Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hétfõn folytatódik a volt BKV-vezérek meghallgatása

Bokor Gábor

2017.03.25. 09:58

Meghallgatják majd Aba Botondot, aki szerint a Demszky Gábor vezette fõváros nagyon erõs befolyást gyakorolt a jármûbeszerzésre, valamint Antal Attilát is, aki szerint kétmilliárd forintos kenõpénzzel lehetett-e elnyerni a metróállomások belsõépítészeti munkái­nak 40 milliárdos szerzõdését.

Az OLAF-jelentést vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfőn folytatja a munkáját azzal, hogy a szoci vezetés alatti BKV-vezéreket hallgatja meg. Kérdéseket tesznek majd fel többek között annak az Aba Botondnak is, aki szerint Demszkyék a főváros részéről keményen beleszóltak erős nyomásgyakorlással a járműbeszerzésekre.

Megkérdezik majd Antal Attila volt BKV-vezérigazgatót is, aki korábban, a Hagyó-ügy tárgyalásán azt mondta a bíróságon, hogy csak és kizárólag úgy lehetett megnyerni a metróállomások belsőépítésére szánt negyvenmilliárdos szerződését, ha valaki letett az asztalra kétmilliárd kenőpénzt. A meghallgatásra várják még Balogh Zsoltot és Kocsis Istvánt is, ám előbbi jelezte, hogy nem fog megjelenni. 

A fentieken kívül az OLAF-jelentésben foglaltakról fogjuk kérdezni a volt BKV-s vezetőket"

– fogalmazott Borbély Lénárd, csepeli polgármester.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a munkacsoport május végéig tart üléseket. A hétfői meghallgatás utáni találkozón ha minden igaz meghallgatják majd azt a Klados Gusztávot, a munkacsoport elnöke szerint jelenleg Malajziában, Kuala Lumpurban épít metrót.

Fontos lenne, hogy az akkori szocialista miniszterelnökök és Demszky­ Gábor is beszámoljon a metróberuházásról. Az OLAF-jelentés kapcsán szintén vizsgálódó országgyűlési gazdasági bizottság meghallgatására eddig csak Tarlós István jelenlegi főpolgármester, illetve Medgyessy Péter volt miniszterelnök ment el"

– mondta Borbély.

Már korábban kiderült, hogy két részletben több mint 597 ezer euró, azaz 180 millió forint áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter egykori miniszterelnök családi cégéhez. A pénz egy része, körülbelül hetvenmillió forint később a volt miniszterelnök felesége, ­Medgyessyné Csaplár Katalin számlájára került születésnapi ajándék címén.

Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője elmondta, hogy jelenleg nincs új gyanúsítottja az ügynek. 

Két főt gyanúsítottunk meg, akik nem közszereplők, illetve egy fő ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben"

– mondta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére