Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Észak-Korea szerint közel 3,5 millió önkéntes jelentkezett a Népi Hadseregbe

2017. augusztus 12. 13:58

PHENJAN, 13:58

Az észak-koreai vezetés szerint óriási potenciál van a lakosságban.

Fotó: AFP

Észak-Korea szerint közel három és fél millió munkavállaló, párttag és katona kész felvenni a harcot, hogy ellenálljon az új ENSZ-szankcióknak, és harcoljon az Egyesült Államok ellen, írja a Rodong Sinmun észak-koreai lap. Állításuk szerint az önkéntesek felajánlották, hogy csatlakoznak a Népi Hadsereghez, miután a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) hétfőn kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elítélte az ENSZ rakétatesztek miatti szankcióit.

A KCNA szerdán azt állította hogy óriási tömeg gyűlt össze Phenjanban, hogy kiálljon a kormány mellett és, hogy Észak-Korea már korábban is megmutatta, hogy képes nagy tömegeket mozgósítani, ha a feszültség fokozódik. Megemlítik, hogy 2015 augusztusában például egymillió önkéntes ajánlotta fel szolgálatait, amikor egy bánya felrobbant az Észak- és Dél-Korea közti demilitarizált övezetben, ami miatt a két ország közti feszültség igen nagy volt.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Merkel elismerte, hogy vannak no-go zónák Németországban

Merkel elismerte, hogy vannak no-go zónák Németországban

amerika, london, párizs

Bajorországban nincsenek no-go zónák, Németország más részein azonban vannak - ismerte el a német kancellár a bajor CSU hétvégi kongresszusán. Merkel a no-go zónák jövőjéről is szót ejtett.

Finnyáskodik az iszlamista gyűlöletprédikátor

Finnyáskodik az iszlamista gyűlöletprédikátor

amerika, london, párizs

Embertelen körülmények között kell tengetnie a hétköznapjait - állítja a szélsőséges nézeteiről is ismert prédikátor. Abu Hamza jelenleg egy amerikai szuperbörtönben tartózkodik, de azt állítja: ha tehetné, inkább visszamenne egy brit börtönbe.

A Nyugatnak el kell döntenie, mit kezd a hazatérő dzsihadistákkal

A nyugati politikának el kell döntenie, hogy milyen filozófiát követ, az információkért életben hagyja, felhasználja az iszlamistákat, vagy megszabadul tőlük - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Rács mögött karácsonyozik a drogkereskedelemmel vádolt MSZP-s

Rács mögött karácsonyozik a drogkereskedelemmel vádolt MSZP-s

közeleg a tél

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerint harminc napra rács mögé kerül Simonka Csaba, akit korábban zsarolás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe.

"Szigorúbb bevándorláspolitikát hoz az új kormány Ausztriában"

Nemzetállami fordulatot, szigorúbb bevándorláspolitikát hoz a megalakuló új koalíciós kormány Ausztriában, ahol a Osztrák Néppárt (ÖVP) a Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) alakít kormányt - mondta Pócza István, a Századvég elemzője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Nemzetegyesítés, külhoni magyarság, kettős állampolgárság - fogalmak, melyek a Magyar Narancs és a 444 szótárából is hiányoznak

Nemzetegyesítés, külhoni magyarság, kettős állampolgárság - fogalmak, melyek a Magyar Narancs és a 444 szótárából is hiányoznak

kinyílott a pitypang

December 16-án, szombaton ünnepelt az ország. Bő egy évtizeddel a december 5-i szégyenletes, kettős állampolgárságról is szóló népszavazási kudarc után letette az egymilliomodik külhoni magyar az állampolgári esküt. A történelmi eseményről több orgánum is beszámolt, legyen az kormánypárti, vagy azt inkább kritizáló. Azonban van itt kettő "magyar" médium, akik valamiért "megfeledkeztek" írni az ünnepségről.

Íme, Gyurcsányék választási listája

Íme, Gyurcsányék választási listája

közeleg a tél

Összeállt a Demokratikus Koalíció és a Szolidaritás választási szövetség listája a jövő évi parlamenti választásokra.

Öngyilkos merénylő robbantott egy keresztény templomnál

Legalább öt ember meghalt és több mint kéttucatnyian megsebesültek vasárnap egy délnyugat-pakisztáni keresztény templom elleni öngyilkos merényletben.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére