Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kétharmad
 
 
 
 

Gulyás Gergely: a kormány célja a polgári jólét biztosítása mindenki számára

2018. május 10. 16:27

Gulyás Gergely jelezte, hogy a statisztikai hivatal adatai szerint 2017-ben 13,8 százalékkal emelkedtek az átlagbérek. Mindez együttvéve jelentette és jelenti a konszolidációt – mondta arra a felvetésre reagálva, amely szerint sokan várják már az új kormánytól, hogy konszolidációt hajtson végre.

A célunk a polgári jólét biztosítása Magyarország valamennyi polgárának"

– hangoztatta.

Gulyás Gergely a Miniszterelnökség átalakításának terveiről közölte: az uniós források koordinációja a Palkovics László vezette innovációs tárcához, az Információs Hivatal a külügyhöz kerül.

Ugyanakkor Fürjes Balázs vezetésével Budapest és az agglomeráció állami fejlesztéseivel foglalkozó szervezeti egység jön létre, Gyopáros Alpár pedig kormánybiztosként fogja koordinálni a Modern városok programot, ami kiegészül a településfejlesztési projekttel is.

Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Balázs dolgozik majd a tárca parlamenti államtitkáraként, azt mondta: a szakember legfontosabb feladatköre az lesz, hogy a napi politikai harcokból kilépve stratégiai kérdésekkel, illetve a minisztériumok közötti koordinációval foglalkozzon majd. A jövőben a stratégiai és a családügyi kabinetet is a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítja.

Gulyás Gergely kitért arra is: szeretné, ha Tarlós István főpolgármester újra vállalná, hogy a kormánypártok jelöltjeként indulna a poszt elnyeréséért, abban a tudatban, hogy a kormány részéről korrekt és segítő szándékú partnerre talál.

Úgy vélekedett, hogy a főváros mindig akkor nyert, amikor a polgári oldal vezette. A Fidesz mindig azt hangoztatta, hogy a nemzet fővárosának a sikere az egész ország érdeke, éppen ezért akarják koordinálni a főváros és az agglomeráció fejlesztési feladatait.

Leszögezte azt is: "az önkormányzati törvény módosításáról semmilyen javaslat nincs az asztalon", vagyis a kétszintű városvezetés és a választási szabályok adottak.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió a következő finanszírozási ciklusban a jogállamiság betartásához kívánja kötni a fejlesztési források egy részének kifizetését, Gulyás Gergely azt mondta, az uniós költségvetésre valamennyi tagállamnak rá kell bólintania, vagyis a fenyegetésekből nagyon kevés dolog válhat valóra. Szerinte a jogállamiság hiányának kritikáját az elmúlt években politikai furkósbotként használták a kereszténydemokrácia engesztelhetetlen ellenségei.

Mint mondta, azt tudomásul veszik, hogy a Brexit miatt csökkennek a költségvetési források, ám a veszteség nem terhelhető kizárólag a kohéziós alapokra vagy a mezőgazdasági támogatásokra. Összességében jó esélyt lát arra, hogy Magyarország újra a maximális támogatást tudja kiharcolni.

Arról is szólt a miniszterjelölt, hogy a kormány továbbra is elfogadhatatlanak tartja a kötelező kvóták erőltetését és azt, hogy a közösségi joggal ellentétesen ráerőszakolják a migránsok befogadását a tagállamokra. Ez ugyanis nemzeti hatáskör – fűzte hozzá a politikus, aki szerint akkor képvisel demokratikus álláspontot az Európai Unió vezetése, ha csak az új Európai Parlament (EP) megválasztását követően dönt migrációs kérdésekben. A legutóbbi EP-választáskor ugyanis a migráció még nem szerepelt az európai politikai élet napirendjén – mondta Gulyás Gergely.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Janisch Attila és a "fideszbaba"

Janisch Attila és a "fideszbaba"

piszkostizenkettő

A jelenlegi kormánypárttal azonosítani az élet legnagyobb adományát, a gyermekáldást - gané tempó.

A demokraták egyik kongresszusi tagja a terroristák oldalán áll

A demokraták egyik kongresszusi tagja a terroristák oldalán áll

amerika, london, párizs

A liberális sajtó korábban az egekig magasztalta Ilhan Omart, amiért szomáliai bevándorló létére lett a kongresszus tagja.

Teli szájjal zsidózott a jobbikos Jakab Péter, még felvétel is készült róla

Teli szájjal zsidózott a jobbikos Jakab Péter, még felvétel is készült róla

kétharmad

A Jobbik parlamenti képviselője, Jakab Péter nemcsak zsidó vicceken nevetgélt, hanem ő maga is antiszemita kijelentéseket tett korábban egy lakossági fórumon. Ezeket eddig hiába titkolta, napvilágra kerültek a bizonyító erejű felvételek.

Embercsempészet miatt letartóztattak egy osztrák zöldpárti politikust

Embercsempészet miatt letartóztattak egy osztrák zöldpárti politikust

amerika, london, párizs

A Zöldek (Grünen) egyik képviselőjének autójában egy illegális bevándorlót találtak az olasz rendőrök.

A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik

A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik

kétharmad

A zsidóveréssel hencegő Szávay helyett azt a Bencsik Jánost jelölte az Országgyűlésbe a Jobbik, aki hosszasan mentegette Gyöngyösi Márton zsidók listázásáról szóló kijelentését.

Köves Slomó Karácsony Gergelyről: egy ilyen elszólás nem felkészülés kérdése

Köves Slomó Karácsony Gergelyről: egy ilyen elszólás nem felkészülés kérdése

kinyílott a pitypang

2019-ben, a XXI. században járunk - de vajon le tudtuk-e, le lehet-e zárni a XX. századot és annak traumáit? Az Echo TV műsorában, A nyolcasban ezúttal az antiszemitizmus, az értékrelativizálás, illetve az ezzel kapcsolatos civilizációs kihívások kerültek terítékre.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére