Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Ezrek tüntettek Tommy Robinson bebörtönzése ellen

2018. május 27. 13:03

LONDON, 13:03

Több ezer tüntető vonult utcára szombaton Londonban, hogy tiltakozzanak Tommy Robinson jobboldali aktivista, újságíró jogtalan letartóztatása és bebörtönzése ellen. Az eseményt a mainstream média szokásához híven teljesen elhallgatta.

Tommy Robinson

Ahogyan arról a tegnapi nap folyamán beszámoltunk, Tommy Robinsont pénteken letartóztatták Londonban „uszítás és a köznyugalom megzavarására” hivatkozva, amiért a Facebook-oldalán élőben tudósított egy muzulmán banda peréről, amelynek tagjai nőket erőszakoltak meg.

Robinsont – aki kérdéseket mert feltenni a banda tagjainak – szinte azonnal elvitették a rendőrök a bíróság épülete elől, majd gyorsított eljárásban még aznap 13 hónap börtönre ítélték, ami gyakorlatilag egyenlő a halálos ítélettel, ugyanis a brit börtönök muzulmán raboktól roskadoznak, akik már meg is fenyegették a jobboldali aktivistát.

A Tommy Robinson melletti szimpátiatüntetésen a jobboldali brit függetlenségi párt, a UKIP vezetője, Gerard Batten is részt vett. A közösségi médiában pedig egyre többen fejezik ki tiltakozásukat a #FreeTommy hashtaggel.

Így tett többek között Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, valamint számos felhasználó a Twitteren és a Facebookon is.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Csinálhat-e jó kézműves sört egy multi?

Csinálhat-e jó kézműves sört egy multi?

szabad vasárnap

Elsőre egy nagyon egyszerű és határozott "nem" a válasz a címben feltett kérdésre, azonban most nem egy nagyüzemi sörgyár próbálkozásáról lesz szó, hanem egy ténylegesen kisebb manufaktúrában készült sörről, amit viszont egy multi készíttetett.

Nem gondoltuk volna, de íme itt egy valódi bevándorlásellenes sci-fi

Nem gondoltuk volna, de íme itt egy valódi bevándorlásellenes sci-fi

szabad vasárnap

Egy nemzet sem szeret egy számára idegen civilizáció csicskása lenni. Elrabolt világ-kritika.

Deutsch Tamás: "Ha van elhatározás, ha megtaláljuk a szövetségeseinket, akkor meg lehet csinálni!"

Deutsch Tamás: "Ha van elhatározás, ha megtaláljuk a szövetségeseinket, akkor meg lehet csinálni!"

Maccabi

Sporttörténeti konferenciát rendezett az Európai Maccabi Szövetség.

Monológ a Brexit megértéséhez

Monológ a Brexit megértéséhez

amerika, london, párizs

Egy beszéd, amely közelebb visz minket a Brexit okainak megértéséhez, és azoknak a briteknek az elnyomott haragjához, akiket sose hallgattak meg, és akiket sosem kérdeztek meg semmiről.

A Magyarországon elfogott iszlamista még idegenrendészeti őrizetben is verekedett

A Magyarországon elfogott iszlamista még idegenrendészeti őrizetben is verekedett

kétharmad

A Terrorelhárítási Központhoz (TEK) a napokban rengeteg megkeresés érkezett F. Haszan, a Magyarországon elfogott iszlamista ügyével kapcsolatban. A TEK ezért kiadott egy részletes közleményt. Mint kiderült, F. Haszan az idegenrendészeti őrizet alatt is fekete ruhában járt, akárcsak az ISIS harcosai, és a többi fogvatartottal is összeverekedett.

Az európaiak többsége szerint a brüsszeli vezetés már nem az emberek érdekeit képviseli

Az európaiak többsége szerint a brüsszeli vezetés már nem az emberek érdekeit képviseli

amerika, london, párizs

Az EU-ban élő emberek döntő többsége azt állítja, hogy az unió vezetése már nem az állampolgárok érdekeit képviseli és totálisan kifulladt.

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

Párhuzamos valóságok

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére