Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Errõl lesz szó Kötcsén

Horváth József György

2017.09.02. 15:58

Balog Zoltán ismertette az idei Polgári Piknik fõ témáját.

Az elmúlt hét év eredményeinek megvédése lesz a fő téma"

– mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Somogy megyei Kötcsén, a szombaton rendezendő Polgári Piknik előtt újságíróknak.

A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt a miniszter, egyben az alapítvány elnöke azt mondta: a találkozó fő üzenete, hogy "mi az, amit hét év kormányzás után meg kell védenünk, hogy továbbra is sikeresek tudjunk lenni".

Arról fognak beszélni, hogy mi a küzdelem tétje, például Brüsszellel, valamint arról, egy gyarapodó országban élhessenek a magyarok – tette hozzá.

A miniszter két könyvvel a kezében érkezett: Jókai Anna Átvilágítás című művét, és egy, a kormány családpolitikájának eredményeit ismertető kiadványt mutatja majd be a találkozó résztvevőinek.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére