Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Hülyék 2018: az MSZP beszólt Tarjányiéknak

2017. szeptember 29. 14:30

Az MSZP szerint a Tarjányi Péter, Lattmann Tamás és Bodnár Zoltán nevével fémjelzett Magyar Progresszív Mozgalomnak az egyetlen célja az, hogy ne Botka László legyen az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

A Tarjányi Péter nevével fémjelzett  Magyar Progresszív Mozgalom csütörtökön bontotta ki szárnyait, és szorongatta meg vele az emeszpé éppen aktuális miniszterelnök-jelöltjét.

Az alternatív valóságban élő, baloldalhoz közel állók meg is nevezték a saját alternatív, hipszter, nyugatos, cool miniszterelnök-jelöltjüket, mert szerintük Botkával nem lehet nyerni, civil, pártok fölött álló jelölt kell.

Tarjányiék ámokfutására az MSZP közleményben reagált. Szerintük Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának a mai nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.

Az MSZP és miniszterelnök-jelöltjének, Botka Lászlónak az ajánlata a többi ellenzéki párt számára továbbra is érvényes, várjuk a tárgyalásokat.

A szocik a közleményben tisztázták, hogy ők a mostani kormányt akarják megbuktatni és nem az ellenzéket. Olyan időket élünk, hogy ezeket tényleg fontos már az elején leszögezni. A miheztartás végett.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

A kurdok csak elszakadni akarnak, nem háborúzni

A kurdok csak elszakadni akarnak, nem háborúzni

amerika, london, párizs

Ahogy az iraki haderővel közösen több városból kiűzték az Iszlám Államot, egymásnak estek.

Ma ítélhetik el a Gyurcsány-kormány titkosszolgáit

A 2011-ben kezdődött ügyben ma hirdetnek elsőfokú ítéletet. A Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőinek és Jakubinyi Róbertnek vesztegetés miatt kell bíróság elé állnia.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Nincs mi miatt aggódniuk a briteknél dolgozó magyaroknak; Porosenko fűt-fát megígért az oktatási törvény miatt; Ma délelőtt eldől, hogy Katalónia független-e - a nap legfontosabb hírei.

Ma délelőtt eldől, hogy Katalónia független-e

Ma délelőtt eldől, hogy Katalónia független-e

amerika, london, párizs

Carles Puigdemont katalán elnöknek délelőtt 10-ig kell választ adnia a spanyol kormánynak.

Nincs mi miatt aggódniuk a briteknél dolgozó magyaroknak

Nincs mi miatt aggódniuk a briteknél dolgozó magyaroknak

amerika, london, párizs

Theresa May szerint a törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit után könnyűszerrel regisztráltathatják majd magukat állandó nagy-britanniai lakosként.

Remek hír: a gólvágó Nikolics visszatérne a válogatottba

Remek hír: a gólvágó Nikolics visszatérne a válogatottba

hajrá, magyarok!

A csatár elmondta, ha az új szövetségi kapitány hívná, egyből visszajönne a magyar válogatottba.

Visszakozhat a német kormány

Visszakozhat a német kormány

amerika, london, párizs

Német kormányzati körökben felmerült annak a lehetősége, hogy Berlin nem függesztene fel minden Törökországnak szánt előcsatlakozási támogatást.

Egyre nehezedik a migrációs nyomás a spanyoloknál

Egyre nehezedik a migrációs nyomás a spanyoloknál

amerika, london, párizs

Az előző évhez képest Spanyolországban megduplázódott az illegális határátlépések száma - közölte az unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) szerdán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére