Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ezért bukott meg Gyárfás

Pörge Béla

2016.12.08. 10:58

Hosszú Katinka sikerei nélkül nem következhetett volna be a Magyar Úszó Szövetség vezetõjének lemondása.

Hosszú Katinka nemcsak a medencében ér el elképesztő sikereket, hanem lényegében egy év alatt megbuktatta a Magyar Úszó Szövetség elnökét, Gyárfás Tamást. Ez azért számít különösen nagy teljesítménynek, mert ha szigorúan az eredményesség oldaláról nézzük Gyárfás elnökségét, akkor bizony az egyik legsikeresebb sportvezetőről beszélünk. Mégis szinte teljesen összefogtak ellene a sportág kiválóságai.

Ahogyan a Heti Válasz a legfrissebb számában felveti, Gyárfás sikereit két tulajdonságának köszönheti. Egyik a rendkívül széles kapcsolatai hálója, a másik pedig ebből adódóan az, hogy olyan forrásokhoz is hozzáfért, amihez más szakvezetők nem.

Az utóbbi 5-6 évben azonban egyre kevésbé számított ez a képessége, ugyanis a magyar kormány komoly összeggel támogatta az úszósportot is. Közvetve tehát Hosszú Katinka ezt a sikerét a kormány politikájának is köszönheti.

Addig, amíg nem éleződtek ki a feszültség a sportágon belül, nem okozott gondot Gyárfásnak, hogy már nem csak tőle függ az úszás. A baj a sportvezető viselkedéséből fakadt.

A Heti Válasz név nélküli forrásai szerint Gyárfás Tamás diktátorként irányította a szövetséget.

Ezt az információt megerősíti az általunk nemrégiben közölt Verrasztó Zoltán-interjú.

Ezt még tetézte a Kiss László-ügy. Ekkorra már teljesen elmérgesedett a viszony Hosszú Katinka és a szövetség között. Az olimpia rövid időre befagyasztotta a konfliktust, majd idén ősszel már odáig fajult a helyzet, hogy Gyárfás is belebukott.

Leváltása minden bizonnyal lehetetlen lett volna Hosszú Katinka és az ő sikerei nélkül.

Gyárfás Tamás bukásához paradox módon az kellett, hogy a kormány bőkezűen támogassa a sportágat, és főleg az, hogy legyen egy sikeres úszó, aki az arcát adja az ügyhöz. Azok a tényezők, amik nemrég még a Gyárfás vezette szövetség hasznára váltak, végül megbuktatták őt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére