Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
közeleg a tél
 
 
 
 

Ezúttal tanúként lesz meghallgatva Czeglédy

2017. szeptember 25. 13:28

Tanúként hallgatják meg Czeglédy Csabát egy iskolaszövetkezettel kapcsolatos büntetőperben a Szegedi Törvényszéken. A vádirat szerint a makói szövetkezet több mint félmilliárd forint áfát csalt el alig több mint egy év alatt.

Csütörtökön tanúként hallgatják meg Czeglédy Csabát a Szegedi Törvényszéken egy már felszámolt iskolaszövetkezet ügyében. A makói iskolaszövetkezet vezetői a vád szerint 2012 januárjától 2013 tavaszáig több mint félmilliárd forintnyi áfát csaltak el. A vádirat szerint a szövetkezet diákmunkásokat közvetített egy kft.-n keresztül a Czeglédy Csaba által irányított, szombathelyi székhelyű Humán Operátor Zrt.-nek. A kiközvetített diákok a munkát el is végezték, a szövetkezet ki is számlázta a díjat, ám áfabevallást nem nyújtott be, és az adót sem fizette meg – írja a Magyar Idők.

Fotó: MTI Fotóbank

A büntetőperben különösen nagy értékű költségvetési csalással vádolják a makói iskolaszövetkezet két vezetőjét. Egyikük vallomásában elmondta, hogy 2011 szeptemberében kérték fel az iskolaszövetkezet elnökének, feladata a közvetítői munka előkészítése lett volna. Mivel azonban 2012 áprilisáig nem történt semmi, lemondott a szövetkezet elnöki posztjáról.

Ekkor néhány teljesítésigazolást írattak alá vele , így tudta meg, hogy valakik a háttérben működtették a céget. Ahogy elmondta, azért írta alá a papírokat, mert azt mondták neki, hogy enélkül nem tudja átvenni a munkát a következő elnök. A vádirat szerint egyébként 2012 januárja és márciusa között 136 millió forintnyi áfát nem fizetett meg a szövetkezet. A következő elnök 2013 márciusáig további 460 millió forintnyi áfát csalt el.

A korábbi tárgyalásokon kiderült, hogy a szövetkezetet alapító férfit Czeglédy Csaba kérte fel a vállalkozás elindítására. Az azóta előzetes letartóztatásban ülő szocialista önkormányzati képviselő akkor tagadta, hogy bárkit is felkért volna a makói szövetkezet megalapítására.

OLVASTAD MÁR?

közeleg a tél
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Tillerson: véget ért az Iszlám Állam elleni harc, az iráni csapatoknak el kell hagyniuk Irakot

Tillerson: véget ért az Iszlám Állam elleni harc, az iráni csapatoknak el kell hagyniuk Irakot

amerika, london, párizs

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerint az iráni, illetve Irán támogatását élvező milíciáknak most már el kell hagyniuk Irakot, mert az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelem a végéhez közeledik.

Így tüntettek az AfD ellen a hivatásos rettegők

Így tüntettek az AfD ellen a hivatásos rettegők

amerika, london, párizs

Nem csitul a hiszti: a demokratikus német választásokon a bevándorlásellenes AfD meglepően jól teljesített, emiatt pedig több ezer ember vonult ki vasárnap Reichstaghoz, hogy felháborodásának adjon hangot.

A transzgender ideológia átvette az uralmat Nagy-Britannia felett

A britek egyre jobban rá vannak feszülve a transzgender ideológiára. Ezzel leginkább az a baj, hogy sokszor szembe megy a józan ésszel. Jobb, ha tudod, hogy nincsenek terhes nők. Terhes EMBEREK vannak.

Spanyolország külügyminisztere tagadta a katalóniai rendőri túlkapásokat

Spanyolország külügyminisztere tagadta a katalóniai rendőri túlkapásokat

amerika, london, párizs

Teljesen elfogadhatónak tartotta a népszavazáson mutatott rendőri túlkapásokat, az azokról készült felvételeket pedig "hamisítványoknak" bélyegezte Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter.

"A szabadságvágy a magyarság erkölcsi többségét mindig egybekovácsolja"

"A szabadságvágy a magyarság erkölcsi többségét mindig egybekovácsolja"

közeleg a tél

Az Országgyűlés elnöke, Kövér László vasárnap Martonvásáron, az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen mondott beszédet. Mint mondta, 1956 bebizonyította, hogy az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani.

A cseh köztársasági elnök Babist kérte fel kormányalakításra

A cseh köztársasági elnök Babist kérte fel kormányalakításra

amerika, london, párizs

Milos Zeman cseh államfő vasárnap közölte, hogy az új kormány megalakításával Andrej Babist, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökét fogja megbízni.

Muszlim propagandafilm elkészítését finanszírozta a brit rendőrség

Muszlim propagandafilm elkészítését finanszírozta a brit rendőrség

amerika, london, párizs

A videó elején Nagy-Britannia füves lankáit láthatjuk arab zene kíséretében. Miközben a brit rendőrség országszerte forráshiánnyal küzd, erre az alkotásra futott a pénzükből.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére