Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Hazaáruló lett a Jobbik?

2016. október 19. 15:58

Az elemzők szerint váratlan fordulat állt be a Jobbik politizálásában azzal, hogy az ellenzéki párt elnöke a letelepedési kötvény megszüntetését kérte a miniszterelnöktől az alkotmánymódosításért, hiszen egészen a közelmúltig úgy tűnt, megszavazzák a módosítást.

A Századvég vezető elemzője, Lánczi Tamás a Kossuth Rádióban elmondta, hogy a Jobbik a „semmiből” állt elő egy új feltétellel, méghozzá úgy, hogy korábban a párt kezdeményezte és próbálta napirenden tartani az alkotmánymódosítást.

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője emlékeztetett, hogy korábban Vona Gábor is arról beszélt, hogy a kötelező betelepítési kvóta elutasítását nemzeti ügyként kell kezelni, most pedig pártpolitikai kérdésként kezeli az ügyet. Az elemző hozzátette, hogy a Jobbik egy olyan ügyben próbál most fogást találni a kormányon, amelyben „alig volt hangja” az elmúlt másfél évben.

Lánczi Tamás szerint a Jobbik „casus bellit” keresett, ami révén „kifarolhat” az alkotmánymódosításból.

Aki ilyen feltételt támaszt, az valójában nem akarja megszavazni a módosítást

– jelentette ki a Századvég vezető elemzője, aki hozzátette, hogy szerinte az ellenzéki párt próbál „felkapaszkodni a politikai színpadra”, ehhez pedig minden eszközt megragad.

Fodor Csaba a műsorban elmondta, hogy Vona Gábor részéről egy meglehetősen érdekes kísérlet indult el. A Jobbik szavak szintjén a nem szavazat mellett kampányolt, de nem hatékonyan, ahogyan az a népszavazás részvételi adataiból is kiderült, hiszen ahol a párt az országos átlagnál jobban beágyazott, az országos átlagnál alacsonyabb volt a részvétel.

Lánczi szerint Vona Gábor a miniszterelnökkel próbál konfliktusba kerülni, mert úgy véli, hogy ez őt erősíti. Kérdés azonban, hogy szabad-e egy ilyen fontos kérdésben, a migráció ügyében kockáztatni azért, hogy a Jobbik elnöke megmutathassa, képes „borsot törni” Orbán Viktor orra alá. Az elemző szerint ezzel saját szavazóit is összezavarhatja.

Érdekesség, hogy Vona Gábor korábban hazaárulónak nevezte azokat, akik nem szavazzák meg feltétel nélkül az alkotmánymódosítást, ezt az elemző szerint biztosan a fejére olvassák a kormánypártok.

(Kossuth Rádió, MTI)

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Homoszexuális kihívója lehet Trumpnak

A 37 éves Pete Buttigieg személyében újabb demokrata párti politikus jelentkezett be az elnökjelöltségért.

Csurom véresen ébredt fel a nő, miután elkábították és megerőszakolták a migránsok

Alig öt óra alatt meghozták az ítéletet az erőszakos migránsok ügyében, életfogytiglant kaptak.

A Fehér Házba is meghívták a fake news média áldozatául esett diákokat

A Fehér Házba is meghívták a fake news média áldozatául esett diákokat

amerika, london, párizs

A fiatal gimnazistákat aljas módon próbálták megszégyeníteni a Trump-ellenes liberálisok, azonban ez nem sikerült nekik. Most pedig Donald Trump meghívta őket a Fehér Házba.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt ma.

Súlyos vereséggel a tizedik helyen zárta a kézilabda-világbajnokságot Magyarország

Sajnos nem volt remény a helyosztóra, Norvégia sokkal jobban játszott, sokkal hatékonyabban használta ki a helyzeteit, mint Magyarország.

Századvég: nem sérthették meg a már 2016-ban elítélt Ahmed H. jó hírnevét a Nemzeti Konzultációban

Századvég: nem sérthették meg a már 2016-ban elítélt Ahmed H. jó hírnevét a Nemzeti Konzultációban

kétharmad

A Századvég elemzése szerint Ahmed H. jó hírnevét nem is sérthette meg a bíróság.

Nem érti a liberálisokat? Itt egy szótár hozzájuk

Nem érti a liberálisokat? Itt egy szótár hozzájuk

pszicho

Ha beszélgetésbe elegyedne egy libsivel, feltétlenül használja.

A libsik szerint ilyen az igazi köztévé

A libsik szerint ilyen az igazi köztévé

amerika, london, párizs

Egy csöppet túltolták a dolgot Olaszországban.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére