Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
7:59
 
 
 
 

Este 7:59

2018. május 16. 19:59

Orbán Viktor szerint korunk legértékesebb valutája a biztonságunk.

Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén mondott beszédet, melyben a következőkre hívta fel a figyelmet:

  • a most kezdődő kormányzati ciklus kiemelt feladata a nemzetbiztonság megerősítése lesz, hiszen ma ott tartunk, hogy a biztonság korunk legértékesebb valutája;
  • ezt erősíti az a tény is, hogy szomszédaink folyamatosan és lendületesen fegyverkeznek, ezért az elkövetkezendő években mi is több mint a duplájára fogjuk emelni a magyar honvédség költségvetését.
  • az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az országát, nem is érdemli meg azt, így Magyarország nem létezhet erős hadsereg nélkül,
  • a múltban is megtanulhattuk, hogy a tőlünk távolabb zajló események is pár hét alatt ideérhetnek a határunkra. Most is bevándorlók milliói várják, hogy útra kelhessenek.

A miniszterelnök ezt követően az Európai Néppárt csúcstalálkozóján vett részt, majd este az Európai Unió állam- és kormányfőinek munkavacsoráján.

A Jobbik nemcsak szakadáshoz közeli állapotba, hanem adósságspirálba is került.

Ásotthalom polgármestere, a Jobbikból igazságtalanul kiszorított volt alelnök, Toroczkai László ismét nekiment a még mindig Vona Gábor uralma alatt álló pártnak. Egy ma adott interjúban többek között elmondta:

  • nem rejtem véka alá, hogy súlyos döntések vannak készülőben. [...] Könnyen megeshet, hogy egy új és önálló mozgalmat alakítunk, hiszen a tagság többségének határozott igénye van erre,
  • Sneider Tamás megválasztott elnök személyében Vonáék olyan embert akartak, aki alázatos ugyan, csak éppen feléjük, nem pedig a haza és a nemzet irányában.
  • Vona a jelek szerint képtelen elereszteni a hatalom gyűrűjét,
  • az a legnagyobb félelmem – és e tekintetben nem bánkódom, hogy nem vagyok már benne az elnökségben –, hogy azokká válunk, akik ellen húsz évvel ezelőtt elkezdtük a küzdelmet.

Ráadásul kiderült, az önmagára folyton-folyvást a "legerősebb ellenzéki pártként" hivatkozó Jobbik akkorát néppártosodott Vona Gábor és Simicska Lajos áldásos tevékenységének köszönhetően, hogy már jelölteket is képtelenek állítani a budapesti időközi választásokon. 

A nemzeti kormány ismét felszólalt a brüsszeli kényszerbetelepítések ellen.

Névtelenséget kérő diplomáciai források szerint Magyarország hevesen tiltakozott a dublini rendelet reformjára tett javaslat ellen, amely lényegében a Brüsszel és Berlin által erőltetett kényszerbetelepítés mechanizmusának ágyaz meg. 

Sajnos hozzá kell tenni, amennyiben az EU-elnökségnek nem sikerül egyhangúságot elérni, akkor minősített többségi döntéshozatallal fogadhatják el az új szabályokat, amelyek a kényszerbetelepítések elindításával tovább fokozhatják a megosztottságot és a feszültséget az EU keleti és nyugati tagjai között.

OLVASTAD MÁR?

7:59
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Egy illegális bevándorló fejszével támadt a migránsszálló munkatársaira

Egy illegális bevándorló fejszével támadt a migránsszálló munkatársaira

amerika, london, párizs

A németországi Gubenben egy illegális bevándorló fejszével támadt a migránsszálló munkatársaira. Két embert kórházba szállítottak.

Elkapták az "ISIS hangját"

Elkapták az "ISIS hangját"

amerika, london, párizs

Egy kanadai állampolgársággal rendelkező dzsihadistát fogtak el a kurdok. Minden bizonnyal azt a terroristát kapták el, aki az ISIS propagandavideóinak narrátora volt.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ezek voltak a nap legfontosabb hírei.

Soros György birodalma Izraelt is folyamatosan támadja

Úgy tűnik, Soros György továbbra sem áll le Izrael-ellenes támadásaival. Már korábban is lehetett tudni, hogy a milliárdos tőzsdespekuláns feketelistáján ott szerepel a zsidó állam, épp ezért Soros György minden követ megmozgat Izrael ellehetetlenítése érdekében.

Különleges koncert ünnepelte meg a Bem rakparti Mini klub 50. évfordulóját

Különleges koncert ünnepelte meg a Bem rakparti Mini klub 50. évfordulóját

kétharmad

Különleges Mini-koncerttel tisztelegtek a legendás Bem rakparti művelődési ház (Budavári Művelődési Ház) és annak közönsége előtt a Mini klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából Török Ádám és zenészbarátai január 20-án. Igazi sztárparádé volt az ünnepi koncert, hiszen Török Ádámmal együtt zenélt többek között Leslie Mandoki, Szakcsi-Lakatos Béla és Horváth Charlie is. A koncert megemlékezett az aznap elhunyt Andy Vajna filmproducerről is.

A gyász mocskolói

A gyász mocskolói

pszicho

Miért nem tisztelik a halottakat az ellenzékiek?

Szijjártó: Brüsszel vissza akarja hozni az elbukott bevándorlási politikát

Szijjártó: Brüsszel vissza akarja hozni az elbukott bevándorlási politikát

kétharmad

Lopakodó kísérlet zajlik arra, hogy az egyszer már megbukott uniós bevándorlási politikát Brüsszel visszahozza - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásának szünetében.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére