Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
közeleg a tél
 
 
 
 

Hülyék 2018: a baloldali pártok semmiben sem értenek egyet

2017. március 20. 08:28

Nemcsak a közös lista kérdésében, de Botka László választási programjának egyik legfőbb pontjában sem értenek egyet a baloldali ellenzéki pártok.

Ezúttal a gazdagok nagyobb közteherviselésével kapcsolatban bontakozott ki vita az MSZP és Gyurcsány Ferenc között. A szocialisták ismét világossá tették, hogy nem kérnek Gyurcsány Ferencből, ahogy 2014-ben sem kértek belőle, aztán mégis Gyurcsánnyal nyomultak a kampányban. 

Tegyünk végre igazságot! Adjuk vissza a magyaroknak, ami a magyaroké. Fizessenek a gazdagok!”

Március 14-i, miskolci beszédében hirdette meg az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Fizessenek a gazdagok című programját. Botka László elképzelése szerint a gazdagoknak vagyonukkal arányos terhet kellene vállalniuk a közteherviselésből.

Gyurcsány Ferenc más véleményen van

Én nagyon nem szeretem, hogyha felkínálunk különböző társadalmi csoportokat bűnbaknak”

– fogalmazott az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Azt mondta: nem ért egyet Botka László programjával, mert a társadalom egy csoportjából csinál bűnbakot, amivel nagyon jelentős ízlésbeli problémája van.

Arra a műsorvezetői felvetésre, miszerint most biztosan sokan azt mondják, hogy Gyurcsány Ferencnek azért nem tetszik Botka László programja, mert ő maga is gazdag ember, a DK elnöke azt mondta: aki ilyet állít, az nem ismeri őt.

Csak az idei évben 460 millió forint adót fizettem be. Több adót fizettem be idén, mint amit Botka László egész életében keresni fog. Ha valaki ebben az országban adózik, az többek között én vagyok”

– mondta Gyurcsány Ferenc.

Az MSZP liberálisnak tartja Gyurcsányékat

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke azt mondta: az ellenzéki pártoknak el kell dönteniük, hogy a demokratikus oldalt, vagy pedig a gazdagokat akarják képviselni. Úgy fogalmazott: Botka László azt mondja, hogy fizessenek a gazdagok, bármelyik oldalon is állnak, de van egy liberális párt, amelyik máshogy gondolja.

“Úgy tűnik ebben a pillanatban, hogy indulati okok miatt a DK-nak, Gyurcsány Ferencnek ma az MSZP az ellenfele, ez nagyon sajnálatos. Nyakó István arról is beszélt, hogy Botka László nem szeretné visszahozni a 2010 előtti világot, amelynek egyik megtestesítője Gyurcsány Ferenc, hiszen közvélemény-kutatások szerint ő az ország egyik legnépszerűtlenebb politikusa.

OLVASTAD MÁR?

közeleg a tél
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Németország választ | Élő közvetítés

Németország választ | Élő közvetítés

amerika, london, párizs

Kövessétek a 888-on a német szövetségi parlamenti választások legfontosabb mozzanatait! Vajon ki lesz Merkel első számú ellenzéke? Milyen koalíciós megállapodás születik? Késő estig tartó közvetítésünkből mindent megtudhattok.

Dieter Stein: "Orbán megvédte a magyar népet"

Dieter Stein: "Orbán megvédte a magyar népet"

Big pikcsör

Exkluzív interjú a Junge Freiheit című német hetilap főszerkesztőjével, Dieter Steinnel a német választásokról, a bevándorlásról, a médiáról és az újságírókról, valamint arról, hogy Orbán megvédte a magyar népet.

Sziszüphosz is hamarabb felgörgeti a követ, minthogy Ukrajna visszafizesse az IMF-hitelt

Sziszüphosz is hamarabb felgörgeti a követ, minthogy Ukrajna visszafizesse az IMF-hitelt

amerika, london, párizs

Az ukrán nyugdíjreformról szóló kormányzati törvénytervezethez tett parlamenti képviselői kiegészítések komolyan aggasztják a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF), és emiatt késhetnek az újabb hitelfolyósításaik.

A gyilkoló migráns azt követeli, engedjék kicsit ki a börtönből, hogy mekizhessen egyet

A migráns brutálisan megölt két ember egy svédországi Ikeában, ám a börtön nem tetszik neki: szeretne kicsit shoppingolni.

Itt van Gyurcsány újabb magyarellenes kijelentése

Itt van Gyurcsány újabb magyarellenes kijelentése

kinyílott a pitypang

Sokan hittük, hogy "Őszöd" után nincs lejjebb - tévedtünk.

Orbán Vietnamban a gazdasági kapcsolatokat erősítheti

Orbán Vietnamban a gazdasági kapcsolatokat erősítheti

közeleg a tél

Orbán Viktor szeptember 24-26. között hivatalos látogatást tesz Vietnamban és Szingapúrban. Két nappal a lengyelországi látogatás után.

Kisgyerekekre kényszerítik a hidzsábokat a brit állami iskolákban

Kisgyerekekre kényszerítik a hidzsábokat a brit állami iskolákban

amerika, london, párizs

Egy elvileg szekuláris társadalomban ilyesmi nem nagyon fordulhatna elő, nem?

Hét kérdés megválaszolásával állíthatjuk meg a Soros-tervet!

Hét kérdés megválaszolásával állíthatjuk meg a Soros-tervet!

közeleg a tél

Dömötör Csaba parlamenti államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorában nyilatkozott a nemzeti konzultációról.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére