Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
szabad vasárnap
 
 
 
 

Erdő Péter: az a cél, hogy egyre több templom legyen nyitva

2018. május 21. 22:20

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén.

A bíboros az MTI-nek elmondta: az idegenforgalmi központokban lévő templomok többsége most is egész nap nyitva van, de szeretné, ha a főegyházmegyében nem csak a turisztikai látványosságnak számító templomokban biztosítanák a lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túl is.

Erdő Péter megjegyezte: ennek biztonságos megvalósítása nagy feladat, amelyhez különböző külső feltételeknek kell teljesülniük. Van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, míg például a műemléktemplomokban egész napos őrzésre van szükség, ami megterheli a plébániák költségvetését. 

A bíboros a karizmák ünnepén tartott szentbeszédében a 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve nemzetközi szentségimádást hirdetett június 2-ára. A rendezvény célja, hogy világszerte 2020 helyszínen imádkozzanak az Oltáriszentség előtt.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Beszélt arról is, hogy az Eucharisztiában Jézus van jelen, a "szent jelenlét" azonban nem marad meg a templom falai között, forrás, amely átlépi a templom küszöbét, és életet akar adni ott is, ahol "szárazság", ahol szegénység és csüggedés van. Ezért választották a világkongresszus mottójául a zsoltársort: "minden forrásom belőled fakad" – mondta Erdő Péter.

A világkongresszusra készülve azt is meg kell mutatnunk, hogy közösségként, egy családként vagyunk keresztények, mert a legnagyobb tanúságtétel, ha látja rajtunk a világ, hogy mennyire szeretjük egymást"

– fogalmazott a bíboros.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hagyományosan Máriaremetén tartja ifjúsági és családi napját, a karizmák ünnepét. A rendezvényen plébániák, szerzetesközösségek, iskolák és intézmények mutatkoznak be. A program délután szentmisével zárult, amelyet Erdő Péter és az egyházmegye papsága mutatott be.

A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek.

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Végre valódi "fodballmeccseken" jártam

Végre valódi "fodballmeccseken" jártam

hajrá, magyarok!

Egy hét kihagyás után igazi hosszú hétvégi meccsbeszámoló következik - nem kevesebb mint három meccsel!

Szél Bernadett lemondott

Szél Bernadett lemondott

kétharmad

Szél Bernadett lemondott a Lehet Más a Politikában (LMP) betöltött összes vezetői pozíciójáról, konkrétan a társelnöki posztjáról és szeptember 15-i hatállyal a frakcióvezetőségről is.

Csodaszarvas, kereszt és Szent Korona - páratlan volt a tegnapi ünnepség

Csodaszarvas, kereszt és Szent Korona - páratlan volt a tegnapi ünnepség

szabad vasárnap

Az augusztus 20-i ünnepi műsor egyszerre volt lélegzetelállító, egyedülálló és grandiózus. Ilyen még nem volt: drónokat összehangolva csodaszarvast, keresztet és Szent Koronát formáztak a Duna fölé.

Spöttle: a civil szervezetek együtt dolgoznak a migránscsempészekkel

Újabb migránsokkal teli hajó kötött ki a napokban Málta térségében. A fedélzeten több mint 140-en voltak. Szakértők szerint az embercsempészek azért használják ki a tengeri útvonalakat, mert tudják, hogy az "NGO-hajók besegítenek". Közben szinte már egy egész hadsereg védi Montenegró Albániával közös határát, mert az új útvonalon mintegy háromnegyedével nőtt a migráció.

Teljesen megváltozott a német kisváros, miután több mint ezer migránst befogadott

Teljesen megváltozott a német kisváros, miután több mint ezer migránst befogadott

amerika, london, párizs

A polgármester és Boostedt lakói is egyre jobban aggódnak amiatt, hogy a migránsok milyen hatással vannak a szülővárosukra.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Közel kétszáz migráns vár a part mentén arra, hogy olasz földre léphessen

Közel kétszáz migráns vár a part mentén arra, hogy olasz földre léphessen

amerika, london, párizs

Többnapos veszteglés után 177 migránssal a fedélzetén érkezett meg a szicíliai Catania kikötőjébe az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója, ám utasai egyelőre nem szállhatnak partra Olaszországban - tudatta az ANSA olasz hírügynökség keddre virradóra.

A Szent Korona lebegett a Duna felett

A Szent Korona lebegett a Duna felett

szabad vasárnap

Lélegzetelállító ünnepi tűzijáték és műsor volt látható a Duna partjáról augusztus 20-án, hétfőn este, Magyarország születésnapján. | Képgaléria

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére