Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsánynak megint tisztáznia kell magát

Pörge Béla

2017.07.02. 13:58

A Fidesz felszólította Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza, milyen szerepe volt a korábban jogi képviseletét ellátó Czeglédy Csaba hárommilliárd forintos áfacsalási ügyében, mit tud az eltûnt összegrõl.

Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Czeglédy Csaba azon túl, hogy a DK szombathelyi képviselője is volt, Gyurcsány Ferenc bizalmi köréhez is tartozott, amit az is mutat, hogy a DK elnöke családi cégének, az Altusnak a jogi képviseletét is ellátta. Megjegyezte továbbá, hogy egy Gyurcsány Ferenc által ellene indított személyiségi jogi perben is Czeglédy Csaba védte a volt kormányfőt — írja az MTI.

A Fidesz politikusa hangsúlyozta, az ügyben többször kérdezték az MSZP-t és a DK-t is, például arról, hogy hol lehetnek a bűncselekményben eltűnt pénzek, azonban szavai szerint az ellenzéki pártok eddig nem válaszoltak, csak mentegették Czeglédy Csabát és politikai megrendelésre indult eljárásról beszéltek.

Budai Gyula azt mondta, a válaszok elmaradása mögött Gyurcsány Ferenc esetében az állhat, hogy:

vagy takargatnivalója van, vagy ő is nyakig benne van."

Gyurcsány Ferencnél sokasodnak a megválaszolatlan kérdések - mondta, hozzátéve, a DK vezetője legutóbb az előző uniós költségvetés magyarországi pénzeinek informatikai kezeléséért felelős projekt ügyében nem adott választ, amelyben a kár 18 milliárd forintos lehet.

A kormánypárti képviselő közölte:

Czeglédy Csaba bűnszervezete a jelenlegi információk alapján több ezer diákot csapott be és használt ki."

Emellett kitért arra is, hogy Czeglédy korábban Gyurcsány Ferenc mellett Botka László jogi képviseletét is ellátta, 2002-ben pedig egy mostanihoz hasonló ügyben ítélte el a bíróság.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére