Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ezért lesz jó a kilencosztályos iskola

Pörge Béla

2017.03.14. 06:28

A kormány által bevezetni kívánt plusz egy általános iskolai évfolyamról beszélt Palkovics László a Magyar Idõknek.

A lap keddi számában közölt interjúban Palkovics László azt mondta, azért van szükség plusz egy évfolyamra az óvoda és az iskola között, mert az oktatási ciklusoknak egymásra kellene épülniük az óvodától az egyetemig, így sokkal hatékonyabb lenne a rendszer. Jelenleg azonban nem ez a jellemző, gyakorlatilag minden elölről kezdődik minden ciklus elején.

A tervek szerint az oktatási rendszer első nyolc éve három év óvodából, egy év alaposztályból – voltaképpen ez lenne a kilencedik osztály – és négy év alsó tagozatból állna. Az óvoda és az iskola közötti szakadékot hidalná át az alaposztály, ami nagyban segítené az egymásra épülést"

— fejtette ki Palkovics László. Hangsúlyozta egyúttal, hogy ez nem a nagycsoport megismétlése.

Az alaposztályban még nem tanítják írni, olvasni a gyerekeket, de mindent megtesznek azért, hogy az írás és olvasás elsajátításához minél felkészültebbek legyenek. Az államtitkár megemlítette, hogy ezt a rávezetést már az a pedagógus teszi, aki majd írni és olvasni tanítja őket. Az óvodai képzést is át kell tekinteni, hogy kell-e változtatni rajta.

Nem szeretnék azt sem, hogy a jobb képességű gyerekek "átugorhassák" az alaposztályt, Palkovics László szerint a cél az, hogy az osztály együtt haladjon, az osztályon belüli különbségeket pedig a tanítók feladata kezelni. Az összes modern iskolarendszerben – például finnben is – az osztályon belül kezelik a különbségeket. A tanítókat továbbképzéssel készítik fel az új feladatra – mondta.

Az új nemzeti alaptantervvel kapcsolatos egyeztetéseket április közepére szeretnék lezárni, a tényleges kidolgozás, az új nemzeti alaptanterv megírása szeptemberig tart. Ezt követi a társadalmi egyeztetés, amelyet az év végéig a kormány elé szeretnének vinni.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére