Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
a kutya ugat
 
 
 
 

Félmillióan kiléptek a mélyszegénységből

2016. július 9. 13:58

Több mint félmillió embernek sikerült a 2010-es kormányváltás óta kikerülnie a mélyszegénység köréből - mondta a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Langerné Victor Katalin hangsúlyozta: a korábbiakkal szemben 2011 óta olyan programok indultak, amelyek egyszerre több területen akarnak segíteni közösségszervezéssel, egyszerre segítve a gyerekek iskolai előmenetelét, valamint azt, hogy a felnőttek tanuljanak szakmát, találjanak állást.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt mondta, hogy ezek a folyamatok fenntartható, maradandó javulást hoznak majd.

Az elmúlt időszakban a liberális lakájmédia igyekszik a szegény emberek hátán felkapaszkodni, és gyakran cikkeznek 3 millió szegény országáról, azonban ez az adat sem a statisztikákban, sem pedig az EU által hivatalosan közölt jelentésekben nem található meg. 

A mélyszegénységet mérő statisztikák általában csalókák, egyes esetekben az ott megadott értékek, indikátorok nem tükrözik a realitásokat. Például az is mélyszegénynek számít, akinek nincs színes televíziója vagy az is aki nem eszik hetente öt alkalommal húst. 

A közhiedelemmel ellentétben a legmagasabb szegénységi kockázatú életkori csoportot nem a nyugdíjasok, hanem a gyermekek alkotják (a magyarok 47 százaléka szerint az idősek, 25 százalékuk szerint a cigányok és 16 százalékuk szerint a gyermekek vannak leginkább kitéve a szegénység veszélyének). 

Ennek egyik oka, hogy a szegényebb háztartásokban az átlagosnál nagyobb a gyermekek aránya, illetve a kisgyermekes családokban az anya gyakran nincs jövedelemszerző helyzetben, így ezek a háztartások kisebb jövedelemmel rendelkeznek.

A közvéleménnyel ugyancsak ellentétes tény, hogy bár a mélyszegények körében felülreprezentáltak a cigányok, a többségük mégsem az, a mélyszegények harmada/fele között becslik csak arányukat. A romák szegénysége nagyrészt alacsonyabb iskolázottságuknak tudható be.

(Tárki, Ezt a tanulmányt érdemes elolvasni

OLVASTAD MÁR?

a kutya ugat
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
The UN migration pact is a crackdown on national sovereignty and here is the reason why

The UN migration pact is a crackdown on national sovereignty and here is the reason why

amerika, london, párizs

The "Global Compact for Safe, Orderdly and Regular Migration" is about to be signed in December. However, the tendency we see is that more and more countries are backing out of the agreement. Let us examine the reasons behind this phenomenon.

Olyan tüntetés várta Merkelt Chemnitzben, amelyre senki sem számított

Olyan tüntetés várta Merkelt Chemnitzben, amelyre senki sem számított

amerika, london, párizs

Angela Merkel német kancellár Chemnitzbe látogatott. A kelet-németországi város arról vált híressé az elmúlt hónapokban, hogy egy gyilkos migráns miatt nagy tüntetések folytak a városban. Az elmúlt hónapokban egyre csökkent a feszültség, ám Merkel megérkezése kiverte a biztosítékot és a tüntetők újra ellepték az utcákat.

Az utcán maszturbált, majd egy 68 éves asszonyt erőszakolt meg egy "menekült"

Az utcán maszturbált, majd egy 68 éves asszonyt erőszakolt meg egy "menekült"

amerika, london, párizs

A felkavaró eset Olaszországban történt, a hajléktalan migráns egy hónappal ezelőtt kapott menekültstátuszt.

Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll

Orbán: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester szombaton aláírta a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodást, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása.

Hatalmas fölényben a Brexit-pártiak Nagy-Britanniában

Hatalmas fölényben a Brexit-pártiak Nagy-Britanniában

amerika, london, párizs

Drasztikusan apad a brüsszelita, maradáspártiak csoportja Nagy-Britanniában, miután egy friss felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 28 százaléka gondolja úgy, hogy el kellene vetni egy az egyben az unióból való kilépés ötletét.

Országos tüntetés Macron ellen - az elnök nem érti a mindennapi emberek nehézségeit

Országos tüntetés Macron ellen - az elnök nem érti a mindennapi emberek nehézségeit

amerika, london, párizs

Növekszik az elégedetlenség Franciaországban, miután emelkedik az üzemanyagok ára. Szombaton gigatüntetésre készülnek a franciák: mintegy 1500 helyszínen fogják korlátozni a forgalmat az autósok.

Kövekkel dobálták meg az elégedetlen mexikóiak az illegális migránskaravánt

Kövekkel dobálták meg az elégedetlen mexikóiak az illegális migránskaravánt

amerika, london, párizs

A balliberális nemzetközi eliten kívül sem a helyiek, sem pedig egyes politikusok nem örülnek a fokozódó bevándorlásnak. Például az Egyesült Államokkal közös határnál fekvő mexikói Tijuana polgármestere a városban tartózkodó, az Egyesült Államokba igyekvő több mint 2 ezer migráns távozását sürgette pénteken.

Öt EU-s tagállamba vándorolhatott Kadhafi titkos pénze

Öt EU-s tagállamba vándorolhatott Kadhafi titkos pénze

amerika, london, párizs

Moammer Kadhafi egykori líbiai diktátor pénzalapjait 2011-ben befagyasztotta az ENSZ. Vagyis azokhoz elvben nem lehetne hozzáférni, a közelmúltban azonban kiderült, hogy több százmillió euró hiányzik ezekről a számlákról. A legújabb információk alapján a líbiai pénzügyi alapokat összesen 5 EU-s ország csapolhatta meg. Belgium, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Luxembourg érintett.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére