Az egykori zöldpárti EP-képviselő, a díszhatvannyolcas Daniel Cohn-Bendit Brazíliában tengeti nyugdíjas éveit, már nem csapkodja az asztalt, nem möszjő orbánozik minden héten Brüsszelben, feltűnően nyugodt, hallgatag. Vélhetően azért, mert minden rendben van a világban. Cohn-Bendit még 2014-ben úgy fogalmazott, hogy biztos benne, hogy a visszavonulása után is elegen foglalkoznak majd Magyarországgal, de ha mégsem, akkor  ellátogat Budapestre. A tavalyi évben is rengeteg bírálat érte a magyar kormány és Orbán Viktor bevándorláspolitikáját, így látszólag érthetőnek tűnik, hogy a volt uniós képviselő nem érezte úgy, hogy meg kell szólalnia. A helyzet azonban nem ennyire egyértelmű.

Cohn Bendit 1991-ben még azt mondta a Die Zeit hasábjain, hogy a multikulturális társadalom korántsem számít kiegyensúlyozottnak, hiszen tartóssá válnak miatta a társadalmi összeütközések. A politikus úgy vélekedett, hogy a multikulturalizmus hajlamos csoportok és közösségek sokféleségének szétzavarására, valamint az értékek károsítására és elvételére.

Az egykori lázadónak volt szerencséje Frankfurtban a város multikulturális ügyeihez előadóként, így gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetett a társadalmi realitásokról. Cohn-Bendit-nek ekkor nyílt csak ki igazán a szeme, szókimondóbbá vált. 1992 májusában a német fővárosban, Berlinben tartottak pártkongresszust a Zöldek. Az ominózus kongresszus legfontosabb témája az volt, hogy elhatározzák, minden külföldi állampolgárnak joga kell legyen az országba történő bevándorlásra. Cohn-Bendit az egész javaslatot „közveszélyes hülyeségnek” nevezte.

Pártjához még egy nyílt levelet is intézett, amiben kijelentette, hogy nem hajlandó tartani magát ehhez a határozathoz:

"Nem vagyok hajlandó részt venni továbbra is ebben a játékban. Nem szeretném magamat jobb belátásom és erkölcsi fölényem érzésében fürdetni – szeretném megtartani és jobbítani ezt a köztársaságot, ami Európa más országaival együtt nehéz és talán veszélyes helyzetben van… A demokrácia alanyai a benne élő polgárok. Csakis ők és intézményeik dönthetnek arról, hogy miként és milyen mértékben legyen bevándorlási ország Németország. Gőgösen fordultatok határozatokkal a világ népeihez, de nem ennek az országnak a polgáraihoz.”

Ha Cohn-Bendit 1992-ben veszélyesnek látta a helyzetet, akkor mit mondhatunk Európáról a párizsi merényletek, a példa nélküli népvándorlás, a „közveszélyes” merkeli és brüsszeli politika kapcsán?

Mindössze annyit, hogy ideje lenne újra verni az asztalt, ha nem is Brüsszelben, akkor legalább valamelyik brazil tengerparti bárpultnál, éles szavakkal illetve a német kancellárt. A möszjőnek pedig elég lenne annyit, hogy Marxra esküszöm, igazad van Viktor.