Bevallom: teljesen "szűzen" ültem be a filmre. A rendező, John Krasinski munkásságát egyáltalán nem ismertem eddig, és szerepeiről sem ugrott be nagyon semmi az Office-on kívül, amiben futólag láttam egyszer-kétszer. Ezt figyelembe véve tehát úgy ültem be a terembe, hogy egy szokásos jump scare-s szupernaturál horrorfilmet fogok megnézni. Tévedtem, de még mekkorát!

Kezdjük tehát azzal, amit már az elején megemlítettem: a Hang nélkül egyáltalán nem mondható tisztán horrornak. Aki ezzel a várakozással ül be rá, azt ki kell ábrándítanom. Inkább egy filmdrámával vegyített thrillernek tekinthető, ettől függetlenül persze vannak benne horrorelemek is.

Az alapsztorit megpróbálom a lehető legkurtábban összefoglalni: egy család napjait követhetjük végig, akik életüket síri csendben kénytelenek tölteni, odakint a vadonban ugyanis mérhetetlenül kifinomult hallású fenevadak kóborolnak.

Többet nem is akarok mondani, ugyanis pontosan a csend az, ami a film fő zsenialitását adja. A jelnyelvhasználat például elképesztően ötletes volt számomra, emellett azonban rendkívül fontos szerep jut a hanghatásoknak, és ha ezt a szerepet megértjük, akkor világossá válik, mekkora tehetség is John Krasinski.

Krasinski ugyanis a nézőt nem úgy vonzza a filmbeli karakterekhez, hogy utóbbiakat érintő eseményekre, történetekre, cselekvésekre helyezi a hangsúlyt. Semmit nem tudunk például arról, kik a főszereplők, mivel foglalkoztak korábban. Krasinski más taktikát alkalmaz: indirekt módon, a csend és a hang segítségével éri el az azonosulást néző és karakter között. Amint ez megtörténik, arra eszmélsz rá, hogy igazából semmi jelentősége nincs annak, hogy bármit is tudj a szereplőkről.

A csend jelentette biztonságot ugyanis tudattalanul egyből átérzed a szereplőkkel együtt, amikor látod, hogy a jelnyelv segítségével mégis képesek a családi idill megteremtésére. A hangtalansággal a film éppúgy képes páratlan ideglelést kiváltani a nézőből, mint mély meghittséget.

Ehhez persze kell egy pici "csalás" is, hiszen a párbeszédek sajátos természete miatt hatványozódik a zene és a színészi játék fontossága, és a Hang nélkül mindkettőben páratlanul teljesít. 

A négy színész (John Krasinski, Emily Blunt, Millicent Simmonds, Noah Jupe) tökéleteset alakít az első perctől a 95-ikig, színészi játékuktól – kiegészülve Marco Beltrami zenéjével – csontig hatolóvá válik a film drámai hatása.

Hibát őszintén szólva nem nagyon fedeztem fel a filmben. A Hang nélkül igényes, érzelmes és nem utolsósorban izgalmakban bővelkedő, és remélhetőleg sikerült pont annyira kedvet csinálnom hozzá, hogy ne lőjek le túl sok mindent a filmből. Én biztosan meg fogom nézni még egyszer, és ezt eddig nagyon kevés film érte el nálam.

Nézzük a Hang nélkül eddigi pontszámait:

IMDb: 8,1/10

Rotten Tomatoes: 95 százalék a kritikusok részéről, 85 százalék a nézők részéről