Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
Big pikcsör
 
 
 
 

Gazda Albert: "Magyarország jobb hely lett"

Fűrész Gábor - GFG - Ketipisz Sztavrosz

2017. augusztus 21. 11:28

Rendhagyó beszélgetés Gazda Albert közíró-publicistával, az egyik utolsó búsképű lovaggal reálpolitikáról és ideákról, a világ előrehaladásáról és a zsákutcákról, az európai kultúráról és a magyarul beszélő Magyarországról, a sörről, a jégkorongról, a rock and rollról, és arról, hogy "a természetben tényleg minden egyebet sem csinál, csak reprodukálja magát, a fű, a fa, az állat, a virág, minden, leszámítva a nyugati embert".

Én teljesen idealista vagyok”

GFG: Vágjunk bele a közepébe. Az írásait olvasva könnyen gondolhatja az ember, hogy Ön machiavellista. Van számos, úgy tűnik, közhelyszámba menő, máshonnan nézve meg eredeti vagy inkább felháborító feltevése a politikáról, mint hogy a politikusok általában hazudnak, és az az ügyes politikus, aki okosan el tudja rejteni az összefüggéseket az átlagember előtt. Vagy: az emberek igenis felejtenek, kitartó munkával el lehet feledtetni a korábbi bűnöket. Vagy: a választásokon az emberek nem jutalmaznak, hanem büntetnek, az ellenzék sohasem a saját teljesítményének köszönheti azt, ha nyer, hanem a kormány balf888szságainak. Vagy: a politikában nem az eszmék, a meggyőződések, a mondatok számítanak, hanem a tettek és így tovább.

Gazda: Vitatkoznék ezzel az állítással, hogy machiavellista lennék. Amit fölsorolt, az nagyjából stimmel. Tényleg azt gondolom, hogy a politika cselekvés. Amikor kommunikáció a politika, az is cselekvés, a hatalom megszerzése vagy megtartása érdekében. De az, hogy ezt kimondom vagy elismerem, nem azt jelenti, hogy örülök is neki, vagy hogy dicsérem. Azt látom ugyanis ma, hogy a politika eszmei és erkölcsi értelemben kiüresedett. A baloldalról egyszerűbb beszélni, az elvesztette a munkásosztályt, és innentől kezdve nagyon nehéz bármi mást is kitalálnia. Egyébként a baloldalról is sokkal többet gondoltam volna évekkel ezelőtt. Most itt Magyarországról beszélek…

GFG: Igen, ezt akartam kérdezni, hogy mi a perspektívánk?

Gazda: Máris belecsúsztunk Magyarországba, biztos azért, mert itt vagyunk a nulladik kilométerkőnél (nevetés). Szóval a baloldal elvesztette, a jobboldal pedig feladta azokat az eszmei, ideológiai és morális alapokat, amelyekkel megítélésem szerint jó ideig rendelkezett. És itt máris Orbán Viktornál tartunk. Én úgy gondolkodom róla, hogy az a mozgás, amit a '90-es években végrehajtott, koherens és hiteles volt. A világmagyarázatai is. Azok sokszor hitelesek ma is, legalább részben, a bajok akkor kezdődnek, amikor már üzeneteket fogalmaz meg. Viszont ma már úgy érzem, legkésőbb a 2008-as szociális népszavazás óta, hogy vagy valóban – hogy klasszikust idézzek, ez elkerülhetetlen, még ha közhelyszámba megy is – politikai termék volt eszmeként és keretként már az egész polgári Magyarország is, vagy menet közben veszett el. Elsősorban hatalomtechnikai okokból.

GFG: 2014-ben írt egy hosszú cikket a cink.hu-ra, hogy milyen Magyarországot szeretne. Ez egy tanulságos, hosszú írás volt, és a végén van egy lista, ami az Ön nemzeti minimumát tartalmazza.

Gazda: Újra kellett volna olvasnom. De azért emlékszem rá nagyjából.

GFG: A kérdésem arra vonatkozna, hogy a politikát célzó realista feltevései vajon nincsenek-e konfliktusban vagy feszültségben a milyen Magyarországot szeretnék kérdésre vonatkozó megjegyzéseivel. Sőt, a listán belül is mintha lennének feszültségek, arra gondolok, hogy ki lehet-e elégíteni valamennyit egyszerre és egy időben. Nem szeretne hepciáskodó, izgága politikát látni, de szeretne egy saját érdekeivel tisztában lévő, azt érvényesíteni tudó, magyarul beszélő Magyarországot. A feltételeket meg kell teremteni, a kitűzött, vágyott politikai célt senki sem adja nekünk ajándékba.

Gazda: Ezek a feszültségek vagy konfliktusok, ha vannak, nem zavarnak engem. Egyrészt teljesen idealista vagyok szerintem, másrészt magammal is folyton vitatkozom. Könnyen lehet, hogy abban a cikkben is ez történt. De a hepciáskodás és a határozottság között azért vannak különbségek. Van egy eszmei-erkölcsi minimum, amely mentén lehet határozottnak lenni. Ha ide csapok és oda csapok, ha folyton hadonászok a macsetével, az nekem nem rokonszenves.

GFG: És az nem lehet, hogy eszmei-morális tartalom is van, és a kritikák nagy része inkább az eszközhasználatra vonatkozik? És ami onnan nézve ide-oda hadonászás, az egy másik szemüveggel nézve következetes politika?

Gazda: Akár lehet is, de az én szemüvegemen keresztül nem annak tűnik.

GFG: Mi az Ön szemüvege? Milyen szemüveg ez?

Gazda: Többször nem fogom mondani, hogy idealista vagyok. Továbbá számomra nagyon fontos az esztétika is. Végül pedig lehet, hogy annak, amit mondok, a reálpolitika szempontjából nincsen semmilyen jelentősége, csakhogy én nem reálpolitikus vagyok, hanem egyszerűen csak kíváncsi.

GFG: A reálpolitika és az esztétikum hogyan egyeztethető össze?

Gazda: Ha politikus lennék, lehet, hogy azt mondanám, hogy összeegyeztethetetlenek. De nem vagyok politikus.

GFG: Tehát nem szépnek, hanem hatékonynak kell lenni.

Gazda: Ezt én nem vitatom élből. Az viszont nagyon fontos kérdés, hogy ennek a hatékony politikának mi a valóságos tartalma. Nem is feltétlenül esztétikailag, hanem még egyszer: erkölcsileg és eszmeileg. 2017-ben például mintha nem lenne szokás emlegetni a közjót sem. Pedig azon is el lehetne gondolkodni, hogy az mi. Nem biztos, hogy az én számomra ugyanaz, mint az Ön számára, vagy Orbán Viktor számára, vagy – urambocsá! – Gyurcsány Ferenc számára. Azt érzem, hogy erről igazából sok gondolkodás ma nincs. Egy olyan időszakban vagyunk, amikor a cselekvésben is sokkal több a kommunikáció, mint a valóságos tartalom. A verbális és a döntéshozó politika közötti különbségekkel tisztában kell lennünk, de mi van akkor, amikor az előbbi elveszi a helyet az utóbbitól?

Lehet, hogy ez egy ilyen Don Quijote-i pozíció valóban”

GFG: Nem lehet, hogy ez egy ilyen illeszkedés a világhoz? Az emberek kezében ott van a mobiltelefon, mindenki a Facebookon csüng, a gyerekek kütyükkel játszanak.

Gazda: Dehogynem, lehet.

GFG: Az embernek az a benyomása, amikor az Ön írásait olvassa, mintha búslakodna a világ előrehaladásán. Hogy „úristen, előre halad a világ és nincs mit tenni, csak búslakodni”.

Gazda: Na itt azért muszáj pontosítani néhány dolgot. Én nem vagyok szomorú. Egyáltalán nem. Azt viszont az adott pillanatban, jelen időben biztosan nem tudjuk megítélni, hogy mikor megy előre a világ, hogy merre van az előre, és merre vannak az abszolút zsákutcák, mikor, honnan kell majd esetleg visszafordulnunk. Személyes szál: én például néhány hete töröltem magam a Facebookról.

GFG: Miért?

Gazda: Mert arra jutottam, hogy egyszerűen nincs szükségem arra a típusú, és arra a mennyiségű információtömegre, ami ott nap mint nap szembejött velem. Ezt most tripla idézőjelben mondom: nem vagyok kíváncsi annyi ember annyi véleményére. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként sok mindenkinek a véleményére, de arra a mennyiségre, ami elém került, hát arra nem.

GFG: Nem tud már az ember szelektálni.

Gazda: Azt sem akarom tudni, hogy a barátaim vagy ismerőseim éppen mit csinálnak. Nem érdekel. Ha érdekel, akkor írok nekik e-mailt, vagy felhívom őket telefonon. De az, hogy ellett-e a kutyájuk, nem érdekel. A kutya ellik egyáltalán?

GFG: Lehet, hogy a Facebookon ellik. (nevetés) De visszatérve ahhoz, amiről beszéltünk, van tehát egy kihívás, amit a XXI. század intéz, de van egy másik is, amit meg a konkrétumok. Arra gondolok, hogy egy politikusnak a hús-vér emberek között, az adott viszonyok között kell hatékony politikát csinálnia, például Közép-Európában, az adott a politikai kultúra keretei között.

Gazda: Persze. Csakhogy az is fontos szerintem, hogy én nem azt mondom, hogy „hé, öreg, azt kellett volna csinálnod, amit én mondok, és nem azt, amit te csinálsz”. Én nem adok tanácsot. Én azt mondom, hogy amit te csináltál, az nekem adott esetben nem tetszik. Azt is mondhatom, hogy tetszik – olyan is volt már. Tehát más a pozícióm. Az ő dolga az, hogy azt tegye, amit tesz. Az én dolgom meg az, hogy kifejezetten a kíváncsiságomból fakadóan megvizsgáljam: az, amit ő tett, konkrétan nekem rokonszenves-e, vagy nem. Majd elmondjam a véleményemet azoknak, akik kíváncsiak rá.

GFG: Ez egy tartható pozíció. Ez a közélet iránt érdeklődő átlagember pozíciója, még ha történetesen közíró is az illető.

Gazda: Lényegében igen, így van. Mindenesetre ülök a laptoppal az ölemben, és meg tudom mindezt írni. Persze az is igaz, hogy ma már mindenki meg tudja csinálni ezt: ül a Facebook előtt és megírja. Tényleg az a kérdés, hogy miközben én kíváncsi vagyok, és a kíváncsiságom eredményeit beleírom az internetbe, akkor bárki kíváncsi-e még arra, hogy én mire vagyok kíváncsi?

Fűrész: Mikor kezdett publicisztikákat írni?

Gazda: 1991-ben. Kárpátalján születtem, ott nőttem fel, katona voltam Fehéroroszországban, Ungváron végeztem az egyetemet, ott is írtam már ide-oda, de alapvetően ukrán-magyar fordító voltam az ifjúsági lapnál. 1991-ben áttelepültünk, és 5 évig korrektor voltam. Nem akartam még újságíró lenni, mert nem ismertem elég jól Magyarországot. De azért voltak ötleteim, és nyáron meg is jelent az első olyan írásom, amit számon tartok. Az Élet és Irodalomban jelent meg, aminek akkor Kovács Zoltán vezette a publicisztikai rovatát. Felhívtam telefonon, teljesen ismeretlenül, mondtam, hogy írtam egy cikket, bevinném. Meglepődött, bevittem, elolvasta, és azt mondta, hogy ez jó. Az volt a címe, hogy Határ, és arról szólt, hogy milyen bonyolult dolog eljönni valahonnan, végleg, majd megérkezni valahová. Aztán úgy 2-3 havonta jöttek még le az ÉS-ben cikkeim, ilyesmi volt a termékenységem szintje akkoriban. Aztán 1996-ban lettem napilapos újságíró a néhai Kurírnál, 2006-ban internetes az Indexnél, 2011-ben főszerkesztő az Origónál, de közben és azután is voltak kanyarok, jó sok, mire eljutottam a Magyar Nemzet véleményrovatának vezetéséig.

GFG: Kikérheti magának nyugodtan, de nekem sokban hasonlatos ez a pozíció és szerep TGM-éhez.

Gazda: Dehogy kérem ki. Megtiszteltetés nekem. TGM-nek nagy rajongója vagyok, még ha gyakran nem is értek vele egyet. (nevetés) Okos és nagyon jól is ír. Ez az utóbbi különösen fontos. Az esztétika miatt.

GFG: Innen nézve azokhoz a búsképű lovagokhoz tartozik, akik mögül eltűnt a kontextus, és előttük áll a szélmalom. Van néhány Don Quijote típusú alakja a magyar közéletnek.

Gazda: Az nem jó – most lehet, hogy el kell gondolkodnom magamon –, ha én ilyen búslakodó-szomorkodó-nosztalgiázó figurának látszom. Mások is mondták már, hogy egyik vagy másik cikkemnek milyen nosztalgikus hangulata van. Ez nem akar így lenni. Nem gondolom egyáltalán, hogy régen minden jobb volt. Frászt kapok a régen mindentől. Semmi sem volt jobb, sem a '90-es évek eleje, sem a '80-as évek vége, a pezsgéssel és a forradalmi, rendszerváltó lázzal együtt sem. Az élet megy tovább, és ez így van rendjén. Oké, az is nyilvánvaló, hogy tényleg új kihívások vannak most: attól, hogy én otthagytam a Facebookot, még nem szűnt meg, hanem iszonyatosan fontos platform maradt. Ott zajlik az emberek élete, vagy az, amit életnek gondolnak – tévedésből. De én megtehetem, hogy lelépek onnan, és ez is jó, van választásom. Ugyanúgy, ahogy a Facebook elődjét, a kereskedelmi televíziózást is ignoráltam. Ezt akár a politikára is tovább vihetném. Most az a kérdés, hogy a politika beszél-e hozzám. 1998-ban még beszélt, volt olyan tartalma, olyan mondatai is, amelyek konkrétan hozzám is szóltak. Most ilyen mondatokat nem nagyon találok, és nem csupán a Fideszről beszélek. Sehol sem találok ilyeneket. Ez az én problémám, és akkor lehet, hogy ez egy ilyen Don Quijote-i pozíció valóban. Az a különbség, hogy én azért nem szaladok neki a szélmalomnak, hanem inkább megpróbálom leírni, hogy hogy néz ki, és hogy mi a baj vele.

A demográfiai problémát rettenetesen komoly problémának tartom”

GFG: Ön többször is írja magáról, hogy 100%-ig liberális. Én értem, talán inkább érteni vélem, hogy ezt hogy érti. Azt is hozzá szokta tenni, hogy viszont nem gyűlöli azokat a dolgokat, amiket azok gyűlölnek, akik ma liberálisnak tartják magukat.

Gazda: Hát nem tudom. Most ebben a pillanatban úgy érzem, a gyűlölet túl erős szó. Akkor, amikor ezt leírtam, valószínűleg harsányabb akartam lenni, mint amilyen most lennék. De mire is gondolok; elég sokat írtam arról is, hogy topikok versenye zajlik a magyar közéletben. Hogy a legegyszerűbb példát hozzam, nekem egyszerre fáj – bár nem túl jó szó ez a fáj, de nem jut hirtelen az eszembe jobb – a holokauszt és Trianon. Én nem versenyeztetem őket. Magyarországon nagyon sokan versenyeztetik őket, innen is, amonnan is. Ezek a fajta versenyek engem nem érdekelnek. Vagy mondok mást. Én nem abból ítélem meg Vidnyánszky Attila munkásságát, hogy politikailag elkötelezett-e, és ha igen, akkor mennyire. De ezt mondhatnám bárkire a jobboldal szereplői vagy művészei közül.

GFG: A jégkorong, amit nagyon kedvel, liberális sportág egyébként?

Gazda: Azt hiszem, az ilyen kategóriák ott nem érvényesek. Maradjunk annyiban, hogy a jégkorong szórakoztató, esztétikailag rendkívül magas színvonalú, korszerű, fejlődőképes sportág, sőt a közösségteremtő ereje is figyelemre méltó. És akkor a soundtrackről még nem is beszéltünk. A vesztes meccsek utáni, a közönség által rendszeresen elénekelt dalról sem.

GFG: És ha egy kicsit komolyabbra fordítjuk a szót: mi zajlik a világban – a liberalizmus után? Ön szerint melyek a legfontosabb tendenciák? Mi a változás természete? És akkor elszenvedői vagyunk-e, vagy alakíthatjuk azt?

Gazda: Nem árt, ha próbálunk alakítani. Én minden ellenkező látszat ellenére nem bánom, ha egy politikus próbál aktív lenni. Hogy mi zajlik a világban? Hogy mi jön? Ahhoz már tényleg nem vagyok elég bátor, hogy kiselőadást tartsak erről.

GFG: Három mondat.

Gazda: Persze, csak ahogy mondani szokás, vastag könyveket lehetne megtölteni ezzel… Mindegy, vágjunk bele. Először is nem gondolom azt, hogy a nyugati kultúra menthetetlenül halad az összeomlás felé. Azt sem, hogy Európa ezt tenné. Annak ellenére, hogy van szerintem legalább két marha nagy problémája. De lehet, hogy fél óra múlva többet mondanék. Az egyik, hogy  az élet arra való, hogy reprodukálja, továbbvigye, továbbörökítse önmagát. Erről a nyugati kultúra az elmúlt évtizedekben megfeledkezett. Nem tartja szempontnak. Nem csinálnak, nem szülnek az emberek gyerekeket. A demográfiai problémát rettenetesen komoly problémának tartom – már amennyiben fenntartandónak gondoljuk a nyugati kulturális értékeket. Ha nem, akkor tök mindegy. Én azt gondolom, hogy fenntartandók vagy megőrzendők lennének. A másik, ami szerintem érdekes és fontos, hogy Európának akkor van értelme, ha egész Európában gondolkodunk.

GFG: Geográfiai, kulturális, történeti, civilizációs vagy milyen értelemben?

Gazda: Mindegyikben. Angela Merkel és Vlagyimir Putyin is beszélt korábban a Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Európáról. Szerintem is akkor van értelme Európának, ha ezt így komolyan vesszük. Akkor lenne identitása. Miért ne? Az a helyzet, hogy Vlagyivosztokban is ugyanúgy rock and rollt hallgatnak, mint Lisszabonban.

GFG: Bár a rock and roll amerikai, nem? Ha már identitás.

Gazda: Vagy angolszász – de nagyon jó megél szláv nyelvterületeken is. Kicsit több benne ott az érzelem, ami történelmileg érthető. Szóval, az engem zavar, hogy ez nem így van. Mármint, hogy jelenleg nincs benne a világról szóló beszédben mindez.

GFG: Nyitnék egy zárójelet. Vajon nem állandó vitakérdés volt-e, hogy a földrajzi értelemben vett Európa egybeesik-e a civilizációs értelemben vett Európával? Nem lehet, hogy egyáltalán ez a vita is az európai identitás meghatározó része? Mármint, hogy állandó vita folyik arról, hogy hol kezdődik és hol ér véget Európa, mi tartozik bele, és mi nem?

Gazda: Pont ezt mondom. Miért érezné magát kevésbé európainak az, aki Londonban vagy Párizsban él, attól, hogy valaki Novoszibirszkben civilizációs értelemben szintén európainak tartja magát? Európát ebben a tág értelmében kell felfogni. Ehelyett miközben a jobboldal a migrációt és Soros Györgyöt tünteti fel viszonyítási pontként, amelytől minél távolabb kell lennünk, aközben a baloldali-liberális világ ugyanezt teszi Putyinnal és az oroszokkal. Távolítja magát, hozzájuk képest próbálja meg magát definiálni. Kitalálja, hogy mik az oroszok, és hogy mit akarnak. Miközben az oroszok nem lerohanni akarják Európát, hanem hozzá szeretnének tartozni. A maguk kicsit birodalmi, bumfordi és néha ostoba módján, de mégis. Már I. Péter is ebben látta az esélyt és a jövőt. Annak viszont, ami most zajlik az oroszokkal kapcsolatban, az égvilágon semmi értelme sincsen. Hacsak az amerikai geopolitikai tényezőket nem tekintjük meghatározónak ebben a kérdésben. Egyébként tekinthetjük, nem?

Fűrész: Tekinthetjük.

GFG: Megpróbálok összegezni, csak azért, hogy segítsem az érvek további kifejtését. Először is Ön azt mondja, hogy van értelme Európáról beszélni, Európának viszont súlyos problémája a saját önfenntartó képessége. Aztán azt is mondja, hogy szükség lenne tág értelemben valahogy újradefiniálni Európa identitását, aminek megvan a geográfiai vetülete is: Lisszabontól Vlagyivosztokig. Mégpedig azért – és már ezt én teszem hozzá –, hogy Európa fenn tudjon maradni, meg tudja védeni magát a külső fenyegetésektől, és erős identitása legyen, ne pedig gyenge.

Gazda: A nagy Európa erősebb Európa, ez biztos. De amiről beszéltem, az részben mégis két különböző dolog. Attól, hogy azt mondjuk, Oroszország is Európa – és ad absurdum egyszer csak NATO- és EU-tag lesz –, attól még nem fog több gyerek születni hirtelen. Ötletem sincs 2017-ben arra, hogy egyébként az európai ember mikor és mitől fog rájönni arra, hogy mi az élet értelme. Semmilyen jel nem mutat arra, hogy erre a közeljövőben rádöbbenhetne. Még egyszer: a természetben tényleg egyebet sem csinál minden, csak reprodukálja önmagát. A fű, a fa, az állat, a virág, minden, leszámítva a nyugati embert. Nem azt mondom, hogy a nyugati ember ne élvezze az életet, mert élvezni az életet tök jó, hanem azt mondom, hogy valahogy rá kellene jönnie, hogy a kettő együtt is megy. Vagy mennie kellene.

OLVASTAD MÁR?

Big pikcsör
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Gyermekvállalásra ösztönöznek a támogatások

Gyermekvállalásra ösztönöznek a támogatások

A kormány a gyermekvállalás ösztönzése érdekében kiemelten támogatja a kisgyermekes családok boldogulását. A gyarapodó bölcsődei, óvodai férőhelyek mellett korszerűsödött az oktatás, közel félmillió gyermek részesül ingyenes iskolai étkezésben, és aki még nem kapja ingyen a tankönyvet, annak sem kell mélyen a zsebébe nyúlnia.

Nemsokára kezdetét veheti a lézerforradalom Szegeden

Megérkeztek az első lézerberendezések a szegedi ELI-ALPS kutatóközpontba, az eszközök összeszerelése és beállítása után néhány hónap múlva a helyszínen is elkezdődnek a kísérletek - közölte Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem jött be az egyetemi migránssimogatás

Nem jött be az egyetemi migránssimogatás

amerika, london, párizs

Ahogy arról kedden beszámoltunk, pár túlbuzgó migránssimogató diák úgy gondolta, hogy illegális bevándorlókat telepít az egyetem campusára. Az "akció" olyannyira sikeres volt, hogy a tanárok egy napig kénytelenek voltak beszüntetni az oktatást az intézményben.

Migránsokat fogtak a Dunán

Migránsokat fogtak a Dunán

amerika, london, párizs

A bolgár embercsempész épp motorcsónakkal próbálta átszállítani a Dunán a migránsokat, de a román határrendészek észrevették őket.

Hollandia: nem vagyunk felelősek a srebrenicai mészárlásért

Hollandia: nem vagyunk felelősek a srebrenicai mészárlásért

amerika, london, párizs

A holland kormány fellebbez a legfelsőbb bíróságon, hogy helyezzék hatályon kívül azt a korábbi ítéletet, miszerint Hága is felelős a srebrenicai mészárlásért.

A pillanat, amikor Asszad és Putyin haragja egyszerre csapott le a terroristákra

Moszkvai jelentések szerint az orosz és a szíriai légierő közös akciójában 850 dzsihadistát sikerült likvidálni a polgárháború sújtotta közel-keleti országban.

Atomra atom a helyes válasz?

Atomra atom a helyes válasz?

amerika, london, párizs

Mintegy ötven ország kezdte meg szerdán az ENSZ-ben az atomfegyverek betiltásáról szóló egyezmény aláírását, amely azonban csak jelképes jelentőségű, mert a nukleáris nagyhatalmak nem vesznek részt benne. Nehéz kérdés továbbá ez ügyben, hogy mi lesz az immáron elképesztően veszélyessé váló Észak-Korea ügyével.

Alinda színháza

Alinda színháza

piszkostizenkettő

Simicska az első sorban bravózik.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére