Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Hajrá, magyar rendõrség: jelentõsen csökken a bûncselekmények száma

Horváth József György

2017.05.25. 21:28

Jelentõsen csökkent a bûncselekmények száma 2010-hez és a tavalyi évhez képest is, ezzel párhuzamosan javult a nyomozások eredményessége - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyûlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága elõtti csütörtöki meghallgatásán.

A tárcavezető — akinek beszámolóját 6 igen és 2 ellenszavazattal fogadta el a bizottság — külön kiemelte, hogy a közterületeken 2010-hez képest tavaly 11 ezerrel kevesebb bűncselekményt követtek el, a nyomozások eredményessége pedig 71 százalékkal jobb.

Ez a javulás Európa nagyvárosai között is egyedülálló"

— tette hozzá. Szerinte az eredmények nemcsak a rendőrség munkájának köszönhetőek, hanem más társadalmi változásoknak is, például a közfoglalkoztatásnak, amely sokaknak lehetőséget biztosít arra, hogy a korábbi segélynél nagyobb jövedelemre tegyenek szert.

Külön kiemelte az állampolgárok önfegyelmét, amelynek segítségével az ittasan elkövetett közlekedési balesetek számát 10 százalék alá szorították, ez a mutató 8 százalék körüli, amire azt mondta: "mióta én rendőr vagyok, még soha nem volt ilyen".

Pintér Sándor arról is beszélt: jelentősen csökkent a migrációs nyomás, amióta a hármas — jogi, műszaki és élőerős — védelmi rendszert bevezették. Hozzátette: a veszélyeztetettség ugyanakkor nem csökkent, Belgrádból és Szabadkáról a migránsok számának jelentős növekedéséről kaptak hírt. Kiemelte: háromezerrel növelik a határvédelemben részt vevők számát.

A belügyminiszter a rendőrség fegyverzetét elavultnak nevezte, mivel 60-70 éves konstrukcióról van szó. Hozzátette, jelenleg a kormány engedélye alapján fegyvercserére készülnek úgy, hogy visszaállítják Magyarországon a könnyűfegyverek gyártását: pisztolyt, hadi pisztolyt, géppisztolyt, gépkarabélyt és géppuskát, valamint azokhoz kapcsolódó lőszert gyártanának.

A Terrorelhárítási és Információs Bűnügyi Elemző Központ munkájával összefüggésben azt emelte ki, hogy már 23 útvonalon 11 légitársaság biztosítja számukra folyamatosan az utasadatokat, ami a légi forgalom ellenőrzését segíti.

A büntetés-végrehajtás esetében azt a 102 milliárd forintos többletet hangsúlyozta, amely a következő négy évben nyolc büntetés-végrehajtási intézet felépítését, továbbá a tököli kórház modernizálását teszi lehetővé.

Külön szólt a rendvédelmi életpálya bevezetéséről, megemlítve, hogy ha a parlament megszavazza a jövő évi költségvetést, akkor jövőre is 5 százalékos illetményemelést tudnak biztosítani.

A belügyminiszter a katasztrófavédelemmel összefüggésben az önkéntesség erősítésének szükségességét hangsúlyozta, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatallal kapcsolatban pedig kiemelkedőnek nevezte ennek a migráció kezelésében nyújtott munkáját.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére