Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyurcsányék megint keresztbe tettek Magyarországnak

Horváth József György

2017.05.14. 12:45

Milliárdokba kerülhet Magyarországnak a Gyurcsány házaspár trükkje.

Az Origóhoz nemrég eljutott egy összefoglaló dokumentum, amely az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság jelentéstervezetének megállapításait tartalmazza. Ez az az anyag, amely a 2007–2013-as uniós gazdasági ciklus lezárása kapcsán készült el. A jelentéstervezet azt igyekszik feltárni, hogy az előző uniós költségvetési időszakban hogyan teljesítettek Magyarország irányítási és ellenőrzési rendszerei a megvalósult operatív programok kapcsán. Az uniós hatóság leginkább a közbeszerzések lebonyolítására fókuszált, így került terítékre a 2007–2013-as büdzsé kezelésére létrehozott számítógépes monitoringrendszer ügye is. 

A Főigazgatóság arra a megállapításra jutott, hogy a megvalósításánál súlyos szabálytalanságok és hibák is történtek. Az ebben érintett szerződések teljes összege 28,4 milliárd forint. 

Ez a projekt EMIR (egységes monitoring- és informatikai rendszer) néven vált ismertté, a kifejlesztéséért pedig a szintén hírhedt Welt 2000 Kft. felelt. Ennek a rendszernek az volt a dolga, hogy a 2007–2013 között Magyarország számára rendelkezésre álló uniós pénzek kifizetésének informatikai hátterét biztosítsa. Érdemes rögzíteni, hogy az EMIR-en hihetetlenül sok pénz, mintegy 12 ezer milliárd forint folyt át. 

A Welt 2000-rel kötött állami megbízások nagyon nem voltak rendben

Az idézett dokumentumban az olvasható, hogy 2003. július 25. és 2008. december 31. között sorrendben a Miniszterelnöki Hivatal, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és Nemzeti Fejlesztési Ügynökség összesen nyolc vállalkozási szerződést kötött a céggel az EMIR megalkotására, működtetésére, valamint a továbbfejlesztésére. Ezek teljesítése egészen 2015 decemberéig tartott.

A 8 darab szerződés közül hármat (az első a 93/2004., a második 71/2005., a harmadik pedig 43/2007. szám alatt futott) nem más, mint Heil Péter szignózott. Az első kettőt még mint a Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatóságának vezetője írta alá, a harmadiknál már a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnökhelyettesi minőségében járt el. Ezek értéke 234 millió forint, 820 millió forint és 2,5 milliárd forint volt. Heil azért érdekes szereplő, mert a karrierjét nyomon követve klasszikus szocialista káderkép rajzolódik ki: 2002–2007 között az NFÜ és jogelődjének elnökhelyetteseként működött, majd dolgozott az önkormányzati és területfejlesztési, a nemzetgazdasági, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumokban, aztán pedig a Miniszterelnöki Hivatalban kötött ki, ahol szakállamtitkár és kabinetfőnök is volt. A 2010-es kormányváltás után aztán az Altus Zrt.-hez igazolt mint tanácsadási igazgató. 

Az Altus Zrt. Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára üzleti érdekeltségeinek zászlóshajója.

Heil Péter és a Gyurcsány család persze nem az Altusban ismerkedtek meg egymással, hiszen Dobrev Klára 2002-től ugyancsak az NFÜ jogelődjének, a kacifántos nevű Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnökhelyetteseként volt tevékeny egészen 2004 augusztusáig, amikor is Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásakor lemondott a posztjáról.

Heil Péter és Dobrev Klára meghatározó szerepet játszottak az EMIR életében és az ennek kapcsán a Welt 2000 Kft.-vel kötött megállapodások tető alá hozásában.

És ezt azért fontos kiemelni, mert a Főigazgatóság véleménye az, hogy az EMIR létrehozására kötött szerződések hemzsegnek a szabálytalanságoktól, ezért az arra fordított uniós pénz 100 százalékát visszakövetelné. Ez Magyarországnak 18 milliárd forint visszafizetését jelenti.

Azért ennyit, mert a 2004-es indulás óta ekkora összegre kapott megrendelést a Welt, sőt a cég munkadíját is EU-s pénzből fizette a magyar állam. 

A Főigazgatóság feltárta, hogy az ajánlatkérő szervek a korábban említett 8 darabos szerződéssorozat első megállapodását leszámítva, a 37/2004. számú szerződéstől kezdődően hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást folytattak le. Ez azt jelenti, hogy nem tettek közzé nyilvános ajánlatot, egyszerűen csak titokban meghívták a Welt 2000 Kft.-t, amely csodák csodájára egyesével elnyerte a megbízásokat. A jelentéstervezetről szóló beszámoló egyértelműen rögzíti, hogy a vizsgált esetekben nyílt versenytárgyalást kellett volna lefolytatni, ez mégis elmaradt, ráadásul úgy, hogy  az NFÜ és jogelődje tisztában volt vele, hogy a zárt tárgyalásos eljárás jogsértő. 

A 93/2004., a 71/2005. és a 597/2006. számú szerződés közül a legfontosabb az első, amelyen természetesen rajta van Heil Péter aláírása, és amely Dobrev Klára felelős elnökhelyettes idején köttetett meg. Ez a megállapodás ugyanis azt rögzítette, hogy a magyar állam kvázi lemond az EMIR továbbfejlesztési jogáról, és azt átadja a Weltnek egy ún. forráskód formájában. Ez volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy lehetetlenség lesz versenyt hirdetni az EMIR további fejlesztéseire, és csakis a Welt 2000 Kft. kérhető fel a jövőben ilyen feladatokra. A másik két szerződésben ugyanezt a jogot erősítették meg.

Belátható: a magyar államnak semmilyen érdeke nem fűződött ahhoz, hogy lemondjon egy 12 ezer milliárd forintot kezelő informatikai rendszer forráskódjáról, és azt kiárusítsa egy magánszereplőnek. Ugyanerre a megállapításra jutott az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága is, amely úgy fogalmazott, hogy az ajánlatkérő nem járt el kellő gondossággal, amikor fokozatosan átruházta a tulajdonjogokat az ajánlattevőre, mivel így a tulajdonjogok fokozatos átadása következtében az ajánlatkérő szerv (vagyis a magyar állam) kedvezőtlen helyzetbe került. 

Mindehhez hozzátették, hogy a valóban gondos eljárás az lett volna, ha eleve át sem ruházzák a Welt 2000 Kft.-re a tulajdon- és továbbfejlesztési jogokat. Hogy ez Dobrev Kláráéknak miért nem volt nyilvánvaló, az rejtély, mindenesetre a magyar állam 2014 végén, hogy orvosolni tudja a mulasztást, megvásárolta a Welt 2000 Kft. üzletrészeit. A társaság elnevezése Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.-re változott, és egyedüli tagja már a magyar állam. A tulajdonosi jogokat a Miniszterelnökség gyakorolja.

A Főigazgatóság olyan szerződéseket is talált az EMIR-rel összefüggésben, amelyeknek egyáltalán nem kellett volna megköttetniük. A 43/2007. számú (kitalálták, Heil által szignózott) megállapodásban foglaltakat ugyanis a Welt még nem is teljesítette, amikor már meg is kötötték a következő megbízást 420/2008. számon.

Ennek köszönhetően a Welt 2000 Kft.-nek a 43/2007-es szerződés értelmében már kifizetett 2,5 milliárd forinton felül még további 1,1 milliárd forintot utaltak át.

Nyilván felmerül a kérdés, hogy miért éppen a Welt volt az a szerencsés cég, amelyik belenyúlt a tuti bizniszbe. Biztosat erre nehéz mondani, az viszont tény, hogy a vállalkozás szocialista kötődésű cég volt. A többségi tulajdonosa és egyben ügyvezetője az időközben meghalt Komáromi András volt, aki az NFÜ-vel és jogelődjével való összeborulás idején a kőbányai önkormányzat MSZP-s képviselője volt. Érdekesség, hogy Komáromi 2006 elején ugyan kiszállt a vállalkozásból, de az EMIR-nek továbbra is jogtulajdonosa maradt.  

Mindezek után talán nem csoda, hogy a kormány úgy döntött, hogy büntetőfeljelentést tesznek a legfőbb ügyészségen a Welt 2000 Kft. 2003–2009-es tevékenysége kapcsán.  Minderről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a legutóbbi Kormányinfón.

"A közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon játszották ki ennek az üzleti körnek az informatikai rendszer működtetését. Ezeket a döntéseket az Altus-csoport mai vezetői és tulajdonosai hozták meg az Európai Bizottság vizsgálata szerint is. Akik ebben az ügyben érintettek, Dobrev Klára és Heil Péter, ma a Gyurcsány család családi cégében vezető vagy tulajdonosi pozíciókat töltenek be.

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére