Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Ferenc pápa szerint szélesebb lehetőségeket kell kínálni a migránsoknak

2017. augusztus 21. 15:28

VATIKÁN, 15:28

Ferenc pápa az illegálisan bevándorolni próbálók befogadására buzdított hétfőn a Migránsok és Menekültek Világnapjának kapcsán, amit a katolikus egyház legközelebb csaknem fél év múlva, 2018. január 14-én tart.

A pápa üzenetében úgy fogalmazott, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartása arra kötelez, hogy mindig elsőbbséget adjunk az egyén biztonságának a nemzetéhez képest.

Fotó: AFP

A személyi okmányok nélkül érkezőket szívesen kell látniuk a fogadó nemzeteknek, a kormányoknak pedig még több embert kell segíteniük, akik nyomor és konfliktusok elől menekülnek – hangsúlyozta az egyházfő.

Szélesebb lehetőségeket kell kínálni a migránsoknak és menekülteknek, hogy biztonságosan és törvényesen léphessenek be célországukba  Gyorsítani és egyszerűsíteni kell a humanitárius vízumok megadásának, a családok egyesítésének eljárását. Az újonnan érkezőknek megfelelő és emberhez méltó elhelyezést kell felajánlani, biztosítani kell hitük és vallásuk gyakorlásának szabadságát, és segíteni beolvadásukat"

— fogalmazott a pápa.

Hozzátette, hogy az állampolgárság megadásának eljárása felgyorsítható, ha a befogadó államok eltekintenek pénzbeli és nyelvtudási követelményektől — írja az MTI.

A pápa üzenetében felemelte szavát mindennemű kollektív kiutasítás ellen.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Vizsgálat indult Macron pártja ellen

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség annak érdekében, hogy kiderüljön, honnan kapott Emmanuel Macron francia államfő pártja 144 ezer eurós összegben adományokat a tavalyi évben.

A férfinak inget, a nőnek bikinit ajánlott a ruhabolt: erre elszabadult a feministák pokla

A férfinak inget, a nőnek bikinit ajánlott a ruhabolt: erre elszabadult a feministák pokla

amerika, london, párizs

Nagyon kiakadt egy magát nőjogi egyesületnek hívó feminista gittegylet a Marks & Spencer egyik kirakata miatt.

Magyar film készült Bud Spencerről

Magyar film készült Bud Spencerről

szabad vasárnap

A premier péntek este lesz az M5 kulturális csatornán.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Erről szólt a mai nap.

A Soros-féle migránstaxi a bevándorlókat pátyolgatja, a környezetet nem

A Soros-féle migránstaxi a bevándorlókat pátyolgatja, a környezetet nem

amerika, london, párizs

Az olasz ügyészség azzal vádolta meg az Orvosok Határok Nélkül nevű Soros-szervezetet, hogy hajójuk, a migránsokat rendszeresen taxiztató Aquarius a szicíliai Cataniában illegálisan rakott le veszélyes, mérgező anyagokat a szemétbe keverve.

Újabb tagokkal bővült Botka László börtönválogatottja

A mai napon utolérte a szegedi szocialistákat és Botka László udvari beszállítóját az igazság: a szegedi járásbíróság minősített csődbűntett miatt 5 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélte Ujhelyi István szocialista képviselő sameszait és Botka László udvari beszállítóit, Pistrui Lászlót, Baranyi Sándort, és Oltványi Józsefet.

Az egyik legnagyobb iszlám országban naponta sor kerül egy becsületgyilkosságra

Az egyik legnagyobb iszlám országban naponta sor kerül egy becsületgyilkosságra

amerika, london, párizs

Egy 26 éves muszlim lány a családja akarta ellenére összeházasodott a szerelmével. Ezért az édesanyja és a testvérei becsületből brutálisan meggyilkolták. Az egyik legnépesebb iszlám országban, Pakisztánban szinte mindennaposak az ilyen esetek. Az Európába érkező migránsok egyik legnagyobb csoportját pedig a pakisztániak teszik ki.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére