Péntek van, a hét első felét Kárpátalján töltöttem munkatársaimmal. Az Echo TV Informátor című műsorát készítettük a külhoni területen. Három napos tartózkodásunk alatt ízelítőt kaptunk a jelenlegi ukrán állapotokról. Egy dolog biztos! Soha nem volt ennyire nehéz helyzetben a kárpátaljai magyarság, pedig tudna mesélni az a talpalatnyi föld.

A magyarokat érintő jogsértések mindennaposak Ukrajnában. Oktatási, nyelv és kisebbségi törvény, deportálással fenyegetés és halállisták - így telnek a kárpátaljai magyarok mindennapjai. A magyar határmenti terület jelenleg olyan része Európának, ahol lenne keresni valójuk a különféle jogvédő civil szervezeteknek. Biztos nagyon meglepő lesz, de kárpátaljai tartózkodásunk alatt nem találkoztunk egyetlen Soros-szervezettel sem. Először arra gondoltunk, hogy biztosan pont nem ebben a három napban jöttek segíteni a külhoni magyaroknak, de a helyi emberek azt mondták, hogy soha nem is hallottak ezekről a civilnek nevezett szervezetekről, nemhogy a segítségükről.

Megfejtettük, hogy mi lehet a baj. A külhoni magyarok nem afgán vagy szír menekültek, hanem ők is "csak" magyarok, mint mi. Azt pedig már régóta tudjuk, hogy ennek a civilnek hazudott gittegyletnek mindenki több, aki nem magyar.

A magyar álcivil szféra ilyen. Nem lehet rá számítani, de mi a helyzet Judith Sargentinivel vagy mondjuk a Velencei Bizottsággal? Tudom nagyon meglepő lesz, de a magyarokért aggódó EP-képviselővel sem találkoztunk. Sokan felszisszenek most, mi dolga lenne Judithnak Ukrajnában, nem EU-s ország - csak mondjuk szeretne az lenni - viszont azt ne felejtsük el, hogy a területén majdnem százezer magyar állampolgár él, olyan magyar emberek, akikért Sargentininek elvileg nagyon kellene aggódnia. Most mégsem teszi. Kerestük, kerestük a Velencei Bizottság szakértőit is Beregszászon, de őket sem találtuk. Érdekes itt belefér az emberi jogokba, hogy magyarokat akarnak kitelepíteni ezeréves szülőföldjükről.

Nem érdekli a kárpátaljai magyarok sorsa a "civil szervezeteket", a Velencei Bizottságot, de még Judith Sargentinit sem. Viszont izgatottan figyeli, sőt tudósít is a kárpátaljai helyzetről a New York Times. Nem viccelek, az Egyesült Államok egyik legnagyobb hírlapja újságírót küldött Beregszászra, hogy nézze meg mi is a helyzet a többségében magyarok lakta városban.

Most térjünk is vissza a New York Times beregszászi tudósításához. A cikk természetesen végig Ukrajnát sajnálja. A nyitókép is arról szól, hogy a magyar állami opera beregszászi előadásán az ukrán himnuszt csendben hallgatta végig a közönség, bezzeg a magyar nemzeti éneket mindenki torka szakadtából énekelte. A New York Times újságírójának az is nagyon fáj, hogy a beregszászi magyarok magyarnak érzik magukat és úgy élik életüket. Természetesen az írás végső konklúziója az, hogy Orbán Viktor nacionalista, mert a magyar kormány segít a kárpátaljai magyaroknak.

Nálunk ezt nem nacionalizmusnak nevezik, hanem nemzeti összetartozásnak. A történelem során úgy alakult, hogy külön országban kell élnünk, azonban semmilyen politikai erő és döntés nem tud szétszakítani minket, mert mindannyian magyarok vagyunk.