Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Háromszázezer ember lehallgatását engedélyezték a román bíróságok

888.hu

2017.05.17. 14:28

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem jogi karának elõadótanára, Radu Cirita szerint Romániában 2010 és 2015 között mintegy 300 ezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték a bíróságok.
KOLOZSVÁR, 14:28

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem jogi karának előadótanára, Radu Cirita szerint Romániában 2010 és 2015 között mintegy 300 ezer ember telefonjának lehallgatását engedélyezték a bíróságok.

Radu Chirita ügyvéd és előadótanár a közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvény alapján fordult adatigénylési kéréssel az összes romániai bírósághoz, és a kapott adatok alapján azt állapította meg, hogy Románia rendőrállamként működik. Kutatása eredményéről a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozott.

Elmondta: a vizsgált – több mint 4 éves – időszakban a bíróságoktól 109 946 esetben kérték a nyomozóhatóságok egyes emberek lehallgatását, és a bíróságok 102 729 ilyen kérést hagytak jóvá. Megjegyezte: az alapján becsülte 300 ezerre a lehallgatottak számát, hogy tapasztalata szerint egy lehallgatási kérelem háromnál több emberre vonatkozik, csak nagyon ritka esetben fordul elő, hogy egy ember lehallgatását kérik az illetékes hatóságok.

A jogász elmondta: Románia 176 bírósága közül 173, 42 megyei törvényszéke közül 40 válaszolt az adatigénylési kérelmére. Megkapta ugyanakkor a kért adatokat mind a 15 táblabíróságtól, valamennyi katonai bírósától és a legfelsőbb bíróságtól is. Hozzátette: a válaszadást elmulasztó bíróságok ellen pert indít a közérdekű információk eltitkolása miatt.

Az ügyvéd nem a lehallgatási kérések nagy számát, hanem a jóváhagyott kérések rendkívül magas arányát tartotta aggasztónak. Megjegyezte: olyan törvényszék is akad, amelyik több mint háromezer kérés közül egyet sem utasított el. Az adatok alapján azt a következtetést vonta le, hogy csak a katonai bíróságoknál vizsgálják meg érdemben a lehallgatási kéréseket. Elmondása szerint elfogadhatatlan az, hogy a bíróságok futószalagon hagyják jóvá az ilyen kéréseket. Ez azt jelzi, hogy a bírák elfelejtették a legfontosabb feladatukat: a jogok védelmét. A lehallgatási eljárásban a bírónak éppen az a feladata, hogy megelőzze a lehallgatási visszaéléseket, de nem úgy tűnik, hogy ez történne. 

A rendőrállamnak az a jellemzője, hogy hiányzik a bírói kontroll. Nálunk ez elméletben megvan, de a gyakorlatban mintha nem is létezne. Ha a folyamat nem áll a bíróság ellenőrzése alatt, a hatóságok azt hallgathatják le, akit akarnak"

– mondta Chirita.

A jogász tanár különösen aggasztónak találta, hogy a legfelsőbb bíróság több mint négyezer lehallgatási kérelmet hagyott jóvá. Ezt azért tartotta kirívóan nagy számnak, mert csak a parlamenti képviselők, miniszterek, alkotmánybírósági és legfelsőbb bírósági bírák, illetve a főügyészség ügyészei esetében illetékes ez a bíróság a lehallgatási kérelmek elbírálására.

Az e kategóriákba tartozó emberek száma nem haladja meg a kétezret. A több mint négyezer engedélyezett lehallgatási kérés azt jelzi, hogy mindenkit lehallgattak, ez pedig megengedhetetlen"

– mondta Radu Chirita.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére