Tegnap este Gyurcsány Ferenc urat látta vendégül Rónai Egon. A DK elnöke a közelgő magyar forradalomról, egy tunéziairól, aki felgyújtotta magát és Merkel csúfos kudarcáról beszélt.

A közelgő magyar forradalom szikrái mivel még nem látszódnak, ezért azzal most ne is foglalkozzunk, a tunéziai lázadóra sem érdemes pazarolni a klaviatúrát, de Merkel és Gyurcsány 2009-es pengeváltását vegyük górcső alá és járjuk körül pszichopatológiai szempontok alapján.

Gyurcsány úr Merkel tegnapi bejelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott: nem mindig állt hozzá legközelebb a német kancellár.

– tette hozzá. Gyurcsány felidézte, hogy a lemondása előtt az Európai Tanács ülésén nagy vitába keveredett Merkellel, amikor arról próbálta meggyőzni a kancellárt, hogy közös pénzügyi irányítás és felügyelet kell Európában.

– idézte fel az estet Gyurcsány, aki ezt követően Brüsszelben, a szállodai szobájában megírta a lemondó beszédét.

Csak a történelmi pontosság kedvéért helyezzük ezt a kijelentést kontextusba: 2009-ben sem Európában, sem pedig Magyarországon nem akadt olyan ember, aki hitelt adott volna Gyurcsány szavának. Az ország gazdasági csődben volt, a szocik által teremtett politikai légkör pedig mérgezőbb volt, mint valaha, a társadalmi megosztottság pedig igencsak elmélyült volt. 

Szóval ebben a "történelmi" időszakban Gyurcsány hezitált, várta, hogy Merkellel közösen "megoldják Európa nagy problémáit."

A DK elnöke el is árulta az interjúban, hogy esze ágában sem volt lemondani, csak hát Merkelt nem tudta megszerezni partnernek.

Amúgy meg Gyurcsány azt reméli, hogy egyszer majd az a politika, amit ő képvisel, nemcsak 10, hanem 30 százalékot fog jelenteni.

„Ne vegyenek rá mérget, hogy mindaz, amit mi képviselünk, az belátható időn belül nem kerül többségbe. Nagyon remélem, hogy velem együtt. És akkor majd látni fogják, hogy fogunk mi még jobban kormányozni, sokkal jobban, mint ahogy ezek most kormányoznak” – zárta a beszélgetést.