Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Erdogan tovább diktátorkodhat

2016. november 26. 18:58

ANKARA,18:58

Szombati beszédében Erdogan elnök elmondta, hogy a júliusi, sikertelen puccskísérletet követően Törökországban bevezetett rendkívüli állapotot három hónappal ismét meghosszabbítják. 

A lassan teljhatalmú török elnök elmondta, hogy újra és újra meg lehet hosszabbítani a júliusi puccskísérlet után bevezetett szükségállapotot, ez pedig a kormány és a parlament döntése.

Erdogan szombati beszédében élesen bírálta az Európai Uniót, miután a héten az Európai Parlament nem kötelező érvényű határozatot fogadott el, amely szerint a puccskísérlet utáni, tízezreket érintő megtorlások, az emberi jogok, a sajtószabadság korlátozása miatt fel kellene függeszteni a csatlakozási tárgyalásokat Ankarával.

A sikertelen katonai hatalomátvétel után mintegy 75 ezer ember veszítette el az állását, 37 ezer embert letartóztattak, több száz sajtóorgánumot zártak be. Többek közt újságírók és ellenzéki parlamenti képviselők is rács mögé kerültek.

Fotó: AFP
A török hatóságok hivatalos magyarázata szerint mindezt a kurd és gülenista "terrorizmus" elleni küzdelemre hivatkozva hajtották végre a török hatóságok –írja az MTI.

Az őt bíráló európai politikusoknak Erdogan azt üzente, hogy ők szerint támogatják a terroristákat. 

Lehet, hogy újabb három hónappal meghosszabbítjuk a rendkívüli állapotot. Na és? Mi közötök hozzá?"

– fogalmazott Erdogan.

Fotó: AFP

Tovább ront a helyzeten, hogy a török elnök ismételten elmondta, amennyiben a parlament elfogadja, aláírja a halálbüntetés visszaállításáról szóló törvényt.

Az uniós politikusok többször figyelmezették a törököket: a halálbüntetés visszaállítása összeegyeztethetetlen a csatlakozási folyamattal.

A kora tavasszal kötött EU-török migrációs megegyezés egyik feltételéül akarta szabni a török fél az uniós vízumkényszer eltörlését, ám a nyilatkozat végső szövegébe kompromisszumként az került be, hogy az EU és Törökország is felgyorsítja a vízumkényszer eltörléséhez szükséges intézkedések meghozatalát.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Sivalkodhatnak a demokraták: bizonyított tény, hogy Trumpék nem játszottak össze az oroszokkal

Sivalkodhatnak a demokraták: bizonyított tény, hogy Trumpék nem játszottak össze az oroszokkal

amerika, london, párizs

A Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai "egyeztettek vagy összejátszottak" volna az oroszokkal - közölte a szövetségi törvényhozáshoz írt levelében William Barr igazságügyi miniszter.

Rossi: ez pályafutásom legnagyobb győzelme

Marco Rossi szövetségi kapitány pályafutása legnagyobb győzelmének nevezte, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap 2-1-re nyert a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen a Groupama Arénában rendezett Eb-selejtezőn.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Erről szólhat a mai nap!

Sikerült a csoda: legyőztük a vb-döntős horvátokat!

Sikerült a csoda: legyőztük a vb-döntős horvátokat!

hajrá, magyarok!

Egy remek hangulatú mérkőzésen óriási győzelem. Szép volt fiúk!

Mi történik akkor, ha a saját árnyékod vesz üldözőbe?

Mi történik akkor, ha a saját árnyékod vesz üldözőbe?

szabad vasárnap

Íme egy tökéletes horrorfilm, amely első sorban megrémiszt, de mindeközben elgondolkoztat és szórakoztat. Mi-kritika.

Az Európai Unió példát vehetne a Hungary Helps programról

Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel - mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.

Attól, hogy legyőzték az Iszlám Államot, az eszme és a veszély még megmarad

Attól, hogy legyőzték az Iszlám Államot, az eszme és a veszély még megmarad

amerika, london, párizs

Hiába vesztette el összes területét a Közel-Keleten a terrorszervezet, újabb terrortámadásokat hajthatnak végre, leginkább Európában.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére