Vasárnap reggel az észak-koreai média diadalmasan bejelentette, hogy hosszú hatótávolságú rakétát lőtt ki a világűrbe. Természetesen a sikerharsonát a külföldi média aznap még szkepticizmussal kezelte, azonban pár óra leforgása után megjelentek az első olyan kijelentések is, amelyek arról szóltak, a rakétakilövés valóban sikerrel járt.

Erre beindult az aggódás láncreakciója, és mintha egy csapásra mindenki elkezdte volna komolyan venni a történteket, melyeket a phenjani nyilatkozatok értelmében természetesen kizárólag a béke nevében hajtottak végre

Észak-Korea mindig is egy izgalmas újságírói csemege volt, a téma feldolgozása azonban legtöbbször a komolytalan élcelődés határán egyensúlyozott. Ám miután a Pentagon hétfőn megerősítette, hogy az észak-koreaiak valóban fellőttek egy "valamit" az űrbe, valami megváltozott – a sajtóreakciókból hiányzott az élc, a szarkazmus, a felsőbbrendűség. 

Vajon eljött a pillanat, amikor a világ elkezdi komolyan venni Észak-Koreát? 

A szakértői vélemények egybecsengően alátámasztják az aggodalmat, miszerint ha Észak-Korea készen áll egy ilyen rakéta fellövésére, akkor gyakorlatilag elég rövid időn belül képes lesz nukleáris erőinek bevetésére is. 

Nyilván itt még nem tartunk, ám tekinthető egy elég erős figyelmeztetésnek arra vonatkozóan, hogy bármennyire is alábecsüli, bármennyire is próbál viccet csinálni a világsajtó az észak-koreai ámokfutóból – aki, valljuk be, marhavicces tud lenni időnként – Kim Dzsongun tud ártani, és megvannak az eszközei is hozzá.

Az ÉK-szakértők számos interjúban nyilatkoznak arról, hogy bár a szegénység valóban hatalmas – az országban több millió ember éhezik – a „bölcs vezér”, Kim Dzsongun az apja által elindított nukleáris programot nemhogy megfékezte volna, hanem épp ellenkezőleg: megerősítette.

Emlékszünk még, hogy Irán nukleáris programja miatt mindenki mennyire ideges volt, és hány különböző formában próbálta megtámadni, szankcionálni, fene tudja még milyen eszközzel akadályozni a megvalósulását...? Peter Cook, a pentagon szóvívője a FOX Newsban azonban héfőn arról nyilatkozott, hogy komoly összefüggések állnak a két ország nukleáris programja között. A szakértő úgy véli, a rakétakilövő rendszert jelentős mértékben Irán finanszírozta, így a technológiát értelemszerűen elég hamar az irániak rendelkezésére is bocsáthatják majd. Tehát ez a rakéta simán el tudja érni az USA keleti partját, amennyiben Iránból lövik ki, és a nyugati partját, ha Észak-Koreából támadnak.

A Business Insider és a Baily Beast egyaránt arról ír, hogy magas rangú iráni vezetők – beleértve Mohsen Fakhrizadehet, az iráni nukleáris program vezetőjét – jelen voltak Észak-Korea minden eddig nukleáris tesztjén, 2006-ban, 2009-ben és 2013-ban egyaránt. 

Amikor Észak-Korea bejelentette, hogy rendelkezik hidrogénbombával, senki nem vette komolyan. Január elején Phenjan a hidrogénbombája sikeres felrobbantásáról számolt be. Szakértői vélemények szerint nagy valószínűséggel nem hidrogénbombáról volt szó, de a robbantás által okozott szeizmikus rezgéseket több ezer kilométerre is észlelték. 

Mindeközben – az elmúlt félévben – míg a világ arra fókuszált, hogy Iránt megállítsa nukleáris programjának fejlesztésében, addig Észak-Korea – a rossz nyelvek szerint iráni pénzből – szépen lassan felépítette a maga kis arzenálját. Félreértés ne essék: egy utolsó csepp vérig tartó háborúban Észak-Korea hadserege ellenére alulmaradna, viszont elképesztő áldozatokat szedhetne ellenfelei körében. Olyan áldozatokat, melyeket a diktatórikus rezsim hajlandó meghozni, és nagyjából senki más nem. Innentől kezdve meg nem árt odafigyelni arra, hogy mit is művelnek a fiúk... 

A vasárnap reggeli rakétakilövés minden szinten arról árulkodik hogy a koreai diktatúra készen áll arra, hogy bombát juttasson az Amerikai Egyesült Államokba. 

A másik tényező, mely szintén nem a legszerencsésebb ebben az esetben, hogy "az ellenség" jelenleg egy leköszönő amerikai elnök. Obama a múlt héten még azzal volt elfoglalva, hogy a Fehér Ház bizonyos részein szar a wifi, és nem szeretne utódjára ilyen internetet hagyni, tehát aligha fog mandátumának utolsó félévében háborúba menni. Az Obama vezetés ugyanis jelenleg egy olyan focicsapat, amely a második félidő 85. percében áll, és a döntetlen pont jó neki, ezért esze ágában sincs kockáztatni, inkább kirúgja a labdát a pályáról. 

A baj csak annyi, hogy hiába rúgja ki a labdát, mert az igenis a saját térfelén van; és oda is fog visszakerülni. A vasárnapi rakétakilövést eredetileg február 14-ére tervezték, alig pár nappal előtte jelentették be, hogy a kilövés dátuma végül – 1 héttel korábbra(!) – vasárnap hajnalra tolódik. (Nem pont egy felkészületlen rendszerre vall, hogy egy ekkora méretű próbálkozás dátumát nem kitolják, hanem előrehozzák). És mindez nem véletlen: az észak-koreai belső média folyamatosan azt hangoztatja, hogy a fegyverkezés célja az országra törő gonosz imperialista amerikai hatalom elleni védelem erősítése (figyelem: nem támad, hanem védekezik!).

Amerikában vasárnap volt a Super Bowl amerikai foci rangadó, az Államok legnépszerűbb sporteseménye. A rezsim által kilőtt űrszonda pedig pontosan ebben az időszakban haladt át a térség felett. Szóval pánik ide vagy oda, azért azt elég nehéz elhinni, hogy a világ többi részétől ötven évvel elmaradt diktatórikus rezsim egyszer csak véletlenül kilő egy rakétát – érted, kutatási célból – ami aztán, hogy, hogy nem, pont a Super Bowl döntőjének helyszíne felett halad el, pont akkor, amikor Beyoncé riszálja félpucér hátsóját... 

Kim Dzsongun nagyon fiatalon, 27 évesen került hatalomra. Ráadásul felkészületlenül. Nem rendelkezett mérvadó katonai képzéssel. A hatalom kénytelen volt a fiatal diktátor számára a pályát előkészíteni apja hirtelen jött egészségügyi problémái miatt. A fiatal vezér nem volt felkészülve a feladatra, így számos sikertelen kísérlet volt az eltávolítására, melyeknek kitervelőit egytől-egyig eltávolította, kivégezte – köztük a nagybátyját is. Ezzel pedig bizonyította rátermettségét, bármilyen kegyetlenül is hangzik ez.

Észak-Korea sok szempontból másként működik, mint más diktatúrák, hiszen itt a vezetés 1948-tól, Kim Ir Szen vezetésének kezdete óta apáról-fiúra száll. Az első Kimet halála után az ország örök vezetőjének választották. 

Kim Dzsongun apjával ellentétben világi neveltetést kapott: Svájcban tanult, külföldi barátai voltak, idegen nyelveket beszél, kosárlabdázik és imádja a svájci sajtokat – melyek a rossz nyelvek szerint többek között túlsúlyosságát is okozzák. Apjával ellentétben – aki súlyos beszédhibájának következtében soha nem tartott beszédeket – Dzsongun szívesen szólal fel a nép előtt. Szakértők szerint minden jel arra utal, hogy szokásaiban, vezetési módszereiben sokkal inkább nagyapja nyomdokait követi. 

A neten elképesztő mennyiségű, időnként bizarr dokumentumfilm kering az Észak-Koreába látogató újságírók kalandjairól, merthogy a rezsim igenis fogad látogatókat, csak éppen azt mutat meg a diktatúrából, amit akar. Ezek a dokumentumfilmek természetesen többnyire nagy gondossággal végigkalauzolt észak-koreai kirándulásokról szólnak, melyeknek során az idegenvezetők szorgalmasan ecsetelik a kiválasztott nép mindennapjait és a bölcs vezér jóságosságát, no meg, persze, savazzák a gonosz külföldi médiát, amely galád módon mindig a rezsim elleni propagandával butítja a világot, holott lényegében minden fasza. Persze ettől függetlenül általában nem engedik, hogy fotózzon a külföldi sajtós, mert az a "helyi emberek önérzetét sértené". 

Észak-Korea esetében felmerül a kérdés: mivel büntethető egy olyan rendszer, ahol a mélyszegénység, az éhhalál mindennapos probléma, miközben van egy politikai elit, amely elképesztő luxust élvez, miközben a propagandagépezet és a világszinten is számottevő létszámú katonaság is állandó félelemben tartja a népet.

A Pentagon szóvivője szerint a probléma megoldása részben az iráni finanszírozás elvágásában rejlik, amely a kínai bankok elleni szankciók bevetésével valósulhat meg, hiszen ezek oroszlánrészt vállaltak az utóbbi időben az Iránból Észak-Koreába áramló pénzösszegek csatornázásában. Az észak-koreai rezsim ugyanakkor rendelkezik egy másik – talán legerősebb – pajzzsal is, ami miatt nem lehet "tüzet nyitni" rájuk, és amelynek az ereje a törékenységében rejlik: ez pedig nem más, mint a nép.

Felmerül tehát a kérdés: hogyan büntethető a rendszer úgy, hogy ne az amúgy is nyomorgó emberek igyák meg a retorziók levét?

Gordon Chang ÉK-szakértő szerint a megoldás ott van a világ kezében, csupán cselekednie kell. A Kim-dinasztia megdöntésére a megoldás a szakértő szerint a népnek a rezsimtől való izolálása, ezt pedig úgy lehet elérni, ha konkrét javakat, segélyeket juttatnak a nép kezébe;  nem a rendszeren keresztül. Chang szerint fel kell nyitni a szemüket az bombabiztosan működő propagandagépezet hazugságaira – ez pedig egy elképesztő propagandaháború lesz. 

Nem lesz egyszerű dolguk. Egyelőre minden jel arra vall, hogy a Kim Dzsongun által irányított vezetés – a szó szoros értelmében – bombabiztosan kézben tartja a dolgokat.

Ugyanakkor a Reuters szerdán (ismét) arról írt, hogy az USA rakétavédelmi rendszert telepíthet az ország közvetlen közelébe, Dél-Koreába, amire még a diktatúra legfőbb szövetségese, Kína is alaposan berágott. Ha Peking mégis beadja a derekát, akkor Phenjan már ebben a hónapban a korábbiaknál sokkal súlyosabb ENSZ-szankciókkal is szembenézhet, ami akár az ország gazdaságát is bedönthetné - persze kérdés, hogy innen már hová lehet mélyebbre menni...

Moszkva azonban szerdán már úgy nyilatkozott, hogy elítéli az amerikai rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába telepítésének tervét. Korábban Peking is aggodalmát fejezte ki a Washington és Szöul terveivel kapcsolatban. Japán ugyanakkor helyénvalónak tartja a lépést.

Az USA Rakétavédelmi Ügynökségének igazgatója is felhívta rá a figyelmet, hogy a kommunista állam még sosem próbálta ki az általuk fejlesztett KN-08 típusú interkontinentális ballisztikus rakétát. Ugyanakkor a hétvégi rakétatesztet úgy jellemezte:

A rakéta kilövésének sikerességét az is megkérdőjelezi, hogy ma a Business Insider szerint kivégezték Ri Dzsongil-t Észak-Korea vezérkari főnökét, azaz Kim Dzongun valamiért ideges lehet...