Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Ez az ellenzék csak provokációra és garázdaságra alkalmas

Horváth József György

2017.03.15. 15:28

A rendõrség hat esetben intézkedett a március 15-i állami rendezvény helyszínén.

A rendőrség hat esetben intézkedett szerdán Budapest belvárosában, a március 15-ei állami rendezvény helyszínén, illetve annak közelében"

- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzeti Múzeumnál tartott díszünnepség után a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a rendőrök öt esetben hét emberrel szemben garázdaság elkövetésének gyanúja, egy esetben pedig egy emberrel szemben szabálysértés miatt intézkedtek. A gyanúsítottak elszámoltatása folyamatban van - írták.

A díszünnepségen Tarlós István főpolgármester köszöntője után Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. Az Együtt korábban az Astoriánál és a Kálvin téren sípokat osztott. A kormányfő beszéde alatt ellenzéki tüntetők végig fütyültek, sípoltak, kereplőkkel tiltakoztak. Az ünnepség idején lökdösődés is kialakult a kormánypárti ünneplők és ellenzéki tüntetők között.

Juhász és bérfütyülői a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát"

- kommentálta a történteket a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs kiemelte: Juhász Péterék a szervezőknek azt állították, hogy nincs náluk síp, de ez hazugság volt. Ezzel is bizonyították, hogy alkalmatlanok és méltatlanok arra, hogy a magyar nemzet értékeit képviseljék - mondta.

Hidvéghi Balázs kifejtette: több tízezren azért mentek el a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, hogy méltósággal megemlékezzenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. "Õk nem pártülésre, hanem egy nemzeti ünnepre jöttek" - fűzte hozzá. Az ünneplők között nem csak a Fidesz-KDNP támogatói voltak, azonban "Juhász Péter és bérfütyülői" mindenki ünneplését tönkretették - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva, hogy mit ért "bérfütyülők" alatt, azt mondta: egyetért a Fidelitas véleményével, miszerint "Soros fizet, Juhász pedig fütyül".

Idegen érdekek képviseletéről van szó, nem a magyar érdekek képviseletéről"

- emelte ki Hidvéghi Balázs, majd megjegyezte: a polgári értékrend képviselőiként nem értik, miért nem lehet békében megemlékezni egy nemzeti ünnepről. Akik pedig semmiképpen sem akarnak közös megemlékezést, azoknak miért nem lehetett más helyszínre szervezniük megemlékezést - fejtette ki a kommunikációs igazgató, aki szerint Juhász Péteréknek az volt a céljuk, hogy tönkretegyék a nemzeti ünnepet és több tízezer ember békés megemlékezését.

Bebizonyították, hogy az ellenzék csak fütyülni tud, méltósággal ünnepelni és országot építeni azonban nem"

- tette hozzá Hidvéghi Balázs.

Szintén kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy fontos a szólásszabadság, de mint kiemelte: az egyén szabadsága addig terjed, amíg a másik ember szabadságát nem sérti. Mint elmondta, "provokáció végig volt, azt lehetett látni és hallani is". Komoly sérülés szerencsére nem történt - jegyezte meg Hidvéghi Balázs, megjegyezve: Juhász Péternek és bérfütyülőinek nem lett volna szabad provokálniuk és megzavarniuk a közös ünneplést.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére