Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Gyereksereget toborzott egy muszlim Londonban

Pörge Béla

2018.03.04. 14:09

Az Iszlám Állam követõje terrortámadásokat akart végrehajtani a gyerekek segítségével a brit fõvárosban, most elítélték.
LONDON, 14:09

Az Iszlám Állam követője terrortámadásokat akart végrehajtani a gyerekek segítségével a brit fővárosban, most bűnösnek találták.

A 25 éves Umar Haque tanárnak adta ki magát és az iszlámról tartott előadásokat 11 és 14 év közötti gyerekeknek. Azonban ezekbe az órákba az is belefért, hogy terrortámadásokat tervezzen a gyerekekkel, akiknek az Iszlám Állam által fémjelzett propagandafilmeket mutogatott.

Haque tavaly március és május között közel 110 gyermeket próbált rávenni arra, hogy részt vegyenek különféle terrorista akciókban.

Olyan ikonikus építmények ellen tervezett támadásokat, mint a Big Ben vagy a Heathrow repülőtér.

Az ügyben igazán döbbenetes az a tény, hogy Haque öt évig taníthatott úgy, hogy nem volt semmilyen képesítése.

A nyomozók szerint Haque fegyvereket és autóba szerelt bombákat akart használni a tervezett terrorcselekmények során. A migránst a héten első fokon bűnösnek találták egy londoni bíróságon, de még nem hirdettek ítéletet az ügyben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére