Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Gyújtogatás okozhatta a görögországi erdőtüzeket

2018. július 27. 07:01

ATHÉN, 07:01

Komoly jelek utalnak arra, hogy gyújtogatás okozta a 83 ember életét követelő, e hét eleji erdőtüzeket Görögországban – jelentette be Níkosz Tószkasz görög polgári védelmi miniszter.

Fotó: AFP

Mint mondta, műholdas felvételek elemzése és a helyszínen végzett vizsgálatok alapján feltételezik azt, hogy a hétfőn rövid időn belül több helyen felcsapó tüzeket gyújtogatással okozták az Athéntól mindössze 29 kilométerre lévő, teljesen felperzselt Mátiban és a fővárostól nyugatra, az erdőkkel szegélyezett Kinétában is.

Hírügynökségek szerint a felvételeken az látható, hogy Kinétában alig fél órán belül három helyen csaptak fel lángok sorban, az országúttal párhuzamosan.

A polgári védelmi miniszter nem zárta ki, hogy a tűzoltóság és a rendőrség hibázott, fogalmazása szerint „eredményesebben is tehette volna a dolgát”.

A kérdésre, hogy lehetett volna-e másképp is reagálni a tűzvészre, Tószkasz azt válaszolta, hogy „lelkiismeretből” felajánlotta lemondását Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek, aki azonban elutasította, arra hivatkozva, hogy „ez most a harc ideje”.

A görög hatóságok csütörtökön közölték, hogy 83-ra emelkedett az erdőtüzek halálos áldozatainak száma, többtucatnyi embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. A halottak között van egy ír és egy belga állampolgár is – jelentette az ERT közszolgálati rádió. Korábbi hírek szerint két lengyel állampolgár is halálát lelte a tűz miatt.

A tüzek nem hunytak ki teljesen, még mindig mintegy 300 tűzoltó és önkéntes vesz részt az oltásban – írja az MTI.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
A magyarok döntő többsége elutasítja az illegális bevándorlást

A magyarok döntő többsége elutasítja az illegális bevándorlást

kétharmad

A magyarok kétharmada aggasztónak ítéli a hazánkat célzó illegális bevándorlást, tízből négyen pedig kifejezetten súlyos problémának tartják azt - derült ki a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatásából.

A forradalmárnak is alkalmatlan idiótákról

Ezek a mai forradalmárok nem értik a forradalmat. Alkalmatlanok rá. Még erre is alkalmatlanok!

A Momentum Mozgalom nem tud elszámolni félmilliárd forinttal

A Momentum Mozgalom nem tud elszámolni félmilliárd forinttal

kétharmad

Hiába cirkuszolt Hajnal Miklós az Echo TV-ben, a párt nem tudott elszámolni az államtól kapott támogatásával. Megdöbbentő, hogy a Momentum még számlákkal sem tudta igazolni költéseit.

A normalitás pártján: az MTVA kiáll a munkatársai mellett

A normalitás pártján: az MTVA kiáll a munkatársai mellett

kétharmad

Az MTVA megbízott vezérigazgatója levélben biztosította munkatársait arról, mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék őket a törvénytelenséggel és az erőszakkal szemben.

Ez a különbség egy globalista és egy bevándorlásellenes politikus között

Ez a különbség egy globalista és egy bevándorlásellenes politikus között

amerika, london, párizs

Macron Franciaországában évek óta nő a zömmel afgánok által beadott menedékkérelmek száma. A bevándorlásellenes Olaszországban közben homlokegyenest más tendenciát figyelhetünk meg.

Újabb durva lépés a fehérellenes Dél-Afrikában: csak feketéknek hirdettek pozíciókat

Újabb durva lépés a fehérellenes Dél-Afrikában: csak feketéknek hirdettek pozíciókat

fehér férfi

Orvosi pozíciókba hirdettek felvételt, azonban kikötötték, hogy csak feketék jelentkezhetnek.

Ilyen rövid idő alatt ennyi nőt még soha nem öltek meg Ausztriában

Ilyen rövid idő alatt ennyi nőt még soha nem öltek meg Ausztriában

amerika, london, párizs

Az osztrák bűnügyi hivatal vezetője szerint ennek az egyik fő oka a bevándorlás.

Minden eddiginél nagyobb az aggodalom Brüsszelben a Brexit miatt

Minden eddiginél nagyobb az aggodalom Brüsszelben a Brexit miatt

amerika, london, párizs

A kilépési megállapodást elutasító brit alsóházi szavazást követően egyre kellemetlenebb helyzetben vannak a Brüsszelben és Strasbourgban székelő bürokraták.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére