Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hétfõn Budapestre látogat a szlovák államfõ

Nagy Gábor

2016.12.05. 06:58

Áder János köztársasági elnök meghívására hivatalos látogatásra érkezik a Andrej Kiska szlovák államfõ.

A Köztársasági Elnöki Hivatal közlése szerint Áder János hétfő délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadja szlovák kollégáját a Sándor-palota előtt, majd a két államfő megbeszélést folytat. Tárgyalásukról közös sajtótájékoztatón számolnak be – írja az MTI.

Andrej Kiska délután megkoszorúzza a Hősök emlékkövét a budapesti Hősök terén, ezt követően pedig ellátogat a Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumba.

A magyar és a szlovák államfő legutóbb tavaly szeptemberben találkozott Aggteleken, a Baradla-barlangban. Akkor a két államfő a világörökséghez tartozó Aggteleki-karszt és az ahhoz kötődő Szlovák-karszt kutatása és védelme című konferencia nyitóprogramján vett részt és a környezetvédelem, valamint a természetvédelem fontosságát hangsúlyozta.

Budapesten legutóbb 2013-ban járt szlovák államfő: Ivan Gasparovic személyében kilenc év után először érkezett hivatalos látogatásra szlovák elnök a magyar fővárosba.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére