Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ha elesik Moszul, az ISIS Európában folytatja a háborút

Tóth Dalma

2016.10.21. 12:58

Néhány a terrorszervezettõl Moszul ostroma miatt megszökött dzsihádista szerint az Iszlám Állam magasabb rangú vezetõi arra kényszerültek, hogy elfogadják, elvesztik az általuk uralt területeket Szíriában és Irakban, és emiatt Nyugaton kell majd folytatniuk a harcokat. Ez azt jelenti, hogy a terroristák Európa felé veszik az irányt, és itt folytatják az Iszlám Állam kiépítését.
MOSZUL, 12:58

Néhány a terrorszervezettől az ostrom miatt megszökött dzsihádista szerint az Iszlám Állam magasabb rangú vezetői arra kényszerültek, hogy elfogadják, elveszítik az általuk uralt területeket Szíriában és Irakban, és emiatt Nyugaton kell majd folytatniuk a harcokat. Ez azt jelenti, hogy a terroristák Európa felé veszik az irányt, és itt folytatják az Iszlám Állam kiépítését.

Két belga muszlim szerint, akik egyébként már Törökországba szöktek, a legjobb parancsnokok legyilkolása és az árulástól való félelem is hozzájárult ahhoz, hogy az ISIS folyamatosan veszít a hatalmából – írja az Independent.

A lőszer hiánya miatt, a terrorszervezet arra kényszerül, hogy több öngyilkos merényletet hajtson végre és rögtönzött robbantószerkezeteket eszkábáljon össze.

Amikor az ISIS betört Irakba, akkor szerencséje volt, mivel a dzsihádisták rendelkezésére állt az iraki hadsereg fegyverzete, aminek köszönhetően gyorsan el tudtak foglalni még nagyobb területeket. Amikor az amerikaiak elkezdték bombázni a területet, akkor ezek az eszközök megsemmisültek.

Az Iszlám Állam vezetői most a ribatról beszélnek, ami azt jelenti hogy védik az eddig elfoglalt területeket, nem törnek előre: ez egy másfajta hadviselés. A terrorszervezet még mindig rendelkezik néhány kiváló bombakészítővel és öngyilkos merénylővel, akik nagyon hatékonyak, képesek megfélemlíteni az ellenséget. Amikor azonban az amerikaiak és az oroszok légitámadásba kezdtek, az öngyilkos merénylőket már azelőtt likvidálták, mielőtt elérhették volna az ellenséges csapatokat. Emiatt nemcsak a támadások hatékonysága csökkent, hanem az öngyilkos merénylők száma is megcsappant.

Azért még bőven akadnak olyan emberek, akiket rá lehet venni, hogy Európában öngyilkos merényleteket hajtsanak végre. Az ISIS vezetői ezért úgy gondolják, hogy a harcokat Nyugaton kell folytatni. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy Moszul el fog veszni és Rakkát sem lehet sokáig tartani, ezért a harcok Európa felé fognak elmozdulni."

– mondta a 27 éves Rachid, aki korábban az ISIS oldalán harcolt.

Úgy tűnik Belgium az iszlamista terroristák központja, mert innen érkezik a legtöbb harcos Szíriába. Rachid és Yasin Belgiumból jutott el Szíriába. Azt mondták, hogy nem tudtak semmit a párizsi és brüsszeli terrortámadások terveiről, és azokat is alig ismerték, akik kitervelték őket.

Nem tartunk üléseket, ahol megvitatjuk, hogy mit fogunk csinálni. Tudnotok kell, hogy az ilyen merényletek többségét Európában és Amerikában tervelték ki. Nem kérték az emberek beleegyezését Rakkából"

– mondta Yasin, aki korábban az Iszlám Államot szolgálta.

A két férfi azt állítja, hogy amikor ők Belgiumból Szíriába mentek, semmiféle akadállyal nem szembesültek, a török-szír határt könnyedén átléphették. Szerintük ez jellemző a nyugat összes országára, mindenhonnan könnyen el lehetett jutni Szíriába.

A két férfi állítólag más terrorszervezeteket is "kipróbált", de szerintük az ISIS-nél volt a legjobb harcolni. Azonban teljesen kiábrándultak a szervezetből, amikor a tanúi voltak az Iszlám Állam által elkövetett kegyetlenkedéseknek. Attól féltek, ha Szíriában maradnak, akkor megölik őket is. Részt vettek Manjib, Qualamun és Aleppó elleni harcban, de a kivégzésektől és egyéb erőszakos megtorlástól távol tartották magukat.

Mivel az ottani emberek muszlimok többségük elfogadta, amit a vallásrendőrség művelt. A büntetésekkel néha túllőttek a célon, de ez arra sarkallta az embereket, hogy betartsák a törvényeket. Azonban egyre brutálisabbak lettek a büntetések, és amikor valaki szót mert emelni ellenük, azt egyből hitetlenséggel és árulással vádolták."

– folytatták.

A két férfi azt állítja, hogy havonta 60 dollárt és ingyenes szállást kaptak.

Ha Rachid és Yasin visszatér Belgiumba bíróság elé kerülnek és hosszú évekre börtönbe kerülhetnek.

Az Independent információi szerint biztonsági szervek már korábban elkezdték vizsgálni, hogyan küzdhetnének a nyugati dzsihadisták ellen, akik Európába jönnek a  terrorszervezet meggyengülése miatt.
A helyzetet súlyosbítja, hogy körülbelül 1500 kisgyerek "szolgálja" az Iszlám Államot.

A többségük szíriai, iraki, jemeni és marokkói, de vannak köztük britek, franciák és ausztrálok is. Ez azért jelent gondot, mert habár az Iszlám Államot szolgálva több bűncselekményt is elkövetnek, az európai országokban még nem vonhatóak büntetőjogi felelősségre, mert túl fiatalok. A hatóságoknak már több gyerekről is tudomásuk van, akiket nyugatról Szíriába vittek, de vannak olyanok is, akik már ott születtek európai szülőktől. Az ISIS már az 5 éves kisgyerekeket is bevonja a dzsihadista harcokba.

A Daily Mail értesülései szerint Irak második legnagyobb városába beáramló katonák válogatott eszközökkel kínozzák a moszuli gyerekeket, mert szerintük aktívan szolgálták a terrorszervezetet. Az elfoglalt elővárosokban a katonák  üvöltenek a gyerekekkel, eltörik a végtagjaikat és puskatussal ütik őket.

A kemény megtorlások vallási ellentétek miatt is folyhatnak, hisz az iraki hadsereg nagy részét a síita vallásúak alkotják, míg az Iszlám Állam tagjai a szunnita ágat képviselik

A legnagyobb problémát Európa számára azonban a felnőttek jelentik.

Az elmúlt 5 évben 27 000 külföldi harcos csatlakozott az Iszlám Államhoz. Körülbelül 5-7 ezren hagyták el Európát, hogy az ISIS mellett harcolhassanak Szíriában és Irakban.

Habár elég gyenge indoknak minősül, de a szakértők szerint az egyik oka annak, hogy miért nem tért még vissza annyi terrorista Európába az az, hogy a nyugati államok vádat emelnek azok ellen, akik hosszú időn keresztül egy szélsőséges szervezet oldalán harcoltak, tehát valószínűleg börtön várna rájuk. Kivételt jelent ezalól Dánia, ahol külön terv van arra, hogyan segítsenek a dzsihadistáknak megszabadulni a szélsőséges nézeteiktől, és hogyan integrálódjanak a társadalomba.

Az Iszlám Államtól megszökött terroristák a migrációs hullám biztosította lehetőséget is kihasználják, a menekültek közé beépülve jutnak el Európába.

Amelyik terrorista nem hal meg vagy nem esik fogságba Moszul ostroma közben, az minden valószínűséggel megpróbál Európába menekülni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére