Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Gyurcsány is megszavazta a túlóráról szóló törvényt

2018. december 12. 20:45

A mai nap az ellenzéki nihilről szólt. Ma volt lehetőségük megmutatni magukat, és bebizonyították, hogy még az ellenzéki szerepre sem érdemesek. Az egész bagázs, Tordai Bencétől, Kunhalmi és Vadai Ágnesig megpróbálta eljátszani, hogy ők a munkavállalók érdekeit képviselik, de igazából csak saját magukat próbálták építeni, és a törvényjavaslat megértése helyett hisztiztek és obstruáltak. A prímszámokat azonban Gyurcsány Ferenc vitte el, aki egy szavazásra ment be, de ott is félrenyomott, megszavazta a pártja és a frakciója által "rabszolgatörvénynek" nevezett javaslatot.

A magyar parlament Junckere feltehetően színjózan állapotban vette ma fel a munkát, hiszen más magyarázat nincs arra, amit csinált. Életében először jó döntést hozott, de feltehetően azt is véletlenül.

Ugyanis megszavazta a túlmunkát szabályozó törvény módosításait.

Az alábbi jegyzőkönyvi kivonatokból jól látszik, hogy ma a Fidesz-KDNP mellett Gyurcsány szavazott igennel.

Az egészben csak az a ciki, hogy most épp az ATV-ben a törvény borzalmairól beszél, és a korábbi Facebook-posztjában sem említi azt az apró tényt, hogy ő is IGENNEL szavazott.

Például az alábbi videóban a törvény borzalmairól beszél.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Rekordszámú transznemű gyerek van az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban egyre több 16 év alatti gyerek azonosítja magát transzneműként. Emiatt sok szülő kérvényezi a gyereke nevének megváltoztatását.

Egy illegális bevándorló fejszével támadt a migránsszálló munkatársaira

Egy illegális bevándorló fejszével támadt a migránsszálló munkatársaira

amerika, london, párizs

A németországi Gubenben egy illegális bevándorló fejszével támadt a migránsszálló munkatársaira. Két embert kórházba szállítottak.

Elkapták az "ISIS hangját"

Elkapták az "ISIS hangját"

amerika, london, párizs

Egy kanadai állampolgársággal rendelkező dzsihadistát fogtak el a kurdok. Minden bizonnyal azt a terroristát kapták el, aki az ISIS propagandavideóinak narrátora volt.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a nap legfontosabb hírei.

Soros György birodalma Izraelt is folyamatosan támadja

Úgy tűnik, Soros György továbbra sem áll le Izrael-ellenes támadásaival. Már korábban is lehetett tudni, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns feketelistáján ott szerepel a zsidó állam, épp ezért Soros György minden követ megmozgat Izrael ellehetetlenítése érdekében.

Különleges koncert ünnepelte meg a Bem rakparti Mini klub 50. évfordulóját

Különleges koncert ünnepelte meg a Bem rakparti Mini klub 50. évfordulóját

kétharmad

Különleges Mini-koncerttel tisztelegtek a legendás Bem rakparti művelődési ház (Budavári Művelődési Ház) és annak közönsége előtt a Mini klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából Török Ádám és zenészbarátai január 20-án. Igazi sztárparádé volt az ünnepi koncert, hiszen Török Ádámmal együtt zenélt többek között Leslie Mandoki, Szakcsi-Lakatos Béla és Horváth Charlie is. A koncert megemlékezett az aznap elhunyt Andy Vajna filmproducerről is.

A gyász mocskolói

A gyász mocskolói

pszicho

Miért nem tisztelik a halottakat az ellenzékiek?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére