Szóra se lenne érdemes, de mégsem lehet szó nélkül hagyni.

Nincs ma fárasztóbb médiakontent, mint a kivándorlási hajlandóságon, a miérteken és a hogyanon való nyegle élvezkedés.

Mikrofont tartani útkereső fiatalok elé, és sugallni nekik a választ – el kell innen menni, mese nincs – annyira... hogy is mondjuk finoman, antimagyar-kontent, hogy az szinte fájdalmas.

Teljes beszűkültségről tanúskodik, hogy egy mikrovilág nyegle és öngyűlölettel teli zárványa nyilatkozik meg így, és terjeszti az egyedül elfogadható magatartásmintát: el kell húzni a vérbe.

Hogy micsoda szűklátókörűségről tanúskodik ez a hozzáállás, annak bizonyításához elég egy olyan embert megkérdezni, aki Afrikától kezdve Szingapúron át, Bostonig bezárólag valóban élt már külföldi nagyvárosban.

Õ azt fogja mondani, – neki ugyanis tényleg van összehasonlítási alapja – hogy ugyan, Magyarország és Budapest egyszerűen jó. Élhető, biztonságos és nem mellesleg szép.

Senki sem akarja a magyar fiatalokat láncra verni, senki sem akarja rájuk kényszeríteni az „itt élned, halnod kell” parancsát.