta Harangozó Tamás.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére